Száz helyet ugrott a Debreceni Egyetem a QS világranglistán

Hírek Dombi Margit
Csaknem száz helyet lépett előre és ezzel bekerült a TOP 600-ba a QS nemzetközi rangsorán a Debreceni Egyetem. A neves angol rangsorkészítő Quacquarelli Symonds által vizsgált több mint 1500 intézmény listáján ez az 574. helyet jelenti, amivel dobogós a honi felsőoktatási intézmények között, a külföldi hallgatók arányában és a nemzetközi kutató-hálózatokban vállalt szerep alapján pedig, a legjobb magyar egyetem lett a QS legfrissebb listáján – közölte az unideb.hu

A QS kedden publikálta a QS World University Rankings 2025 listáját, amire 106 ország 5663 felsőoktatási intézményéből 1500 – köztük 21-en újonc – került fel. kerü A Debreceni Egyetem az 574. helyet szerezte meg, ezzel dobogós a hazai felsőoktatási intézmények között. A DE a korábbi évekhez hasonlóan idén is a külföldi hallgatók arányában volt a legjobb, ezen a területen a 209. helyen áll. Jelentősen javult a pozíciója az oktatás minősége terén. Ebben a 464. lett a listán, míg az akadémiai szféra megítélése területén az 505. pozícióra lépett előre. (Ez utóbbi indikátor a leghangsúlyosabb a ranglisán.)

A világrangsor élén idén is az egyesült államokbeli Massachusetts Institute of Technology (MIT) végzett, amely így immár tizenharmadik egymást követő évben őrizte meg elsőségét. A londoni Imperial College négy helyet javítva a 2., míg az Oxfordi Egyetem és a Harvard Egyetem a 3., illetve a 4. helyen áll. (A MIT a Debreceni Egyetem tengerentúli partnere.)

Hazánkból tizenegy intézmény került fel a listára, a Debreceni Egyetem mellett, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Pécsi Tudományegyetem érte el a legjobb eredményt.

Szilvássy Zoltán rektor közölte, a hagyományosan az orvos- és egészségtudományi területeken a legerősebb a publikációs tevékenység, de látható fejlődés van az agrár- és a gazdaságtudományi, valamint a műszaki és természettudományi oktatásban és kutatásban is. Az intézmény tudományos célkitűzéseit szolgálja a nemrég átadott Gyártó-Kutató-Oktató Középüzemmel, valamint a Pilot Laboratóriummal, ezeknek a fejlesztéseknek köszönhetően a közeljövőben még tovább erősödik a Debreceni Egyetem nemzetközi kutatói hálózata. A rektor emlékezetett, az egyetem nemzetközi tudományos láthatóságának elősegítésére hét éve hoztak létre egy kifejezetten ezzel foglalkozó munkacsoportot. A munka eredménye már látszik, ám további javulásra számítanak. Jenei Attila, a Debreceni Egyetem Nemzetközi Oktatást Koordináló Központ igazgatója a tudományos eredmények és citációk kapcsán további erősítése kapcsán közölte, e cél szolgálatára komplex tudomány-támogatási rendszert indított el.

A londoni székhelyű Quacquarelli Symonds 2004 óta készít világranglistát a felsőoktatási intézmények világrangsorát. AA lista összeállításakor az akadémiai szféra megítélése (30 %), az intézményhez köthető tudományos munkák idézési gyakorisága (20 %), a munkaadók véleménye (15 %), az oktatás minősége (10%), a külföldi oktatók és hallgatók aránya (5-5 %) és a nemzetközi kutató-hálózatokban való szerepvállalás (5%) figyelembe vétele mellett vizsgálták az egyetemek foglalkoztatási eredményességét (5%), valamint a fenntarthatósági szemlélet intézményi megjelenését (5%) is. 2025-ös kiadás módszertana előtérbe helyezi a fenntarthatóságot és a foglalkoztathatóságot.

A QS-hez hasonlóan a RUR (Round University Rankings) napokban nyilvánosságra hozott világranglistáján is csaknem száz helyet javított a Debreceni Egyetem. A grúz székhelyű nemzetközi rangsorkészítő legfrissebb listáján a DE a 425. helyről a 327. helyre lépett előre. A RUR szintén a világ szinte összes országának felsőoktatási intézményeit rangsorolja, a QS-hez hasonló kategóriákban, az oktatás, a kutatás, a nemzetköziség és a pénzügyi stabilitás területén, 20 indikátor alapján, idén 1200-nál is több részt vevő egyetemmel. Hazánkból kilenc intézmény került fel a listára, amiből 109. helyével a Semmelweis Egyetem érte el a legjobb eredményt.

 

Címlapfotó: A drónnal készült képen a Debreceni Egyetem főépülete 2023. június 8-án. MTI/Czeglédi Zsolt

Ezek is érdekelhetnek

További híreink