Megálmodói Esztergom új közösségi terének, városi találkozási pontnak is szánják a május elsején nyílt új, Simor János utcai piacot, ahol az ígéretek szerint magas színvonalú árukínálatra és szolgáltatásokra számíthatnak a vásárlók.
Ebbe a koncepcióba illik a 2022-ben Michelin-csillaggal kitüntetett esztergomi 42 Restaurant új étterme, ahol vendéglői és bisztróklasszikusok készülnek majd a csúcsgasztronómiában szerzett tapasztalatok felhasználásával.

A séf és az étterem tulajdonosa, Varga Sándor Fotó: 42 étterem
Barna Ádám, a 42 Restaurant és a Piac 42 séfje a turizmus.com-nak elmondta, hogy egyszerű, jóízű ételeket fognak kínálni egy olyan bisztróban, amilyenből sokkal többre lenne szükség Magyarországon:
„Mindig is közel állt hozzánk ez a világ, hiszen ezt képviseltük, amikor két évvel ezelőtt megnyitottuk a 42 Bisztrót. Időközben felmerült az igény a fine diningra, ezért a 42-őt csúcsétteremmé alakítottuk, de most, élve az új belvárosi piac adta lehetőséggel, az új helyen ismét bisztrókonyhával lépünk a közönség elé. Két éve már megtapasztaltuk, hogy van igény a jó minőségű, megfizethető ételekre a városban és vonzáskörzetében, és talán azt is elmondhatjuk, hogy ezzel az új egységgel lesz igazán az esztergomiaké a 42.”
A piac dinamikájára építve a reggeli órákban klasszikus reggeli kínálat lesz, többek között bundáskenyér sajttal és sonkával töltve, rántott húsos szendvics remuláddal vagy zabpehely joghurttal, mézzel és bogyós gyümölcsökkel. Délben gyors, könnyen értelmezhető és laktató ételekkel bővül a kínálat a hagyományos magyar vonalat követve.

Az Esztergomi bazilika. Fotó: Mohai Balázs / MTI
A helyszín adta lehetőségeket kihasználva az új étterem szimbiózisban fog együtt élni a piaccal: a szezon változásaival összhangban három-négy hetente az aktuális kínálathoz igazítják a választékot. Ugyanakkor a húsleves, a főzelékek, a frissensültek, a raguk, a könnyen fogyasztható, összetett szendvicsek és a hamburger mindig szerepelnek majd az étlapon.
„Úgy gondolom, az a koncepció, amit a 42 köré építünk, a fiatal szakácsoknak is vonzó lehet, hiszen kipróbálhatják magukat a Michelin-csillagos éttermünkben, a bisztróban, és a kertünket is látják, ahonnan az alapanyagok egy része származik. Mindez együtt komplexebb tudást adhat a tanulni vágyó szakácsoknak” – mondta Barna Ádám.
A május 1-jei próbanapot követően a Piac 42 május közepétől várja vendégeit.
Borítóképen: Barna Ádám séf, fotó: Fekete Antonio