Szijjártó Péter: kiemelt feladat a világjárvány gazdasági hatásainak kezelése

Hírek MTI
Pénteken újabb 3 vállalatvezető vehetett át támogatói okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, ennek kapcsán hívta fel a figyelmet a miniszter a gazdasági problémák kezelésére.

A koronavírus-járvány egészségügyi következményeinek kezelése mellett a gazdasági hatások kezelését nevezte a legfontosabb feladatnak Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak pénteki átadásán.

A miniszter hangsúlyozta: a kormány nem először szembesül azzal a helyzettel, hogy a magyar gazdaságot újra kell indítani. A mostani és a tíz évvel ezelőtti helyzet között azonban jelentős különbség, hogy 2010 után egy legyengült, míg most erős hazai gazdaságnak kell úrrá lennie a nehézségeken – mondta.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a világjárvány felforgatta a gazdasági folyamatokat, teljesen új világgazdasági verseny indul. A kormány álláspontja szerint a segélyek eladósodottsághoz és kiszolgáltatottsághoz vezetnek, ezért a magyar gazdaságpolitika fókuszában most is a munkahelyek teremtése és a munkahelyeket létrehozó vállalatok támogatása áll – fogalmazott.

A miniszter elmondta, a versenyképesség-növelő támogatási programra eddig 583 pályázat érkezett be, a jelentkező vállalatok 277 milliárd forint értékben vállaltak beruházást, ezzel 104 ezer munkahelyet védenek meg.

Pénteken újabb 3 vállalatvezető vehetett át támogatói okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban (KKM). Az Abroncs Kereskedőház Kft. több mint 593 millió forintos beruházását 287 millió forinttal támogatja a magyar állam. A Térváz Építőipari Kft. 298 millió forintot meghaladó beruházásához 149 millió forintot nyert el. A Várda Vulkán Kft. 574,5 millió forintos beruházását 287 millió forintos állami támogatással valósíthatja meg.

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetnek

További híreink