Február 1-től a XIXO szénsavas italait kizárólag 100 százalékban és végtelenszer újrahasznosítható aludobozba csomagolja
a HELL ENERGY Magyarország Kft., ami egyúttal azt jelenti, hogy a gyártó ebben a termékcsoportban teljesen megszünteti a PET palackos kiszerelést.
A HELL csoport garantáltan legalább 75 százalékban újrahasznosított alumíniumból készült italdobozokba tölti a termékeit, ahogy tavalyi bejelentésükben előrevetítették.
A vállalat a Világgazdaság kérdésére közölte,
2020 végén már a gyár átprogramozásán dolgoztak, hogy 2021-től csak az újonnan beszerzett magas újrahasznosított tartalommal rendelkező alumíniumlemezekkel dolgozhassanak.
A cégcsoport 2017-ben foglalt állást az alumínium mellett, amikor is megépítette Magyarország első alumínium italdobozgyárát.
Az utóbbi öt évben már 60 százalékkal csökkentette a PET palack csomagolású termékeinek arányát a portfólióban, így ez az arány ma már csak 5 százalék, és ezt 1 százalék alá viszi újabb 5 éven belül.
Fel vagyunk készülve az átállásra, hisz az utóbbi 2 töltősor beruházásnál és csomagolástechnológiai beruházásnál mind az alumíniumot helyeztük előtérbe. Jelenlegi 4 aludobozos töltősorunk elegendő kapacitást biztosít
– közölte a Világgazdasággal a vállalat.
A cégcsoport hosszú távú fenntarthatósági fejlődési programjának köszönhetően folyamatosan növelte portfóliójában az aludobozos termékek arányát, így tavaly már termékeinek 95 százaléka alumínium dobozban került forgalomba.
A PET-tel szemben az alumínium italdobozok – megfelelő gyűjtés és kezelés mellett – végtelenszer és teljes mértékben, minőségvesztés nélkül újrahasznosíthatók.
Hulladékanyagként is a legértékesebbek az összes csomagolás közül, így visszagyűjtésük és újrahasznosításuk is a legkönnyebben, legnagyobb arányban megoldott.
A valaha kibocsátott alumínium mintegy 75 százaléka jelenleg is forgalomban van, a hatékony körforgásnak köszönhetően 60 nappal azután, hogy a fogyasztó a szelektív hulladék tárolóba dobta, ismételten alumíniumdoboz készülhet belőle.
A XIXO töretlenül dolgozik a fenntarthatósági programjának megvalósításában, amely nem képzelhető el fogyasztóink közreműködése nélkül. A 2020-as esztendőben szervezett újrahasznosításra ösztönző promóció keretében, vásárlóink segítségével nagyságrendileg négyszázezer aludobozt gyűjtöttünk vissza.
– mondta Vecsei Márton, a XIXO márka vezetője.