– Keveset tudni a cég múltjáról, illetve közelmúltjáról, valamint az ön vállalkozói előéletéről. Hogyan jött a képbe éppen a bútoripar?
– Bár a legtöbben a rövid médiás pályafutásomat ismerik a New Wave Media és az Origo.hu tulajdonlása kapcsán, valójában régebben foglalkozom bútorokkal.
Az üzlettársammal ugyanis még 2007 táján, amikor 22 éves voltam, kezdtünk el fodrászszalonokba és kozmetikák számára gépeket és bútorokat importálni Kínából, később pedig már egyedi megrendelésekre is készítettünk ilyen termékeket. A kezdetben kis cégünk, a Glamorous Kft. termelési ága hamar hat-nyolc fősre bővült. Amolyan kézműves sorozatgyártásra álltunk be. A fodrászbútorok előállítása mellett magánlakások és éttermek számára valósítottunk meg egyedi beépítéseket. Igaz, az önálló gyártás csak a kereskedést követően, 2010 után indult be.
– Hogyan találtak rá a Balaton Bútorra?
– A 2008–12-es válságot követően az egyedi gyártásunknak és a rugalmasságunknak köszönhetően megerősödtünk, egyre ismertebbek lettünk.
Ezután keresett meg minket a veszprémi Balaton Bútor tulajdonosa. A cég a Fotex-csoportba, Várszegi Gábor érdekeltségébe tartozott, és 2015-ben a nagyvállalkozó fia, Dávid volt a felelős érte. Sajnos a krízis megviselte a patinás, 1896-ban alapított bútorvállalatot, amely a rendszerváltás előtt 1500 főt is foglalkoztatott, de még a kilencvenes évek elején is ezer körüli volt a létszám. Amikor eladósorba került, akkor már csak körülbelül hetvenfős gárda dolgozott ott, s az árbevétel sem tudta meghaladni az évi 600-700 milliós értéket, különösen miután a Fotex-csoport Domus bútoráruháza és mintegy húsz vidéki üzlete is bezárt.
– Milyen konstrukcióban vették meg a veszprémi gyárat?
Fotó: Balaton Bútor, Facebook
– Mivel nem volt pénzünk a hatalmas gyártó teljes megvételére, végső soron a kft. a régi gépeket, a készleteket és a márkanevet vásárolta meg, valamint a dolgozókat vettük át. Az ingatlan a Fotex-csoporté maradt, viszont – az üzlet részeként – fix áron máig béreljük a hatalmas, 14 ezer négyzetméternyi csarnokterülettel kialakított komplexumot.
– Milyen zökkenőkkel történt az átadás-átvétel?
– Őszintén szólva a tulajdonosokkal kölcsönösen előnyös üzletet kötöttünk, de a „megörökölt” menedzsment szemlélete és a miénk között azért volt egy mély szakadék. Kiváló bútoripari szakemberek voltak, ugyanakkor a képviselt ügy- és üzletmenet már egyáltalán nem versenyképes módszerekre épült, teljesen rugalmatlanná téve az amúgy kiváló minőségű termékeket, főként tömörfa székeket előállító céget. Váltásra volt szükség.
– Miből vették a gyártóeszközöket és a márkát?
– Nyugodtan ki merem mondani, hogy a jegybank Növekedési hitelprogramjából (NHP) kaptunk rá mi is piaci alapon forrást,
mint ahogyan hozzávetőleg 40 ezer hazai vállalkozótársunk. A hitel összege 420 millió forint volt, de ha nem szerveztük volna át a Balaton Bútor működését, értékesítését, akkor már e kölcsönnel együtt is régen csődöt jelenthettünk volna, ugyanis veszteségesen működött a gyártás, amikor átvettük az eszközöket. De mára a kft. stabil középvállalattá vált.
– Mit sikerült elérni az elmúlt években?
– Az árbevételt 1,6-1,7 milliárdos szintre hoztuk fel, sőt az idei forgalmat már 2,7-2,8 milliárd forint körülire várjuk. Ez több mint a négyszerese az öt-hat évvel ezelőttinek, méghozzá úgy, hogy a gyártásban immáron 170-en dolgoznak, azaz közel a kétszeresére nőtt az egy főre jutó árbevételünk.
Az elért nyereség nagy részét visszaforgattuk, a béreket felemeltük, a gépparkot folyamatosan korszerűsítjük.
Fotó: Balaton Bútor, Facebook
– Mi az üzleti stratégia lényege?
– Három plusz egy lábon áll a társaság. A két legsikeresebb ágazat a bérgyártás és az egyedi beépített bútorok projektje. A harmadik lábat a saját márkás értékesítés jelenti, de erre még visszatérek. A plusz pedig a sorozatgyártás megtervezése, gépesítése, megszervezése, bár a forgalmat tekintve ez egyelőre nem jelentős. Volt már olyan, hogy egy neves német gyár tervezői hoztak egy 3D-nyomtatóból kikerült foteltervet, s a tapasztalt mérnökeinkkel igen hamar megmondtuk, hol, mely pontokon kell változtatni ahhoz, hogy a termék gyártásba kerülhessen, és az elvárt minőséget, ergonómiát biztosítsa a használóinak.
