Évente körülbelül ezer ipari robotot helyeznek üzembe Magyarországon, így a hazai gyártóiparban tízezer dolgozóra már jóval több mint száz robot jut – írja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Hírportál, a SZON.hu.
Egyre több lesz az emberekkel együttműködő robot
A portálnak nyilatkozó szakértő szerint a következő években nálunk is a globális trendeknek megfelelő, évi 8-10 százalékos bővülés várható ezen a területen, amely azt jelenti, hogy
itthon is egyre nagyobb arányt képviselnek majd az úgynevezett kollaboratív, emberekkel együttműködő robotok.
Utóbbi nemcsak a hatékonyságnövelés útját kereső vállalatok, hanem a munkavállalók számára is jó hír – közölték.
Markos András, a Hesse Trade Kft. ügyvezető-tulajdonosa úgy fogalmazott, hogy a kkv-szektor egyre nehezebben tud lépést tartani a munkaerő drágulásával. „Januártól 15 százalékkal emelkedett a minimálbér, és ha a hivatalos, 17,6 százalékos inflációra gondolunk, akkor sok helyen ennél is nagyobb emelést várhatnak el a dolgozók. Ha ehhez hozzátesszük a számos iparágat érintő munkaerőhiányt, akkor az egyik legkézenfekvőbb megoldásnak az automatizáció tűnik” – emelte ki Markos, hozzátéve, a robotizáció és az automatizáció térnyerése szükségszerűen nem jelenti az érintett alkalmazottak leépítését.
A Hesse Trade Kft. ügyvezető-tulajdonosa arról is beszélt, hogy a kollaboratív robotok jellemzően olyan tevékenységi körökből váltják ki az embereket, amelyeket azok eleve nem szívesen végeznek. „A végtelen ismétlődésre épülő, monoton, gyakran nehéz fizikai munkák helyett így van lehetősége a cégnek átcsoportosítani a kollégáit magasabb hozzáadott értékű munkakörökbe, amely számukra is vonzóbb lesz.” Markos András hozzáfűzte: innen nézve a munkaerő megtartásának egyik fő eszköze lehet a robotizáció, amely az éjszakai és hétvégi műszakok „átvállalásával” is javíthatja a dolgozói jólétet.
A teljes cikk itt olvasható.
Fotó: Shutterstock