Az MVM Energetika Zrt. 100 milliárd forint keretösszegű hitel-megállapodást írt alá egy három hazai bankból álló konzorciummal – közölte a vállalat kedden.
Kiemelték, hogy
a tíz éves lejáratú hitel segíti a csoport üzleti stratégiájának megvalósítását és támogatja a regionális terjeszkedési célok elérését.
A hitelkeretet a K&H Bank, az MFB Bank és az OTP Bank biztosítja az energetikai vállalat számára, az ügynöki feladatokat az OTP Bank látja el.
Sum János Szilárd, a társaság gazdasági vezérigazgató-helyettese a közlemény szerint elmondta: a 10 éves futamidő nagyban segíti azt a törekvésüket, hogy a finanszírozási forrásaik minél jobban igazodjanak az energiaipari beruházások és akvizíciók megtérülési idejéhez.
(Borítókép: Távvezetéket feszítenek ki a Duna felett Magyarország és Szlovákia között, Gönyű közelében 2021. március 2-án. Az MVM Xpert Zrt. megkezdte ezen a napon Gönyűnél a Magyarország és Szlovákia között épülő távvezeték fázisvezető sodronyainak áthúzását a Duna felett, ahol a folyam közel hétszáz méter széles. (MTI/Krizsán Csaba)