Új távlatok az öntözésfejlesztésben

Hírek Helmeczi Zoltán
A célzott felszín alatti víztározásra, a készletek mezőgazdasági és ivóvíz-utánpótlási célú hasznosítására kerestek és találtak technológiai megoldásokat egy magyar szakemberek vezetésével zajlott és a napokban zárult nemzetközi programban. A kutatók részletesen bemutatták lapunknak, hogy a hazai öntözési rendszerek fejlesztése érdekében miként lehetne kiaknázni ezeket az innovatív lehetőségeket.

Nyugat- és Dél-Európában, valamint világviszonylatban is már hosszú ideje kipróbált megoldásnak számít a felszín alatti vízutánpótlási és -visszatartási műszaki megoldások (MAR) alkalmazása, legyen szó akár mezőgazdasági földek öntözéséről, akár ivóvíz-biztosításról. A parti szűrést és egy-egy lokális esetet leszámítva azonban Közép-Európában eddig nem alkalmaztak ilyen eljárásokat. Ezért a Magyarország mellett Horvátország, Lengyelország, Németország és Szlovákia részvételével lezajlott, hároméves DEEPWATER-CE nemzetközi együttműködésben – amelynek a finanszírozása 85 százalékban uniós pénzből, 1,77 millió euróból, a fennmaradó részben pedig hazai forrásból valósult meg – ennek a lehetőségeit vizsgálták országos, valamint regionális szinten.

Magyar oldalról vezető partnerként a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) az irányítása alatt működő Földtani Igazgatóság – melynek jogelődje a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat – vett részt a projektben, továbbá a GeoGold Kárpátia Környezetvédelmi és Mérnöki Kft. Társult partnerként pedig közreműködött az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) is.

Maros–Körös köze

Magyarország ivóvízellátása biztosított, ezért idehaza – csakúgy, mint Szlovákiában – a mezőgazdasági célú vízbiztosítás vizsgálatára fókuszáltunk a programban, azaz arra, hogy miként lehetne ezt javítani és hosszú távon is fenntarthatóvá tenni

– mondta a Figyelőnek Szőcs Teodóra, a Földtani Igazgatóság Vízföldtani Osztályának a vezetője, aki két munkatársával – Rotárné Szalkai Ágnessel és Jordánné Szűcs Andreával – közösen mutatta be a magyar tudományos hátteret. Felszín alatti vízutánpótlásból és -tározásból többfajta létezik, a nemzetközi konzorcium kutatói hatot választottak ki közülük a projektben. Ezek a beszivárogtató kutak és medencék, a parti szűrésű rendszerek – amelyek egyébként régóta működnek Magyarországon –, a felszín alatti és az utánpótlást segítő gátak, valamint a betápláló kutak.

A tudományos munka kezdetén – e műszaki megoldások alkalmazhatóságához – először kidolgozták azt a módszertant, melynek alapján kijelölték a potenciálisan szóba jöhető hazai régiókat mind a hat kiválasztott MAR-típusra. Ezt követően a választásuk a Maros–Körös köze legjelentősebb vízföldtani egységére, a Maros-hordalékkúpra esett. A területen az említett műszaki megoldások közül a kutatók a felszín alatti gátas víztározás lehetőségét vizsgálták, amely jelentős tárolókapacitást biztosíthat az aszályosabb időszakokra, egyben hozzájárul a felszín alatti vízkészletek hosszú távú védelméhez. Tehát ebben az esetben nem egy „felülről származó” többletvízbevitelről van szó – mint például a beszivárogtatásnál –, hanem a felszín alatt áramló víznek a visszatartásáról. „Ezt ugyanúgy kell elképzelni, mint egy felszíni gátat, csak éppen a szerkezet a kőzetekben helyezkedik el, és ott duzzasztja vissza a vizet” – magyarázta az eljárást Szőcs Teodóra.

