Amikor Thomas Edison be akarta feketíteni nagy ellenfele, Nikola Tesla találmányát, a váltakozó áramot, brutális demonstrációkat tartott a nagyközönségnek: kutyákat, teheneket, lovakat ölt meg Tesla készülékeivel. A propaganda-hadjárat csúcspontján egy három méter magas elefántot sokkolt halálra, hogy rábírja a döntéshozókat: inkább az ő fejlesztése, az egyenáram legyen a következő szabvány. Mintegy ezer ember látta, ahogy szegény ormányos Topsy az áramütés után kis híján kilapítja Edison egyik technikusát. De még ez sem volt elég az amerikai feltaláló győzelméhez.
Bár az eszközök ma már közel sem ennyire durvák, a vállalatok közötti zajos rivalizálásra napjainkban is számos példa akad. A nagy cégek csatájánál azonban a legtöbbször úgy tűnik, hogy a küzdelem sosem ér véget: az Airbus és a Boeing vagy a General Motors és a Ford évtizedek óta viaskodnak egymással anélkül, hogy győztest lehetne hirdetni. Épp ezért is kissé rendhagyó a Nike és az Adidas története. A két cég a múlt évtized közepéig hiába haladt fej-fej mellett, a Nike mára kiütéssel győzött. Vagy legalábbis sokáig így tűnt.
Matt Powell ágazati szakértő szerint a probléma sokáig az volt, hogy a német Adidas túlságosan is nagy figyelmet szentelt Európának. Termékeivel sikeresen meg is hódította a foci szerelmeseit, de közben pont a legjelentősebb piac, az amerikai kicsúszott a kezéből. Legnagyobb vetélytársa az előnyéből pedig óriási pénztengert sajtolt ki. Ha kitekintünk a számok birodalmába néhány egészen döbbenetes adattal találkozhatunk: a Nike, amely az amerikai edzőcipő-piac 62 százalékát uralja, 57 ezer alkalmazottal bír, ebből 650-en csak a designokkal foglalkoznak. Akkor se garasoskodnak, ha reklámról van szó: másodpercenként 100 dollárt, évente mintegy 3 milliárdot költenek a marketingre.
Ám a Nike a szárnyalását csak részben köszönheti saját tervező és PR géniuszainak. A forgalom terén az egyik legnagyobb hajtóerőnek egy nem várt trendforduló bizonyult: az amerikaiak, akik sokáig csak az edzésekhez és a parkok körül megejtett kocogásokhoz húztak sportcipőt, a kényelmes darabokat szinte mindenütt elkezdték hordani: munkában, bulikon, sőt esküvőkön is. Az USA-ban az eladott sportcipők száma rövid időn belül a másfélszeresére ugrott. A változás előjelei már itt Európában is érezhetőek: a tréningruhák, amiket az utcákon sokáig csak a lepukkantabb panelnegyedek lakói húztak magukra, elindultak hódító útjukra.
Az új idők szavára hallgatva ma már nem csak a nagy sportmárkáknak, de még az olyan exkluzív brandeknek is, mint a a Prada vagy a Chloé is árulnak méregdrága mackókat.
Pár éve úgy tűnt, hogy a titánok harca eldőlt, de az Adidas elkezdett felkapaszkodni. Tavaly Kínában 22 százalékot nőttek. Az európai márka meglepően gyorsan tőr előre, és ha nem hagynak alább az iramból még az is előfordulhat hogy idővel ők lesznek a Föld legnépesebb országában az első számú külföldi sportruházati cég. Közben az Adidasnál is sikerült jól rámozdulni az aktuális trendre: Európában és az USA-ban jól mennek az utcai sportos viseleteik, főleg az Adidas Originals és a Neo márkák révén.
Tavaly 18 százalékkal tudták növelni a forgalmukat 19,3 milliárd euróra. Ez a Nike 32 milliárdjától még messze van, de a csata úgy tűnik még nem dőlt el teljesen.
