Közel ötödével csökkent a használtautó-behozatal

Hírek Figyelo.hu

2020-ban a DataHouse adatai szerint 130 431 import használt személyautó került hazai forgalomba Magyarországon, ami az előző évhez képest közel 17 százalékos visszaesést jelent. Míg az első félévben az autóvásárlások egy része az új autóktól a használtak felé rendeződött át, a második félév során ez a tendencia a visszájára fordult.

A behozott használt autók között a legnépszerűbb márka:

  • a Volkswagen volt 12 százalékos részesedéssel,
  • a második helyen az Opel található 10 százalékkal,
  • a Ford pedig a harmadik helyre futott be 9 százalékkal.

A sorban következő Toyota az év során előzte meg az Audit, mindkét márka 6 százalék körüli aránnyal képviseltette magát.

A koronavírus tavaszi lezárási hullámában a gyártás leállása miatt csökkent az új autók kínálata, miközben a vásárlók is óvatosabban nyúltak a megtakarításaikhoz, és új helyett inkább használt autókat vásároltak. 2020 első félévében ennek eredményeképpen Magyarországon 16,8 százalékkal több használt autót helyeztek forgalomba, mint újat.

„A második félévben ugyanakkor a lezárások már nem korlátozták sem az autógyárak, sem az autószalonok működését. A tavasszal elmaradt újautó-vásárlások egy része így ősszel megvalósulhatott, ezt a kereskedők aktív promóciókkal is ösztönözték – magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – Eközben a határok szeptemberi lezárása a tavaszihoz hasonló módon gátolta a használt autók magánimportját, és nem segítette a használtimportőrök helyzetét a vizsgabázisokon egy hónapnál is hosszabbra duzzadt várakozási idő sem.

Az év utolsó két hónapjában az új autók eladása már 28-30 százalékkal haladta meg a használtimport szintjét, így év végére az újautó-piac gyakorlatilag behozta lemaradását: éves szinten a 130 431 import használt autó mellett 128 031 új személygépkocsi került forgalomba az országban.

Mindez környezetvédelmi szempontból mindenképpen pozitív hír, mivel a használtautó-import többségében 10 évnél idősebb, jelentős károsanyag-kibocsátású járművekből áll.

2021-es várakozások

Az elemzők többsége bizakodó előrejelzéseket ad az idei év forgalmának alakulására. Amennyiben a koronavírus elleni oltás aktív alkalmazásával az év közepére normalizálódik a gazdasági helyzet, a várható gyors konjunktúra kedvező hatással lehet az autópiacokra is. A JóAutók.hu várakozása szerint

az újautó-piacon a személyautó-eladások újra 140 ezer fölé kerülhetnek.

Eközben ha az időszak során nem születnek a környezetet terhelő öreg és korszerűtlen autók behozatalát gátló intézkedések, a használtautó-import éves volumene is visszakapaszkodhat a 140-150 ezer közti sávba.

(Borítókép: Dilen/PuzzlePix/Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink