Szeptembertől tananyag lesz a pénzügyi tudatosság

Hírek Horváth Éva
Tizenötödik éve zászlóshajója a pénzügyi tudatosság oktatásának a Magyar Nemzeti Bank, a Diákhitel Központ és a Magyar Bankszövetség által közösen létrehozott Pénziránytű Alapítvány. A most zárult PÉNZ7 rendezvénysorozatról Hergár Eszterrel, a Pénziránytű Alapítvány kuratóriumának elnökével, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatójával, a Pénzmúzeum igazgatójával beszélgettünk.

– Idén 1118 iskola 145 ezer diákkal regisztrált, valamint 510 pénzügyi és vállalkozói önkéntes nyújtott segítséget a 12,5 ezer rendhagyó órán. Számos kísérőesemény is színesítette az idei PÉNZ7-et, amelyek a rendezvénysorozat lezárulta után is folytatódnak. 2023-ban már hetedik alkalommal nyílik lehetőségük a diákoknak és tanároknak „belekóstolniuk” a tőzsde izgalmas világába a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Pénziránytű Alapítvány közös, ingyenes, online tőzsdejátékán, a Részvényfutamon – mondta lapunknak Hergár Eszter. Arra a kérdésre, hogy milyen oktatási segédanyagokkal és képzésekkel támogatják a magyar pénzügyi tudatosságot, elmondta: a Pénziránytű Alapítvány elsősorban az iskolai keretek között zajló pénzügyi nevelést támogatja tankönyvei, kiadványai és programjai segítségével. Ami most újdonság, az a 12-ik osztályosoknak szóló „Történelem és pénzügyek példatár”, amelyben szerepel a QR kódja az Aranyvonat legendája című filmnek is. Ebben a tanévben már több mint 570 ezer kiadvány segíti a diákok pénzügyi nevelését. Ezek ingyenesen hozzáférhető anyagok. De az alaptankönyvek az Iránytű a pénzügyekhez című könyv, amely a középiskolások számára szól. Az általános iskolásoknak a Küldetések a pénz világában című tankönyv, amely a „pénzügyi hősképző” világába kalauzolja el a gyerekeket és pénzügyi kihívásokon keresztül segít megérteni a családi költségvetés készítésének, a megtakarításnak, vagy a korszerű pénzkezelésnek az alapjait. A tankönyv egy komplex edukációs program központi eleme is. Összesen közel 2 millió ingyenes könyv és munkafüzet támogatta a pénzügyi kultúra iskolai fejlesztését – tette hozzá az igazgató. Mivel tavaly az általános iskolákra is kiterjesztették a Pénziránytű Iskolahálózatot, már több mint 480 tagintézmény 16 ezer pedagógusának és 160 ezer diákjának biztosít az alapítvány olyan pályázati lehetőségeket, amelyekkel tovább bővíthető a pénzügyi nevelő munka. A Nemzeti Alaptanterv (NAT) elsősorban a matematika, a környezetismeret, természetismeret és földrajz, életvitel, technika, valamint eddig a történelem órákba építve adott lehetőséget a pénzügyi ismeretek átadására. A következő tanévtől már hangsúlyosan kap majd szerepet a 8-12-ik osztályos állampolgári ismeretek tantárgy keretén belül. Készen állnak a tankönyvek.

Magyarországon a felnőttek körében is nagyon alacsony a pénzügyi tudatosság, ezért sok a tévhit a pénzpiacokról, a pénzintézetekről és ebből következően sok a rossz pénzügyi döntés a családoknál. Hergár Eszter szerint emiatt minél előbb el kell kezdeni a gyermekek pénzügyi tudatosságának fejlesztését. A tudás átadásának három fő forrása lehetséges: a megfelelő családi minták, az iskolai keretek közötti nevelés és az iskolán kívüli, szervezett edukáció.

Warren Buffet szerint az egyik legnagyobb hiba, amit szülők elkövethetnek, ha a pénzről való tanítással megvárják, amíg gyerekeik tizenévesek lesznek. Cambridge-i kutatók tanulmánya szerint hétéves korra már kifejlődik, illetve fejleszthető több olyan alapkészség, amely kapcsolódik a későbbi pénzügyi viselkedésformákhoz.

A gyermekek szociálisan tanulnak, így rendkívül fontos a szülők, az őket körülvevő felnőttek szerepe. Az iskolai keretek között zajló pénzügyi nevelés pedig mindezt kiegészíti, rendszerbe foglalja, hogy azok a gyerekek is felkészülhessenek a mindennapi pénzügyi döntésekre, akiknek nincs lehetőségük ellesni a megfelelő mintákat a családban.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink