Felelős energetika, széles látókör, fenntartható megoldások – ezek a jelszavak motiválják nap mint nap a a 2017-ben alapított Wattmanager Kft. energetikai mérnöki-műszaki tanácsadó cég csapatát. Éppúgy beletartozik a vállalkozás tevékenységébe a naperőműves projektek tervezése, előkészítése, mint a széndioxid-lábnyom csökkentésének stratégiaalkotása. Emellett foglalkoznak állami vagy uniós finanszírozású energetikai pályázatok teljes körű kezelésével és épületenergetikai szimulációval is.
„A megrendeléseink kétharmada vállalati, a fennmaradó rész pedig állami, önkormányzati hátterű vagy lakossági projekt”
– vont mérleget Havas Márton társalapító-ügyvezető. Úgy véli, meglepően sok piaci szereplő nem kellően tájékozott energetikai kérdésekben.
„Gyakran nincsenek tisztában az aktuális energiafogyasztásukkal és -költségeikkel sem”
– mutatott rá szolgáltatásaik létjogosultságára.
Bár a Wattmanager még csak most ünnepelte a negyedik születésnapját, máris egy cégcsoportról beszélünk, hiszen tavaly önálló leányvállalatot alapítottak az energiamenedzsment szoftverük, a Wenerate számára. Ennek Bánfalvi András az ügyvezetője és társtulajdonosa. A startupként működő Wenerate mozgatórugóját az adta, hogy felismerték, a termelő-gyártó iparvállalatok többsége hasonló energetikai kihívásokkal küzd, az ezekre kínált megoldások pedig automatizálhatók, tanácsadó és menedzsment szoftverbe fejleszthetők.
„A több gyártóvállalatnál béta üzemben már használt szoftver rövidesen elkészül, amely az energetikai jogszabályi előírásoknak való megfelelést biztosítja, legyen az audit, szakreferensi jelentés vagy éppen almérés”
– avatott be a részletekbe Bánfalvi András.
Ma már 12 főből áll a cégcsoport, de a növekedési terv alapján belátható időn belül várhatóan 40-50 szakemberre is szükségük lesz. Mert bár az idei árbevételi cél még csak 100 millió forint, a dinamikus bővülés feltételei adottak, öt éven belül elérnék az 1 milliárd forintot. A fiatal vállalkozók szerint „egészséges arány lenne, ha a forgalom háromnegyede mögött ekkorra már a szoftver állna.” A Wenerate esetében a kockázati tőkebevonás is egy lehetséges következő lépés.
„Mintegy 300 ezer eurós befektetéssel ötéves periódusban 5 millió euró feletti árbevételt várunk a szolgáltatáscsomagtól, a második évtől nemzetközi nyitással”
– bocsátotta előre Bánfalvi András, első körben olyan kelet-közép-európai uniós tagállamokra utalva, mint Szlovákia vagy Románia. Reális cél lehet, hogy néhány év múlva egy nagy energiaszolgáltató vagy tanácsadó vállalat vásárolja fel a startupot.
Ami pedig csoportszinten az exporttevékenységet illeti, Havas Márton elmondása szerint a Wattmanager projekttanácsadóként jelen van a már említett Szlovákián kívül például a Közel-Keleten vagy Dél-Afrikában is. A nemzetközi piacszerzést az is gördülékennyé teheti, hogy angol a munkanyelvük, kollégáik közt pedig az angolon és a németen kívül beszélnek anyanyelvi szinten oroszul, ukránul, portugálul és spanyolul is.
(Borítókép: Fűrjes Viktória, Figyelő)
A teljes cikk a Figyelő március 18-tól kapható számában olvasható!