– S mi a helyzet a saját márkás értékesítéssel?
– Őszintén szólva a mi prémium-, mondhatni drága egyedi termékeink – be kellett lássuk – Balaton Bútor márkanévvel sikertelenségre ítéltek. Ez nem azt jelenti, hogy itthon bizonyos szegmensekben kicsi lenne az ismertségünk. Ennek ellenére szükség volt egy új, nagyon erős branddel felvértezett partnerre, ez lett a Riva 1920 – a patinás márkanévben az évszám egyúttal az alapítás esztendejét jelzi. Ez a milánói cég a világ egyik legelismertebb felső kategóriás bútor-előállítója, elsősorban lakossági fókuszú értékesítéssel.
– Miből finanszírozták a 47,5 százalékos tulajdonrész megvételét?
– A fejlesztéseink finanszírozása alapvetően hitelekből történik. A Riva-akvizíció is részben hitelből valósult meg, amelyet egy magyar pénzügyi vállalattól vettünk igénybe, tisztán piaci alapon. Emellett a vételár egy jelentős hányadát earn-out konstrukcióban fizetjük ki. Azaz ezt a részt magának a cégnek a jövőbeli profitjából térítjük majd meg az eladó fél részére.
– Egy partnerséghez hogyan jön a saját márkás gyártás?
Fotó: Balaton Bútor, Facebook
– Az olasz–magyar kooperációt inkább egy új, feltörekvő, a prémiumszegmenst célzó bútoripari csoport alapjának mondanám. Az együttműködés óriási hazai gyártási lehetőséget rejt magában, mivel a Riva 1920 az olasz bútorok Rolls-Royce-ának számít. Egyedi, kézműves, kis sorozatú és nagyon drága luxustermékeket készítenek, ugyanakkor jelentős kapacitásproblémával és a felskálázás lehetőségeinek a hiányával küzdenek. Ez az utóbbi években az üzleti eredményességükön is nyomot hagyott, nyitottá téve őket a megkeresésünkre. Mi tudjuk produkálni azt a minőséget az előállításban, amelyre nekik szükségük van a bútorok terén, így mindketten nyerhetünk. Mi ezzel egy olyan márkanévhez jutunk, amelynek a felépítése és bevezetése nagyságrendekkel többe kerülne, mint amennyiért az olasz társaság említett tulajdonrészéhez hozzájutottunk.
– Ígéretes jövő, de egy kicsit még térjünk vissza a jelenhez. Közbeszerzést is nyert a Balaton Bútor, s legutóbb, a Széll Kálmán téri Postapalota felújításakor szintén volt egy munkájuk, melynek végzése folyamán újra szóba került édesapja, Matolcsy György és az ön kapcsolata. Mi a helyzet ezekkel az ügyekkel?
– Nagyon örülök, hogy megkérdezte, és mindkét dologról elmondhatom a véleményemet. Először is intézményeknek, állami szerveknek fél évszázada szállít a Balaton Bútor. 2008-ban és 2012-ben, tehát még a Fotex-csoport idején is a központosított közbeszerzés egyik nyertese volt. Továbbá a 2020-as, összesen 20 milliárdos keretösszegű állami közbeszerzés egy úgynevezett keretszerződés, amely három évre szól, s amelynek a kapcsán büszke vagyok arra, hogy a Balaton Bútor a legkedvezőbb árajánlattal került egy hat vállalatot tartalmazó shortlistre. Tehát itt rajtunk kívül öt erős konkurens eléggé szigorú árversenyben, átláthatóan küzd iskolák, minisztériumok és más intézmények megrendelőinek a kegyeiért. Eddig mindössze 205 millió forint értékben adtunk el, jó minőségben, kedvező áron hazai munkaerővel készült, itthon gyártott székeket.
– És mi a helyzet a Széll Kálmán téri MNB Budai Központ, a korábbi Postapalota felújításával?
