Figyelemre méltó átalakulás zajlik a brit politikai életben, és ez meglepő módon nem a brexit, hanem az, hogy a szavazók egyre kevésbé bíznak Theresa May kormányfő és a konzervatívok gazdaságolitikájában.
Egy novemberi közvéleménykutatás szerint – amelyet az Opinium intézet készített – a választópolgárok csupán 36 százaléka bízik May gazdaságpolitikájában. Ugyanakkor 28 százalék támogatja a Munkáspárt szélsőbaloldali vezetőjét, Jeremy Corbynt. Egy évvel ezelőtt az arány még 44-18 százalék volt.
Hasonló tendenciát mutat a YouGov felmérése, amely szerint a kormányfő támogatottsága áprilisról májusra 40-ről 33 százalékra csökkent a gazdaságpolitikai kérdésekben. Ezzel szemben a Munkáspárt a februári 13 százalékos mélypontról 23 százalékra növelte támogatottságát.
Meglepő visszaesés ez egy olyan párttól, amelynek egykor Margaret Thatcher volt a vezetője, egy olyan párttól, amelynek gazdaságpolitikája a 2008-as gazdasági válságot követően a legnagyobb GDP növekedést eredményezte a vezető európai országok közül.
Még inkább meglepő a jelenlegi fordulat, ha azt nézzük, hogy mit képvisel jelenleg a Munkáspárt. Újraállamosítanák a vasutat és a közszolgáltató vállalatokat, felső korlátot szabnának a lakásbérleti díjaknak és növelnék a költségvetési kiadásokat. A briteknek tudniuk kell, hogy ez a program nem működik. Margaret Thatcher 1979-től 1990-ig tartó gazdasági sikerei mindennek a szöges ellentétét valósították meg.
Mivel magyarázható mégis a brit választók baloldali fordulata? Részben a brexit tárgyalások lassúságával és a kilépést övező kaotikus állapotokkal. Határozott irány híján a választók elfordulnak a kormánypárttól. Az okok között szerepel May baklövése is: júniusban választásokon akarta bebiztosítani fogyatkozó támogatottságát, ám ennek az lett az eredménye, hogy pártja képviselői helyeket veszített.
A legnagyobb probléma azonban az, hogy a toryk elfelejtették, hogy miként kell a gazdasági növekedésről, annak okairól és előnyeiről kommunikálni. A konzervatívok mai kommunikácikójából mintha teljesen hiányozna ez a kifejezés. E helyett arról beszélnek, hogy a megtermelt javakat miként tudják ők jobban szétosztani, mint a Munkáspárt.
May júniusi, a választások előtt tett nyilatkozatai is erről szólnak. Erős gazdaságot ígért és a növekedés eredményeinek “méltányos” elosztását. Magasabb minimálbérről, a férfiak és a nők közötti fizetéskülönbség kiegyelenítéséről, valamint az energiaárak növekedésének korlátozásáról szólt a kommunikáció. A vállalati adók csökkentéséről volt szó a helyett, hogy a gazdaságélénkítés ígéretével nyugtatták volna meg a brexit lehetséges következményei miatt aggódó, a brit gazdasági növekedést féltő szavazókat.
Abban az esetben, ha egy adott nagyságú torta felosztásáról van szó, a baloldal mindig nyert. Az európai és az amerikai baloldal verhetetlen az “egyenlő” elosztás kérdésében, őszintén és hitelesen tudják képviselni, hogy a politika valójában az újraelosztásról szól.
A brexittel kapcsolatos növekedési kétségekre nem volt jó válasz, hogy mindenki nagyobb szeletet kap a tortából, mert a szavazók nem hitték el, hogy nagyobb lesz a torta. A Thatcher- és a Reagan-éra alapján pont arról kellett volna meggyőzni a választókat, hogy nagyobb lesz a gazdasági növekedés. E két politikai vezető tevékenysége meggyőzően alapozta volna meg az ilyen típusú kommunikációt.
Furcsa, hogy a jobboldalon milyen kevesen próbálják meg kiaknázni ennek az érvelésnek az erejét. Jó példa erre Angela Merkel német kancellár kormányalakítási kínlódása. A lehetséges koalíciós partnerekkel az adókról, a környezetvédelemről és a migrációs politikáról nyuzakodnak, a gazdasági növekedés szinte szóba sem kerül. Ez állhat Merkel választási kudarca mögött is. A CDU/CSU azért nem kapott a kormányalakításhoz elegendő szavazatot, mert nem a gazdaság dinamizálásával kampányolt. Sokkal több szó esett a zöldenergiáról, ami viszont drága, és az állami támogatása visszafogja a 2,5 százalékos GDP növekedést.
A francia jobbközép republikánusoknak szintén megvan a maguk baja. Az egykor a két vezető párt közé tartozó republikánusok Jacques Chirac és Nicolas Sarkozy alatt mintha elfeledkeztek volna a gyorsabb gazdasági növekedést célzó kormányzásról. Az idén így még a második körbe se jutott be jelöltjük az elnökválasztáson, amit Emmanuel Macron, a korábbi szocialista simán megnyert.
Az Egyesült Államok republikánusainak hamarosan dönteniük kell arról, hogy a politikai kommunikáció melyik oldalára állnak. Az adóreform sokkal fontosabb teszt ebből a szempontból, mint az egészségügyi rendszer, ugyanis az adószabályok változása dönti el, hogy növekszik-e a torta, amelyet fel lehet osztani. Ezt követően célszerű arról dönteni, hogy mennyit költsenek az egészségügyre. A republikánusoknak a növekedést ösztönző adószabályokra kellene koncentrálniuk, sokkal inkább, mint mondjuk a gyermekek után járó adókedvezményekkel próbálják meg átvészelni a közelgő időközi választásokat.
Borítókép: MTI/EPA/Andy Rain
