Szijjártó: teljesen szabályosan lépte át a határt a volt macedón miniszterelnök

Hírek
„Három határt kellett átlépnie Nikola Gruevszki volt macedón kormányfőnek, hogy Magyarországra jusson, és mindhárom esetben teljesen szabályosan tette ezt" - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mai sajtótájékoztatóján, Budapesten.

 A politikus kiemelte: a volt macedón miniszterelnök minden esetben átadta utazási dokumentumait, és azokat ellenőrizték a hatóságok.

Szijjártó Péter visszautasította, hogy magyar diplomaták részt vettek volna bármiféle "csempészetben vagy menekítésben". 
    
Először a tiranai magyar nagykövetségen találkoztak Gruevszkivel, ekkor értesültek a menedékkérelméről – közölte.

    
Kérdésre Szijjártó Péter elmondta, nem tud arról, a macedón belpolitikai háttéralku eredménye lenne az, hogy Nikola Gruevszki elhagyta Macedóniát.

    
Az ügyben folyamatos a párbeszéd Macedóniával – tette hozzá Szijjártó Péter, aki kapcsolatban áll macedón partnerével, ahogy Pintér Sándor belügyminiszter is. A politikus elmondta, hogy legközelebb a NATO-külügyminiszterek december eleji ülésén találkozik a macedón diplomácia irányítójával.

    
Megjegyezte: az uniós külügyminiszterek hétfői ülésén senki nem vetette fel az esetet.

    
Szijjártó Péter közölte: máskor is volt már, hogy menekültstátuszt kértek és kaptak más országok volt kormánytagjai.

    
Azt is mondta, tárcájának nincs dolga az ügyben, hiszen nem hozzá tartozik az a hatóság, amely döntést hozott Gruevszkiről.

    
A miniszter közölte: Orbán Viktor miniszterelnök december elején Horvátországban részt vesz a Közép-európai Kezdeményezés tanácskozásán, és a tervek szerint kétoldalú megbeszélést folytat horvát kollégájával.

Borítókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetnek

További híreink