Szijjártó: ez a bevándorláspártiak bosszúja

Hírek
Az Európai Parlament (EP) döntése a Sargentini-jelentés elfogadásáról a bevándorláspárti politikusok kicsinyes bosszúja - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A tárcavezető hangsúlyozta: a dokumentum elfogadásával Magyarországot és a magyar embereket azért ítélik el, mert "bebizonyítottuk, hogy a migrációra nincs szükség és a migrációt meg lehet állítani". 

Szijjártó Péter szerint a döntés csalással született, mert az európai szerződések egyértelmű rendelkezéseit figyelmen kívül hagyva a tartózkodó szavazatokat nem számolták bele a végeredménybe. A szükséges jogorvoslati lehetőségeket áttekintik – tette hozzá.

A külügyminiszter kiemelte: a döntés újabb világos bizonyítéka annak, hogy az EP-ben masszív többségben vannak a bevándorláspárti politikusok. Azt is tudtuk, de ma be is bizonyosodott: az Európai Néppártban (EPP) is többségben vannak a bevándorláspártiak – magyarázta. 

Kifejtette: minden kétséget kizáróan lelepleződött a szándék egy május utáni koalíciókötésre, amelynek értelmében a liberálisok, a szociáldemokraták és a néppártiak most Magyarországot elítélő csoportjai között egy bevándorláspárti koalíció jönne létre azzal a céllal, hogy május után is bevándorláspárti politikát folytasson az EU, és legyen lehetőség bevándorlókkal elárasztani a kontinenst.

A tárcavezető úgy vélte, a döntésben szerepet játszott, hogy a döntéshozók tudták: Magyarország migrációpárti politikát soha nem fog elfogadni, végrehajtani, a magyarok világos döntést hoztak, hogy Magyarország soha nem lesz bevándorlóország.

Mint mondta, a magyarok arról is döntöttek, hogy csak "mi határozhatjuk meg, kivel akarunk együtt élni itt az országban", és a kormánynak kötelessége megvédeni az emberek biztonságát és a határokat.

Szijjártó Péter kijelentette: "minősített hazugságokkal van tele" a jelentés, ez egy "bevándorláspárti vádirat" Magyarországgal szemben. A kormány a cáfolatát tényszerűen egy 108 oldalas dokumentumban minden EP-képviselőnek eljuttatta, de a vita bebizonyította, hogy a tények nem számítottak – közölte.

Kitért arra: 69 megállapítás van a jelentésben, amelyből 13 olyan ügyre vonatkozik, amelyeket már elrendeztek. Ezeket újranyitja a jelentés, vagyis azt mondja, hogy felesleges megállapodni az uniós intézményekkel, mert egy másik intézmény bármikor újranyithatja az ügyet – mutatott rá.

A külügyminiszter szerint 19 olyan ügy van a jelentésben, amelynél folyamatban van a párbeszéd, az eljárás, a konzultáció. 37 hamis, hazug, méltatlan, alaptalan, Magyarországot sértő vád is van benne, ezeknek nincs közük a valósághoz – mondta, példaként említve, hogy antiszemitizmussal vádolja Magyarországot a jelentés, azt állítja, hogy nincs sajtószabadság az országban, és sérül az akadémiai szabadság.

Úgy látja, koncepciós eljárás zajlott, mert Sargentini úgy állította össze a jelentést, hogy hivatalos delegáció nem érkezett Magyarországra, kizárólag a kormány ellen nyíltan állást foglaló NGO-k véleményét vette figyelembe, és csalással fogadták el a dokumentumot.

Szijjártó Péter kiemelte: azért harcolnak, hogy olyan EP, Európai Bizottság és EPP legyen, ahol a bevándorlást ellenzők vannak többségben.

Kérdésre közölte: a Fidesz az EPP, a legerősebb pártcsalád tagja, és annak legsikeresebb pártja a saját hazájában élvezett támogatás alapján. Azonban világossá vált, hogy a migráció kérdésében komoly megosztottság van az EPP-n belül. Azért küzdünk, hogy "a mi álláspontunk kerüljön többségbe", hogy az EPP visszatérjen a kereszténydemokrata útra, ami az európai identitás megőrzését, a kereszténydemokrata hagyományokhoz való ragaszkodást jelenti – mondta. Ezért "küzdünk, amíg lehet" – fűzte hozzá.

Fideszes EP-képviselők: a döntés bevándorláspárti politikusok kicsinyes bosszúja

Jogi értelemben érvénytelen a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentés európai parlamenti (EP-) elfogadása, ugyanis csak a szavazási szabályok megsértésével sikerült elérni a kétharmados többséget – hangoztatták fideszes EP-képviselők a szerdai ülés után.

A strasbourgi sajtótájékoztatón Szájer József kijelentette, hogy "a döntés bevándorláspárti politikusok kicsinyes bosszúja, Magyarországot azért ítélik el, mert tudják, hogy soha nem fogja elfogadni a migránsbarát politikát".

A dokumentumot Szájer József "hazugságokon alapuló, koncepciós vádiratnak" nevezte, amely tele van tárgyi tévedésekkel és kiforgatja a tényeket.

Hozzátette, a vizsgált ügyek túlnyomó része nem tartozik az Európai Unió hatáskörébe, a 69 megállapításból 13-at már rendeztek, számos másikról pedig még zajlik a kötelezettségszegési eljárás.

Borítófotó: Szijjártó Péter

Ezek is érdekelhetnek

További híreink