Több ezer hektárral bővült az elmúlt években a hazai erdőállomány

Hírek Helmeczi Zoltán

Az Országfásítási program 2019-es meghirdetése óta már több mint negyvenezer hektár új erdő és faültetvény létesítésére pályáztak a magyar gazdák – tájékoztatott az agrárminiszter hétfőn.

Nagy István – akit a tárca közleménye idézett – közölte:

az állami erdőgazdaságoknál folyó erdőtelepítési mintaprogramokban 2019/2020-ban 554, 2020/2021-ben pedig 683 hektár erdőt telepítettek. E munka részeként az Újszülöttek erdeje programban több mint hárommillió facsemete került a földbe.

A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy a Településfásítási programban 2020 és 2022 között 1362 településen 36 ezer sorfát ültetnek el. A helységek a fákat leggyakrabban játszóterek, sportpályák árnyékolására vagy iskola-, óvodaudvarok szépítésére használták fel.

Hangsúlyozta továbbá, hogy az állami erdőgazdasági társaságok az elmúlt tíz évben a szociális tüzelőanyag-program alapján mintegy 1,2 millió köbméter tűzifát biztosítottak a kezdeményezésben részt vevő önkormányzatoknak.

 

Címlapkép: MTI/Mohai Balázs

Ezek is érdekelhetnek

További híreink