Részvénpiaci lejtmenet, emelkedő infláció, ámde teljesen eltérő jegybanki reakciók. Az USA-ban már tart, az eurozónában még csak készülődik a kamatemelési ciklus. A jegybankok azt az optimális kamatszintet keresik, amely még nem okozza a gazdaság visszaesését, viszont megfékezi az inlfáció további száguldását.
Ázsiában teljesen más a helyzet. Kínában például a jelzáloghitelek kamata jelentősen csökkent, a Bank of Japan pedig továbbra is negatív tartományban tartja irányadó kamatát, s ha szükséges újra elindítja kötvényvásárlási programját.
Vagyis némi leegyszerűsítéssel élve mondhatjuk, hogy nyugaton a szigorítás, irányába indult el a jegybanki politika, keleten viszont továbbra is marad a lazaság. Szokatlan helyzet alakult ki ezzel, viszonylag ritkán fordul elő, hogy a nagy globális erőközpontok, gazdasági hatalmak irányadó kamatszintje ennyire eltérjen egymástól. Az amerikai Fed valahol 2-3 százalék körülinek gondolja az ideális kamatszintet, amelynél a GDP növekedése közel van a potenciális, hosszú távon fenntartható maximumhoz, az infláció pedig 2 százalék körül alakul. A Bank of Englandnél ez a ráta 1,25-2,5 százalék, az eurozónában, az EKB-nál 1-2 százalék. A Fedtől érkező jelzések azt mutatják, hogy az amerikai jegybank nem tétovázik majd és első 25, majd második 50 bázispontos emelése után ismét 50 bázisponttal szigorít. Az EKB óvatosabb politikát követ, Christine Lagarde jegybankelnök és Christopher Lane vezető közgazdász egyaránt 25 bázispontos szigorítást valószínűsít júliusban.
Ha minden a tervek szerint alakul, akkor augusztus elejére az amerikai kamatszint már 2 százalék körül lesz és a Bank of England már folyamatosan a hatodik kamatemelésével próbálja meg fékezni az inflációt. A mostani helyzet azonban nem olyan, amelyben minden a tervek szerint szokott alakulni. Így elég nagy a valószínűsége annak, hogy a Fed nem áll meg 2 százaléknál, kénytelen jobban szigorítani, ha nem akarja – márpedig nem akarja -, hogy ragadós inflációs várakozások alakuljanak ki a gazdasági szereplőkben.
Az eurozónában is hasonló a helyzet, a 8,1 százalékos májusi német infláció kiverte a biztosítékot az északi tagállamokban, egyre nő a különbség a német és az olasz azonos futamidejű állampapírok hozama között.
Ha ez elér egy kellően magas szintet, akkor az EKB kénytelen lesz mégiscsak fékezni magát, hacsak nem akarja, hogy Róma egy újabb adósságválsággal szembesüljön. (Ha ugyanis túlságosan magasra emeli a kamatokat, akkor megdrágul a GDP arányosan nagyon magas olasz államadósság refinanszírozása, félő, hogy fenntarthatatlanná válik az adósságszint.) Mindennek tetejébe az eurozóna gazdasága sokkal nagyobb kitettséggel rendelkezik az orosz-ukrán háború gazdasági következményeinek, mint mondjuk az ázsiai országok. Ez áll annak hátterében, hogy Japán és Kína inkább a gázra lép és nem a fékre.
A globálisan szétszakadt kamatpolitika következményei szerteágazóak. Elsőként például lehetne említeni az amerikai dollár erősödését. Ha emelkedik az amerikai kamatszint, akkor emelkedik a kockázatmentesen, a világ legbiztonságosabb államkötvényébe fektethető pénz kamata. Vagyis a feltörekvő, fejlődő országokból elindul a tőkeáramlás az amerikai államkötvények felé.
Ettől különösen fáj a pekingi vezetés feje, hiszen náluk a koronavírus járvány újbóli kitörése miatt jelentős korlátozásokat voltak kénytelenek életbe léptetni, ami rontotta a gazdasági növekedési kilátásokat, így jelentős tőkekivonás ment végbe a helyi értékpapírpiacokról. A korlátozások fokozatos feloldásával ez némiképp a visszájára fordult, de a nyugati kamatemelések rátesznek még egy lapáttal a tőkekivonásra. Így Peking továbbra is marad a gazdaságélénkítő kamatpolitika mellett.
A globális kamatkülönbségek egy másik hatása, hogy a fejlődő-feltörekvő országok számára megdrágult a dollár adósság törlesztése – különösen fájó ez például a növekedését hosszú ideig dollárhitelekből fedező Törökországnak. Így ezek az államok megpróbálnak más, alacsonyabb kamatú devizákban (euróban vagy például jenben) hitelt felvenni, így refinanszírozni a megdrágult dollárhiteleket. Hasonlóra 2015-ben volt példa, amikor az amerikai Fed éppen szigorító, az európai EKB viszont még lazító üzemmódban volt
Borítókép: PuzzlePix/Shutterstock
