További szakaszokon folytatódik, zajlik a közúthálózat felújítása

Hírek M. O. A.
Országszerte közel 120 kilométeren, összesen több mint 41,4 milliárd forint értékben indultak újra az ősszel elkezdett teljeskörű burkolatfelújítások az állami kezelésű közúthálózaton. A beruházások többsége hazai, költségvetési forrásból újul meg.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium által felügyelt Magyar Közút Nonprofit Zrt. nemrég zárta le a 2022-23-as téli üzemeltetési időszakát, így megnyílt a lehetőség, hogy az útfelújítások legyenek újra a középpontban. A márciusban induló, illetve folytatódó felújítások közül a leghosszabb szakaszon, 16 kilométeren a Csongrád-Csanád vármegyei 4405-ös Derekegyház-Nagymágocs-Székkutas összekötő út újul meg, valamint a Békés és Csongrád-Csanád vármegyét is érintő 4406-os Orosháza-Szentes összekötő út 13,2 kilométeren. Mindkét szakasz felújítása a hazai finanszírozású Kiemelt Társadalmi Igények Program keretében valósulhat meg, a 4405-ös út több mint 12 milliárd forint, míg a 4406-os út több mint 9 milliárd forint értékben. A harmadik legnagyobb értékű beruházás 1,6 milliárd forintos árával a Bodrogkeresztúr-Tokaj összekötő út közel 6,4 kilométeres szakaszának felújítása, mely Bodrogkisfaludot, Bodrogkeresztúrt és Tokajt is érinti.

A folyamatban lévő útfelújítási projektek mellett a Magyar Közút az Építési és Közlekedési Minisztérium megbízásából további útfelújítási projektek és programok előkészítésén is dolgozik, hogy ha újabb források nyílnak meg, akkor a lehető leghamarabb indulhassanak el újabb, teljes körű felújítási munkák az állami közúthálózaton. Az útfelújítások mellett a Magyar Közút a mérnökségein keresztül folyamatosan, előre meghatározott sorrend alapján végzi országszerte a kezelésébe tartozó szakaszokon a kátyúzási munkákat is, immár tartósabb melegaszfaltos technológiával.

A javítási, felújítási munkákkal érintett szakaszokon a Magyar Közút a közlekedőktől fokozott figyelmet és a kihelyezett forgalom- és sebességkorlátozások betartását kéri. Ajánlott még indulás előtt tájékozódni a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon.

Borítókép: Fotós- Teknős Dominik

Ezek is érdekelhetnek

További híreink