Fotó: Balaton Bútor, Facebook
– Itt tényleg van kapcsolat, hiszen az egyik végfelhasználó valóban a Magyar Nemzeti Bank, de nem a megrendelő. A Market Zrt. a fővállalkozó, az egyik jelentős hazai gyártó, a szintén nagy múltra visszatekintő Gyulai Fafém pedig a vezető alvállalkozó a mintegy kétmilliárdos beépítettbútor-tenderen. Ennek a munkának al-alvállalkozóként körülbelül az öt százalékát nyertük el, piaci körülmények között, főként azért, mert a tevékenység jellege miatt a mi cégünk az egyik legalkalmasabb arra, hogy elvégezze a feladatot. Összesen tehát a hazai állami, intézményi megrendelések – azon túl, hogy törvényesen, átláthatóan, valamint versenyképes áron teljesítjük azokat – a tavalyi forgalmunknak hozzávetőleg a 15 százalékát tették ki, az idei bevételünknek pedig már csupán a 11-12 százalékát jelentik. Mégpedig olyan szállítások esetén, ahol a szakértelmünk, áraink abszolút versenyképesek a külföldi beszállítókéival, miközben mi itthon adunk munkát immár közel 200 embernek, s itthon is fizetünk adót. A Balaton Bútor forgalmának a legnagyobb része versenypiaci megrendelésekből származik. Ezen belül az export részaránya ebben az évben már eléri az 55 százalékot. Jövőre pedig a Rivával közös árbevételünknek nagyjából a 90 százaléka a nemzetközi piacokon fog realizálódni.
– Nézzük azért a piaci trendeket is. Mi a helyzet globálisan? Drasztikusan nőttek a faárak az elmúlt fél-egy évben.
– Az elmúlt időszak a bútorgyártás területén szintén turbulens viszonyokat eredményezett, ami a fa árának az alakulásában is tükröződik. Viszont éppen a hasonló állapotok kínálnak lehetőséget az olyan kis-közepes, ambiciózus növekedési célokat maguk elé tűző társaságok számára, mint a Balaton Bútor. Ami a konkrét okokat illeti, egyrészt az építőipari faanyagok felvásárlása drasztikusan nőtt, főleg Amerikában, a felduzzadt keresletet pedig nem tudta lekövetni a kínálat, így az árak megugrottak.
Másrészt számos európai ország is pénzpumpával igyekszik csökkenteni a válság hatásait,
ami húzza magával az állami és a magánberuházásokat, ennek nyomán pedig rendkívül erősödött a fa alapanyag iránti igény. Jelenleg egyes tételeknél az árak a többszörösei a pandémia előttieknek, de az általunk használt alapanyagok esetében is 70 százalékos a növekedés.
– Úgy tudom, hogy pár elemző 2022 tekintetében sem számít érdemi rendeződésre. Ön szerint mi várható?
Fotó: Balaton Bútor, Facebook
– Úgy gondolom, hogy az alapanyag kínálati oldala alkalmazkodni fog, s a nagy beszállítók (Oroszország, Ukrajna) egyre nagyobb szerephez jutnak majd Európában. Emiatt, valamint a beruházási expanzió várható mérséklődése okán becsléseink szerint a faipari árak a jövő év végére nagyjából 20-30 százalékkal haladják meg a 2019-es szintet.
– A Balaton Bútort mindez hogyan érinti?
– Ami minket illet, a jó hír, hogy az alapanyag-drágulás nálunk a megrendelésállomány növekedésével párosult. A pandémia kirobbanását követően az ügyfeleink egy része elhalasztotta ugyan a vásárlást, ám a múlt esztendő végén és ez év első felében a kereslet újult erővel visszatért. A nagy nemzetközi partnereink hatalmas megrendeléseket adtak le, hogy pótolni tudják a raktárhiányaikat. Ez egyébként óriási terhet rótt cégünk dolgozóira, ám megfeleltünk a kihívásnak.
– És mi a helyzet a hazai bútorpiac egészével?
– Ma már kevés itteni középvállalat foglalkozik bútorgyártással, -kereskedéssel – a nagyok erősen tematizálják a piacot. Ráadásul hazánkban méretgazdaságossági problémák vannak. Itthon a multinacionális vállalatok dominanciája egyértelmű az olcsóbb lakossági termékek szegmensében.
A legtöbb magyar közepes cég nem tud akkora piacot szerezni magának, melynek révén akár egy IKEA-val fel tudná venni az alapanyagár-versenyt.
A megoldás nem könnyű. A versenyképességhez egyszerre van szükség minőségi alapanyagokra, jól szervezett munkafolyamatokra, átgondolt üzleti döntésekre, továbbá nemzetközi kapcsolatokra, amelyek segíthetnek a szükséges termelési volumenek elérésében.
Emellett a középvállalati szegmensben személyes elkötelezettség is kell. Lelkesedés, akarás, kreativitás. A bútor ugyanis nem csupán egy tárgy. A bútorhoz kötődünk, a bútort szeretjük – életünk fontos része, alkotóeleme.
– Úgy tudom, sok a régiós konkurens is.
– Lengyelország, Bulgária, Románia és Ukrajna a legjelentősebb konkurensünk, s az első két-három ország nemcsak árban, de minőségben is felveszi velünk a versenyt a nemzetközi piacon. A bevételeink mintegy harmadát adó bérgyártás terén tehát nagyon oda kell figyelnünk például a skandináv partnereink hibátlan kiszolgálására, a pár éve megszerzett bizalom folyamatos fenntartására.
(Borítókép: Figyelő-archív)
