Hétfőtől Takács István a Pick Szeged Zrt. új kinevezett vezérigazgatója – közölte szerdai számában a Világgazdaság. A cég legutóbbi vezérigazgatója, Nagy Endre 2018. június végéig volt a posztján, majd Sutka László, illetve Sóskúti György Zoltán megbízott vezérigazgatóként irányította a húsipari társaságot. Az előbbi vezérigazgató-helyettesként jelenleg is a Pick menedzsmentjének tagja, az utóbbi pedig a Bonafarm csoport kereskedelmi igazgatója. A Pick Szeged Zrt.-től kapott tájékoztatás szerint Takács István közel harmincéves szakmai múlttal rendelkezik, Magyarországon és külföldön egyaránt dolgozott már vezető pozícióban nagy élelmiszer-feldolgozó és mezőgazdasági vállalatoknál. Élelmiszeripari szakmai tapasztalatát a Kaiser Food Kft.-nél, a Sága Foods Kft.-nél és az Unilevernél szerezte. A Pick Szeged Zrt.-hez a Glencore magyarországi cégcsoportjához tartozó Pannon Növényolajgyártó Kft.-től érkezett, ahol gyárigazgatóként a cég foktői növényolajgyárának irányításáért felelt – írja a lap.
A Pick Szeged Zrt. a Világgazdaság kérdésére közölte, hogy
2019-ben 67 milliárd forint árbevétel mellett 4 milliárd forintos adózás előtti eredményt ért el.
Az idén az értékesített termékmennyiség szinten tartását tervezik, de a növekvő eladási árak miatt az árbevétel emelkedésével számolnak. Ezzel együtt is az előző évhez hasonló nagyságú eredmény elérése a cél 2020-ban.
A koronavírus hatását firtató kérdésünkre azt közölték, hogy a vállalatnak a munkatársak egészségének védelme érdekében megtett lépések mellett a rövid időszakokra jellemző kereslethullámzások megfelelő kezelése adott a szokásostól eltérő feladatokat.
Mivel a cég itthon és külföldön is elsősorban a kiskereskedelmi láncoknak szállít, a termékek iránti kereslet nem csökkent. Ennek megfelelően a Pick Szeged Zrt. vezetése egyelőre nem módosította a tervét, és az előző évihez hasonló eredményt vár.
A társaság még tavaly azt jelentette be, hogy a szegedi gyárberuházásának első fázisa idén tavasszal elindul, ám a Covid–19 járvány okozta rendkívüli helyzet miatt néhány hónappal csúszik a fejlesztés, amely jelenleg előkészítési szakaszban van.
.
Borítókép: fotó: Móricz-Sabján Simon