Más témák kerülnek elő az Apa Akadémián ma, mint az indulás idején?
A főtémáink ugyanazok, a gyermekvállalás, a kisgyermekes családi lét, a munka-magánélet egyensúlya, a tinédzserkor problémái és a válás kérdésköre. Amiről viszont egyre többet beszélgetünk apákkal és anyákkal közösen, az az, hogy mit lehetne társadalmi szinten tenni a férfiak, és ezáltal a családok egészséges lelki állapotáért. Például evidencia alapú igény lenne, hogy az apai fizetett szülési szabadság ötről harminc napra emelkedjen egységesen hazánkban, ahogy Ausztriában vagy Szlovéniában is. A szakirodalom leírja, hogy ahol ez megvalósul, azokban a családokban sokkal kiegyensúlyozottabbak a nemi szerepek. Kevesebb teher hárul az anyákra, és az osztott/váltott szereposztás a későbbiekben is fennmarad. Izlandon ez húsz éve működik, és nemrég látott napvilágot az a kutatás, amely azt mutatta, hogy azokban a családokban, ahol az apa a gyermek születése utána harminc napot aktívan otthon töltött, radikálisan kevesebb válás történt. Pozitívum itthonról, hogy nagyon sok vállalat jelentette be saját hatáskörében, hogy a kisgyerekes apák több fizetett szabadságot vehetnek ki, illetve néhol a rugalmas munkavégzést, a csökkentett munkaórát, a hibrid munkavégzést is engedélyezték.
A karantén-helyzetekben megtapasztalhattunk pár új munkavégzési lehetőséget – ez hozott hasznos felismeréseket a családok működésére vonatkozóan?
Ami ebből a pandémia miatt megvalósult, az kényszerszerűen és hirtelen következett be. Változatos reakciókat váltott ki: ahol a szülők komoly home office-tapasztalattal bírtak, és ennek működtetéséhez eszközök, tér állt a rendelkezésükre, ott nyilván nyereségnek tekintették. Máshol viszont konfliktus-helyzetekhez vezetett az összezártság, az egzisztenciális félelem, ami – ahogy a praxisomban is látom – előhozott családi problémákat. Ahol a változás azt tette lehetővé, hogy az apának hirtelen több ideje lett, és jól is tudta érezni magát ebben a szerepben, ott sokan „rákaptak” ennek a típusú jelenlétnek az ízére. Egy ausztrál kutatásban a megkérdezett férfiak ötven százaléka válaszolta azt, hogy nem szeretne úgy élni, ahogy a pandémia előtt, amikor a napirendje miatt kevesebbet találkozhatott a gyerekével. Egy brit felmérés pedig azt mutatja, hogy ha az apák csak napi félórával kevesebbet dolgoztak a lezárások alatt, akár másfél órával többet tudtak a családi életben részt venni. Sajnos, látom a jeleit a pozitív változások visszarendeződésének is, mert szervezetfejlesztőként sok munkahellyel vagyok kapcsolatban – szerintem ez nagyobb mértékű lesz, mint feltétlenül szükséges lenne.
Az apák meg tudtak erősödni abban, hogy akár nemet mondjanak a munkahelyük túlzó elvárásaira?
Vegyes a tapasztalat. Vannak, akik elgondolkodtak azon, hogy közelebbi munkahelyet választanak, vagy átrendezték a munkamegosztást, de nagyon sok család kénytelen alkalmazkodni. Főleg a kisgyerekesek esetében hazánkban elsősorban az apa a kereső, mert az anyák számára beszűkülnek a lehetőségek, mivel alulfizetett és kevés a részmunkaidős munka, amit el tudnának vállalni. Gyakran szembesülök azzal, hogy egy pár – bár látja, hogy ez milyen negatív hatásokkal jár – belecsúszik abba, hogy az anyának egyszerűen nem éri meg dolgozni. Nagyon fontos számomra, hogy küzdjek az ellen a szokásrend ellen, mely szerint – karikírozva – egy kisgyerekes apának a munkaerőpiacon, az anyának pedig otthon illik belerokkannia a helyzetbe. Egy gyermek születése – az első hat hetet leszámítva – nem indokolja, hogy a nő feladja a kapcsolatait, a karrierjét, az életmódját, ha ezt az időszakot okosan megtámogatjuk, például a fokozott apai jelenléttel. A feleségem operaénekesnő. Az első gyerekünk születésekor külföldi szerződés kötötte, így a lányunk két hónapos korától kilenc hónap alatt tizenegy országban lépett fel. Tudatosan úgy alakítottam a munkámat, hogy utazhattam velük, és amikor a feleségem dolgozott, etettem, altattam, gondoztam a kisbabánkat, plusz könyvet írtam, amit bárhol lehet. És eközben mindenki boldog volt, az anyagi helyzetünk egyensúlyban maradt, és az első kislányommal való szoros kötődésünk azóta is ugyanolyan. Hozzáteszem, a második lányunkkal már hivatalosan is én maradtam gyeden, ezekről az élményeimről írom most az új könyvemet.
Munkatársaival egy friss kutatást folytatnak a modern apaságról a most szülővé váló generáció tagjai között – milyen eredmények születtek?
Tudatosabban húznak határt munka és magánélet közé, a családalapítás kapcsán pedig emancipált női-férfi szerepben, munkamegosztásban, egymás maximális támogatásában gondolkodnak. Például zene füleimnek, hogy arra a kérdésre, ki ért jobban a csecsemőgondozáshoz, a kutatásban résztvevők többsége azt válaszolta, hogy mindketten értenek hozzá. Viszont, azt látjuk, hogy társadalmi támogatás híján, amint gyerekük lesz, ezek a párok retradicionalizálódnak, azaz visszacsúsznak a hagyományos szerepekbe. Nagyon fontos az egyéni edukáció, de abban előrébb járnunk, mint a rendszereink megújulásában. Például színesebbek lehetnének a támogatási megoldások, amelyek most egyoldalúan anyagi jellegűek és a kisgyerekkorhoz kötöttek. A szülők beszorulnak egy hitel visszafizetésének falai közé – pont, amikor két keresősből egy keresőssé válik a család, így egy fiatal férfi akár napi tíz órát is dolgozni kényszerül, miközben az anya egyedül marad a gyerekgondozással. Ez egyikük testi és lelki egészségét sem segíti, ahogy a család dinamikáját és a munkahelyen nyújtott teljesítményt sem. Németországban akkor kapnak több családtámogatást a szülők, ha vállalják, hogy kevesebbet dolgoznak – izgalmas megközelítés, ugye?
A teljes interjú a Figyelő hetilap 7-es számában olvasható!
