A kényszer szülte helyzet, a telemedicina térnyerése a hazai betegek szerint állandósulni látszik. A negyedik hullám továbbra is indokolja az óvintézkedéseket, de mintha az orvosok sem bánnák, hogy a páciensek egy részét távgyógyításban látják el.
A koronavírus-járvány teljesen átalakította az alapellátásban az orvos-beteg kapcsolatot. Bevett gyakorlattá vált a telefonos betegkikérdezés, a távdiagnosztizálás, az e-mailezés, azaz távgyógyítási gyakorlatra tettek szert a szakemberek. A receptet feltöltik a felhőbe, s ha nem javul a helyzet, akkor az érintett már a személyes találkozáskor kapja meg a további szükséges kezelést. Addig viszont megspórolt némi időt (valamint további betegségek begyűjtését), a rendszer pedig pénzt.
Persze azért nem volt egyszerű az átmenet;
sem az orvosok, sem a betegek életét nem könnyítette meg az új szisztémához vezető folyamatos átalakulás, mert a rendelőkben állandóan foglaltat jeleztek a telefonok, az idősebb háziorvosok nem szívesen levelezgetnek a páciensekkel, erre külön személyzet pedig nincs. Márpedig ha a háziorvosok tartósan szeretnék elkerülni a kevésbé indokolt találkozásokat, akkor ki kell alakítaniuk ehhez az informatikai rendszert, s úgy kell strukturálni a rendelési időt, hogy a hagyományos gyakorlatra és a telemedicinára egyaránt jusson idő, legyen kapacitás az e-mailek rövid időn belüli megválaszolására, a telefonok kezelésére. Mert ha erre nincs képzett munkaerő, akkor voltaképpen a helyzet nem javul, csak bonyolultabbá válik.
Ficzere Andreát, a Magyar Kórházszövetség elnökét arról kérdezte a Figyelő, hogy a kórházi gyakorlatban miként jelenhet meg a távgyógyítás.
„Nagyon leegyszerűsítve a telemedicinának alapvetően két fajtája létezik.
Az egyik, amikor intézmények között zajlik valamilyen távorvoslás, például az egyik távleletezéssel kisegíti a másikat egy diagnosztikai folyamatban, vagy esetleg valamilyen távolról történő beavatkozással támogatja a fogadó intézményt (robotsebészet). A másik típusa az, amikor a beteg és az orvos/intézmény közötti kapcsolat tesz lehetővé különböző, az érintett otthonában vagy munkavégzés, szabadidős tevékenység folyamán végzett felügyeleti, esetleg diagnosztikus tevékenységet. Ilyenkor a pácienst különböző szenzorokkal észleljük, s ha szükséges, tanácsokkal, esetleg konkrét távolról történő beavatkozással segítjük” – fejtette ki az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója.
Azt is hozzátette: a távgyógyítás egyik előnye, hogy csökkenti a költségeket, elkerüli a hangsúlyozottan felesleges orvos-beteg találkozást, s folyamatos biztonságot nyújt az érintettnek azzal, hogy az otthonában, a munkahelyén vagy sportolás közben monitorozzák az állapotát. „Nagyon fontos tényező a telemedicina áttörésében a globális egészségügyet sújtó munkaerőhiány, de legalább annyira lényeges, hogy
a pácienst a saját környezetében észlelve elkerülhetjük a betegsége okozta állapotromlást, a szövődményeket, valamint a kórházi bennfekvést”
– magyarázta a szakember.
A teljes cikk a Figyelő legfrissebb számában olvasható.
(Borítókép: Getty Images)
