Generációs emlékezettel korábban, de elhangzott ez a beszéd. Bár ez a rétori ujjgyakorlat sem önmagában fontos. A "szociális igazságtétel" szektatagjainak pszichoszomatikus torzulásainak szimptómái lappanganak ebben a prédikációban.
A környezetemben tevőlegesen az önkéntes illegalitásba vonuló, nagy számú mélyellenzéki minden idők (azaz az Orbán-rendszer mérhető időbelisége, az első fosszilis emlékréteg feltárása óta, stílszerűbben: az orbáni misztikus embermonolit megjelenése óta, amely a rudapithecus hungaricus-ból azonnal a palaeanthropus evolúciós fokára emelte az arra alkalmasakat) leghatásosabb protest-speechenek tartja. A többség Malcolm X detroiti: "Demokrácia lesz, vagy puskapor" beszédéhez, vagy Trockij, az októberi szocialista forradalom első napján elhangzott váteszi kinyilatkoztatásához viszonyítja.
Természetesen.
De beszélgettem olyannal, aki elsírta magát, más a ébredező bűntudatától tört meg a beszéd nyomása alatt. Sokan tértek meg akkor, azon a napon az "emberiség" eszményéhez, a misztikus, de senkinek és semminek nem kegyelmező "humánumhoz", a marxizmus evangéliumához. Ilyenkor arra gondolok, hogy Pat Robertsonnak, ha egy ilyen jó napja lehetett volna, mint akkor 2012-ben TGM-nek, akkor hol tartana most George W. Bush? Talán Amerikából végre valóban megcsinálták volna a "Mennyei Királyságot". Más önérzetes felhangokkal, szájszélről, lenézően számolt be róla: felszabadító hatasú, egzisztenciális mélységű, velőtrázó élmény volt.
Egyetlen idézet a performance-ból, (ami a beszéd, egyben minden-mindenkori TGM-epigonok színpadi megnyilvánulásainak főbb irányait is okozzák) természetesen Elia Kazan-karaktereket megszégyenítő dühödt intonációval elővezetve: "Honfitársaim! Polgártársaim! Milyen nép az, amely eltűri, hogy szegény öregasszonyok és öregemberek a következő télen megfagyjanak?! Milyen nép az barátaim, amely eltűri, hogy a sötét, hideg konyhákban kereskedelmi televíziók hülyeségét néző emberek várják a halált?!"
A tanulság a következő: TGM felcsoszog a katedrára, és precíziós bűntudatszóróként kollektív bűnökkel vádolja meg az összegyűlt embermasszát, majd a kárhozatra hivatkozva a bűnbánatra, vezeklésre szólít fel. A beszéd elejétől, a legvégéig pontosan úgy beszél, mint egy neoprotestáns-evangéliumi végítélet hírnök, egy sötét és nyomasztóan monumentális kereszttel megjelölt imasátorban, valahol iszonyú mélyen Louisiana mocsaras földjein, egy koszos és bűnös kisváros peremén: Szodoma látóhatárában. Olyan bűnökre hivatkozik, amelyeket nem mindenki követhetett el (értsd eképpen: nem akárki férhet hozzá a legédesebb bűnelkövetési formákhoz), de valamilyen módon mindenki, egytől egyig asszisztált hozzá. Pusztán azzal, hogy a cronenbergi biohorror-univerzum túlburjánzó politikai szörnykreatúra testrésze marad. Magyarul: ebben az orbáni társadalomban eredendően bűnös mindenki. Szerintük, minden kapitalista társadalom egy, az elviselhetetlenségig konformizált Auschwitz. Mert még mindig elhiszik (sajnos jeles rétorunk, filozófusunk is) azt a marxi tanításokból levezetett világhazugságot, miszerint a társadalmi struktúra teszi bűnössé vagy bűntelenné az embert. Azaz ennek az ideának a megvalósításában van a végső, mindenre kiterjedő megváltás ígérete is. Mondhatnám úgy is: az ember végső, a lelkiismeretétől, az intuícióitól , a szellemétől való elszakadásnak esélye.
Milyen mély és sötét hazugság ez, mennyi borzasztó ellenpéldával, mennyi rettenetes bűnnel, bűnössel!
