Szabadlábra került a Samsung vezér

Hírek Figyelő.hu
Sikkasztásért és vesztegetésért volt börtönben, egy hónapja lazítottak a feltételes szabadulás szabályain.

Feltételes szabadlábra helyezték Lee Jae-yong-ot, a Samsung Electronics alelnökét pénteken – írja a Reuters alapján a VG. A sajtóban csak a „Samsung koronahercegeként” emlegetett Lee 207 nap után szabadul, miután 30 hónapos büntetéséből 18 hónapot töltött a rács mögött – az ügyben még 2017 augusztusában kezdte meg büntetését, ám azt később felfüggesztették, majd miután az 5 éves ítéletet a felére csökkentették, idén januárban újra börtönbe kellett vonulnia.

A dél-koreai céget 2014 óta de facto vezető Lee a korábbi elnök, Park Geun-hye barátját vesztegette meg, hogy egy felvásárlás terén politikai támogatást szerezzen. A tranzakció segítette a vállalat vezetésének megszerzésében is a Samsung alapító unokáját.

Szabadulása után Lee első útja a Samsung központjába vezetett, noha az ítélet szerint az üzleti ügyekben is korlátozva van, így az igazságügyminisztérium engedélyére is szüksége lesz, hogy felvehesse a fonalat, ám ez csak formalitás.

A szabadon engedése célja, hogy vezesse az üzletet

– nyilatkozta a Reutersnek Lee Kyungmook, a szöüli egyetem professzora. A Samsung egyelőre nem kommentálta, hogy az örökös mikor tér vissza a céghez.

Az üzletember szabadon bocsátásáért nem csupán a Samsung, de az amerikai kereskedelmi kamara is szót emelt, a csiphiány kezelését várva a döntéstől a BBC szerint. Noha a Samsung három fő divíziója önálló vezetővel rendelkezik, és Lee börtönbüntetése ezek napi működését nem érintette, vállalati források szerint a nagyobb döntések, melyek mind a három részlegből igényelnek forrásokat nem születhetnek meg nélküle.

Különösen a tervezett, 17 milliárd dolláros amerikai csipgyár helyszíne kapcsán várják a döntését.

Dél-Korea a múlt hónap során tette lehetővé, hogy az első büntetésüket töltők már büntetésük 60 százalékának kitöltését követően feltételesen szabadon bocsáthatóak legyenek a korábbi 80 százalék helyett, ez tette lehetővé a Samsung vezér szabadulását is.

Mindez azonban politikai költségekkel járhat a kormány számára, különösen a jövő márciusi elnökválasztás előtt. Igaz a jelenlegi elnök Moon Jae-in, aki a kormányzat és az üzleti szféra összefonódásának megszüntetését ígérte nem indulhat újra az elnöki pozícióért az ország törvényei szerint, mely szerint az elnöki pozíciót csak egy ötéves ciklus erejéig tölthetik be a politikusok.

Lee jogi problémái azonban még nem értek véget, legközelebb szeptember 7-én áll bíróság elé, törvénytelen nyugató használata miatt, de emellett még könyvelési csalás és tőzsdei manipuláció miatt is eljárás folyik ellene. A Samsung örökös mindkét esetben tagadja a vádakat.

(Borítókép: Lee Jae-yong, amint feltételes szabadlábra bocsátják Szöulban, 2021. augusztus 13-án. (Fotó: Jung Yeon-je / AFP)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink