Európa, az EU tagállamai, a brüsszeli vezetés úgy tűnik, hogy kissé meg vannak zavarodva. Egyrészt egyre inkább érzik a nagymértékű energiaár-emelkedések ipari, gazdasági – és lakosságoldalról a szociális – szférában, a közhangulatban lecsapódó kedvezőtlen hatásait, másrészt az európai „energiamixben” a zöld-energiaforrások sokak szerint túl gyors részaránynövelését. Pedig az idén a többszörösére emelkedett gázárak, a megújulókkal kapcsolatos problémák, a szél- és a napenergia-források súlyának relatív visszaesése megkongathatta volna a vészharangot.
Ehhez tegyük hozzá: az európai vezetőket köti a politikai szolidaritás Brüsszel és az új német kormány befolyásos köreivel, amelynek lényeges eleme a Moszkvával való politikai, gazdasági és katonai szembenállás. Esetünkben elsősorban Oroszország gazdasági-energetikai partnerszerepe érdekes – ez persze nem választható el a politikai-katonai feszültségtől, Ukrajna, Kelet-Európa, a NATO, az EU és az Oroszországi Föderáció (OF) hidegháborús időket idéző viszonyától.
Németország, az EU legerősebb gazdasága kormányt váltott, és az új, háromszínű koalíció láthatóan nem kezeli megfelelően a nem tiszta energiaellátási helyzet körüli, részben a Merkel-időszakból öröklött problémákat.
Súlyos kérdések vetődnek fel például a 2021-es német energiamérleg kapcsán.
A megújuló energiaforrások részaránya az ottani energiamixben erősen visszaesett, a leginkább elutasított széné viszont megnőtt. A még hivatalos helyen is felbukkanó magyarázatok (2020-ban elég erős szél fújt, 2021-ben a szélerősség csökkenése okozta az erőművek teljesítményének visszaesését) igen komoly kérdéseket vetnek fel, amelyekkel az új vezetés érdemben – éppen azért, hogy a hármas koalíció együtt tudjon működni – egyelőre nem foglalkozik. Az idén lekapcsolják a még működő utolsó hat atomreaktort, azaz a villamosenergia-ellátás tovább nehezül.
Az EU földgázellátásában az OF mintegy egyharmaddal, földgázimportjával valamivel 40 százalék felett részesedik – azaz meghatározó tényezője a földgázpiacnak.
Az alternatív megoldások, a beszerzési források diverzifikálása egyelőre mélyen a remélt mérték alatti. Az EU nagy földgázszállítói közül – a csővezetéken érkező gázt illetően – Líbia a polgárháborús állapotok miatt nem komoly szereplő, egyedül Algéria szállít a Medgaz csővezetéken. Ez a 210 kilométeres tenger alatti vezeték, amely a spanyolországi Almeríában ér partot és elkerüli Marokkót, jelenleg az egyetlen, nagyobb problémák nélkül működő földgáztovábbító vezeték Észak-Afrika és az EU között.
Algéria és Marokkó súlyos konfliktusban áll egymással (2021 nyarán meg is szakították a diplomáciai kapcsolataikat), ezért a korábban marokkói területen áthaladó, évi 12 milliárd köbméter algériai gázt Európába vivő Maghreb–Európa-vezeték – amely Spanyolországon át az egész EU-t ellátta – gyakorlatilag leállt. Emiatt az algériaiak tervbe vették az évi 8 milliárd köbméteres Medgaz vezeték kapacitásbővítését. Összehasonlításképpen: az Északi Áramlat 2., a vitatott, és üzembe nem helyezett vezetékpáros évi 55 milliárd köbméter szállítását vállalná. Az Északi Áramlat 1–2. teljes kapacitása évi 110 milliárd köbméter.
Türkmenisztán, amely a világ egyik legnagyobb földgázkészletét tudhatja magáénak, „az orránál fogva vezeti Európát” – írta az energy-europe.eu. Az EU-nak nagyon kellene a türkmén gáz, de a Baku mellől, Sangachalból a nyugat-európai fogyasztókig tartó gázcsőrengetegből hiányzik a legfontosabb szakasz, a Kaszpi-tenger alatt a türkmenisztáni Turkménbasi városából Sangachalba vezető néhány száz kilométer hosszú vezeték. Ez lenne a kulcs, de az építési költségek horribilis összegre, az eredetinek több mint a négyszeresére, 20 milliárd dollár fölé ugrottak.
A teljes cikk a Figyelő hetilap legfrissebb számában olvasható.
(Borítókép: PuzzlePix/Shutterstock)