Korábban feltűnt már, hogy filozófusunk szálkás szemét a legapróbb emberi hiba is szúrja, mint az egyszeri falusi református kántorét, aki az istentisztelet alatt kegyetlenül, mindent felzabáló tekintettel lesi ki a gyülekezet, a hívek minden láthatatlan "bűnös" rezdülését. A Horn-éra világnézeti klubjaiban például az számított halálos, végső kizárással járó bűnnek, ha valaki megvakarta a hasát, mert az a hímszexualitást, az elnyomást rejtette, ártatlannak tűnő formában megtestesítő testbeszéd volt. És hol volt még akkor genderkálvinizmus! TGM ezzel szemben valódi erényeket mutat fel, hiszen legalább megengedheti magának azt a luxus elhanyagoltságot, hogy letolt sliccel essen be az ATV stúdiójába prédikálni. Pszichologizálásnak tűnik (valóban az is), de újabban megjelenő Piszkos Fred-stílusa valamiféle bűntudatnak lehet a megnyilvánulása, amit a (lumpen)proletariátussal szemben érez.
A diagnózis egyszerű: ha már a kapitalizmus kiválasztotta őt, hogy érdemei ellenére váljon azzá, ami lett: értelmiségivé, akkor legalább kinézetében próbáljon visszasorolni, deklasszálódni azokhoz, akiket ugyan nem képvisel, de szánakozik rajtuk, mert ez a szakmai kötelessége. Na, ez az érzés az, amit a nagy kollektív bűntudat szellemének kuruzslói szerint egész Európának éreznie kellene akkor, amikor kiejtik a varázsszót: "harmadik világ". Számukra a fejlettség fokmérője az, hogy milyen mértékben nyilvánul meg ez a mindent szétmaró, savas szájízű bűntudat. Valamint, hogy mit vett már el az általános cselekvőképességből. TGM-től saját magam hallottam egy egyetemi előadásán: gyűlöli, a magatehetetlen dühig idegesíti, irritálja (ezért, ha lehet, ha nem fegyelmezni is szokott), amikor egy kocsmai férfitársaságban megtelepedve, váratlanul feltűnik neki, hogy abban a pillanatban, amikor megjelenik egy kerek fenekű nő a férfihorda közelében, ezek az szubhumán vadállatok cinkosan összemosolyognak. Ez a közös gesztus, ez a mosoly, adott körülmények között egyenlő a csoportos nemi erőszakkal, a kéjgyilkossággal, mindennel, ami nem emberi, azaz szellemi, hanem testi, primitív és valahogyan, valamilyen formában Auschwitzhoz, az emberi állatkertekhez, a gyarmatosítás kegyetlenségeihez van köze. A marxizmushoz, a progresszióhoz fegyelem kell, meg állandóan összeszorított farpofa, behúzott sörhas. Rohadtul nyomorúságos, szar élet lehet az, amit ennek a szellemében próbálnak leélni.
TGM nem demokrata, hanem erkölcsi fundamentalista, a legrosszabb fajtából való vallási bíró, egy bigott, ítélkező marxista inkvizítor. Gyűlöli az embert (azért, ami a természetéből adódóan lett), mert erkölcsi nívója képtelen elviselni a gyarlóságot, a fegyelmezetlenséget, a hülyeséget. Az erkölcsi szigor, a végletekig fokozott, totális marxista rend, éppen az ellenkezője a krisztusi parancsnak, ami a szeretet parancsát követve veszi magára a bűnöket, és kimondja: "bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek". A legújabb idejű marxizmus törvényei viszont az egyén sérelmeinek kiterjesztéséről, a bosszúvágyból fakadó gyűlöletről, obszcén társadalomregulázó, a világot bűntelenebbre alakító, eltorzult vágyból fakadnak. És nem úgy, ahogyan a szadópornók domináit képzeljük el. Ez egy puritán, dogmatikus totalitás, ami fokról fokra emészti fel az embert. A világ és az ember viszonyának meg nem értésének, az ettől való félelemnek a végeredményei ezek a megjelenő új normalitások. A neomarxizmus kulturális-antropológiai dogmatikája fundamentalista, szakralitás nélküli erkölcsi kényszer, erkölcsi robot. Ebben az értelemben rokon mindenféle negatív vallásgyakorlattal: olyan, mint a keresztáldozatban, a kegyelemben való hit nélkül megélt kereszténység, amelyben csak a beteljesíthetetlen erkölcsi nehézkedés maradt, ennek vége pedig a legmélyebb őrület, az önkéntes kárhozat.
Végezetül szalutáljon itt egy idézet, amelyet Büchner szerint, talán Danton mondhatott Robespierrenek: "Nem értem ezt a szót: büntetni. Te túlságosan erényes vagy Robespierre! Pénzt senkitől se fogadtál el, adósságot se csináltál, nővel se háltál, mindig tiszta kabátot viseltél, berúgva se voltál soha. Robespierre, te felháborítóan tisztességes vagy. Én szégyelleném magamat, ha harminc éven át mindig ezzel az erénycsősz arccal járkáltam volna ég és föld között csupán azért a sanyarú örömért, hogy másokat hitványabbnak találjak magamnál."