Az egykori Maros-meder

A célirányos mintavételekkel, mérésekkel, korábbi és új geofizikai adatok felhasználásával beazonosították, hogy a Maros-hordalékkúp pontosan mely része lenne alkalmas e gát kivitelezésére. Természetesen azt is figyelembe vették, hol van a legnagyobb vízigény, már csak azért is, mert a hatályos előírások szerint kizárólag ott lehet agrárcélú öntözésre felszín alatti vizet igénybe venni, ahol a felszínen bizonyítottan nem áll rendelkezésre víz. Végül a mintaterületen belül két Békés megyei község, Csanádapáca és Medgyesbodzás vonzáskörzetében, húsz-harminc méteres mélységben találtak rá a megfelelő, sőt kiváló víztartó képességű zónára.

Itt eltemetett folyómedrek vannak, tehát olyan szakaszok, ahol valaha a Maros folyt és rakott le kavicsos-homokos üledéket, a medren kívüli iszapos-agyagos üledék pedig oldalirányú gátként is szolgálhat a tározásnál. Mindezek alapján úgy ítélték meg, hogy ez a terület – a régi folyómedernek gyakorlatilag az újrahasznosításával – megfelelne nagyobb mennyiségű felszín alatti víz készletezésére. A szakemberek a módszertan kidolgozása mellett kockázatelemzést is végeztek, felmérték az esetleges technikai, üzemeltetési, egészségügyi és környezeti rizikófaktorokat.

Az osztályvezető jelezte, hogy természetesen az ország más részein is vannak aszálynak erősen kitett térségek – ilyen például az elsivatagosodással fenyegetett Duna–Tisza közi homokhátság, valamint a Nyírség –, ahol már most csökken a talajvízszint, viszont a mezőgazdasági vízigény jelentős. Ezekben a régiókban szintén felmerülhet a felszín alatti víz-utánpótlási és -tározási szisztémák valamelyikének a használata. A felszíni víztárolással szemben ezek előnyei közé sorolható többek között az, hogy nem esnek ki termőterületek a hasznosításból, párolgással is csak minimális mértékben kell számolni, és a víz szűrése, ezen keresztül pedig a minősége ugyancsak kiválóbb „odalent”. Emellett e műszaki megoldások erősítik azt az egyre inkább elterjedt vízgazdálkodási szemléletet, mely szerint a többlettől nem mihamarabb megszabadulni kell, hanem inkább eltárolni szükséges azt.

A jövő

A felszín alatti vízutánpótlás hatalmas előnye, hogy fenntartható vízgazdálkodást tesz lehetővé, ebből a szempontból stratégiai jelentőségű” – hangsúlyozta lapunknak a Földtani Igazgatóság vezetője. Fancsik Tamás úgy fogalmazott: ha a klímaváltozás problémakörében vizsgáljuk a vízgazdálkodást, azt látni, hogy a következő esztendőkben – amikor minden bizonnyal egyre gyakoribbak lesznek a csapadékhiányos periódusok, a csapadék időbeli eloszlása pedig egyenlőtlenebbé válik – az öntözési kérdések mindinkább égetőbbé válnak. Sőt, könnyen elképzelhető, hogy néhány évtized múlva nemcsak az öntözéssel, hanem a ma még természetesnek vett ivóvízellátással kapcsolatban is kérdések merülnek fel – tette hozzá az igazgató, ezzel is magyarázva az április végén zárult nemzetközi kutatás jelentőségét. Szavai szerint most, hogy a MAR-rendszerek alkalmazására potenciálisan megfelelő területek kiválasztásának a módszertana, valamint a műszaki megoldások is rendelkezésre állnak, „csak” a finanszírozási és a szabályozási környezet kialakítása szükséges az eljárás gyakorlati működtetéséhez. Érdemes megjegyezni: azt figyelembe véve, hogy az öntözhető terület mérete függ az öntözés módszerétől és a növény vízigényétől, a technológia kialakítható úgy, hogy akár két-három hektár vízutánpótlása is biztosítható legyen.

A folytatásban a kutatói szakpolitikai ajánlások, a MAR-akcióterv véleményezése zajlik, amelyben a szakminisztériumok és az OVF munkatársai vesznek részt. A projektet összefogó szakemberek javaslatot tettek a különféle célzott felszín alatti vízutánpótlási és -tározási műszaki megoldások közép-európai alkalmazhatóságára, a felszín alatti víztározók potenciális térségeire, valamint a kapcsolódó jogi szabályozás és nemzeti stratégiák továbbfejlesztésére.

Borítókép: Getty Images

További híreink