Tovább igényelhető az ágazati bértámogatás

Hírek MTI

Meghosszabbítja a kormány márciusra is az ágazati bértámogatási rendszert, így a következő hónapban is fizetéshez jutnak azok a munkavállalók, akik a járvány miatt nehéz helyzetbe került szektorokban dolgoznak – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára pénteken.

A koronavírus-járvány elleni küzdelemben az első az emberek életének és egészségének a védelme, de meg kell óvni a gazdaságot, az emberek munkahelyeit is, hiszen így lehet biztosított a magyar családok megélhetése

– mondta Schanda Tamás.

Annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb problémával kelljen küzdeniük a vállalkozásoknak és a munkatársaiknak, a támogatásokat már március első napjaiban folyósítják.

Ismertette, hogy a program novemberi elindulása óta több mint 16 ezer munkaadó nyújtott be támogatási kérelmet, mintegy 115 ezer munkavállaló bérére, az igényelt támogatási összeg meghaladja a 41 milliárd forintot. Az igények 95 százalékát már pozitívan bírálták el, és azok, akinek megítélték a támogatást, 99 százalékban már meg is kapták azt; ez csaknem 39 milliárd forintot jelent.

A vendéglátás területén hasonlóak az arányok, mint az ágazati bértámogatás összességénél, itt mintegy 22 milliárd forintnyi bértámogatás védi a foglalkoztatottakat.

Schanda Tamás úgy fogalmazott, hogy vannak, akik az álhírgyártásban és a pánikkeltésben érdekeltek, ezért tisztázta: az ágazati bértámogatással havonta, átlagosan 100 ezer forintot fizetnek ki dolgozónként. Aki számára a munkáltatója kevesebbet igényelt – mert csak minimálbérre és 4 órára jelenti be – az kevesebbet is kapott.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink