Új fejlemény a konzolháborúban

Hírek
A Nintendo legyűrheti a Microsoftot.  

A mozik újra Star Wars-filmet játszanak, a tévében X-akták sorozat megy, tavaly pedig az egyik legsikeresebb zenész, a Beatles egykori tagja, Paul McCartney volt. Kétségtelen, hogy a szórakoztatóiparban a nosztalgia dollármilliárdokat megmozgató hívószóvá vált. Ma már pedig ez nincs másképp a videojáték piaccal sem.

Ahhoz, hogy ezt belássuk, elég csak tüzetesebben megvizsgálni a Nintendo tavaly debütált új gépét, a Switch-et. Ne hagyjuk, hogy az első benyomások becsapjanak minket. Mert igen, a külseje alapján úgy tűnik, hogy a japán mérnökök igyekeztek valami igen egyedit letenni az asztalra. Az új játékkonzol kétféleképp is használható: az alapgép egy az egyben úgy néz ki, mint egy tablet, amit játék közben bárhova elvihetünk magunkkal. Ám, ha berakjuk egy hozzá tartozó dokkolóba, akkor akár a tévére is köthető. Ilyenkor a televízió átveszi a képernyő szerepét, és úgy is játszhatunk vele, mint egy hagyományos konzollal, vagyis a fotelből, kontrollerrel a kezünkben.

Mindez érdekesen hangzik, de ha a kínálatra vetünk egy pillantást, akkor bizony olyan, mintha a kiotói központban a naptárt több évtizeddel visszapörgették volna: a legnagyobb húzónevük például a Legend of Zelda új része volt. Egy olyan sorozatnak az új tagja, ami 32 éve indult el. A Nintendónál hasonló aduász volt a friss Mario játék, amelynek a gyökerei még régebbre nyúlnak vissza: egészen 1981-ig.

Hogy mekkora üzlet a nosztalgia, az most a legfrissebb adatokból remekül kiolvasható: a Nintendo Switch-ből az előző negyedévben 7,2 millió darabot adtak el. A japán cég rég látott ilyen óriási számokat: 2009 óta nem volt ilyen jó negyedévük. Ha ilyen ütemben növekednek, akkor akár a Microsoft konzol részlegét is lepipálhatják. Az amerikai óriás ugyanis a saját újgenerációs gépéből az Xbox One-ból 2013 óta „mindössze” 36,4 milliót adott el. A Nintendo a Switch-el kevesebb mint egy év után már 13,4 millió kiszállításnál tart! A Playstation 4 első helye viszont egyelőre bevehetetlennek tűnik. A Sony ugyanis 73,6 millió gépet adott el eddig.

Borítókép: gamechannel.hu

Ezek is érdekelhetnek

További híreink