Be kell vallani, korszerűtlen gondolat Delacroix képével társítani a jelenetet. Hiszen bizonyára csak idő kérdése, hogy leakasszák a párizsi Louvre faláról festményét, a Szabadság vezeti a népet című alkotást. Már a kép címe is militáns, nem kell itten vezetni senkit. Az a szó pedig, hogy nép, eleve súlyosan kirekesztő. Arra a nőre ott a kép előterében, kéne már pingálni egy olyan jó tartós, szivacsos kebelféket, hiszen a fedetlen keblek rég nem tolerálhatóak Új-Szovjet-Európában. Biztosan emlékeznek, nemrég a Manchester Art Galériában leszedték John William Waterhouse, a kitűnő szecesszió-korabeli festő Hülasz és a nimfák című festményét, mert a női test ábrázolása a galéria vezetői szerint megbotránkoztatja a látogatókat. Burkinis nimfa-képek pedig még eszelős jelenkorunkban sem készültek, nemhogy a századelőn.
Delacroix festménye más szempontból sem állja meg az idő próbáját. Kizárólag az europid fajtához tartozó alakokat ábrázol, ami már önmagában is kirekesztés. És az allegorikus nőalak kezében a francia zászló… Még ha a szivárványos zászlót lobogtatná egy szerecsen asszony, körülötte pedig barátságos tekintetű, bevándorló hátterű férfiak tűnnének föl vasrudakkal pálmaággal a kezükben. Korábban kevéssé bonyolult volt a képlet. A festmény tárgyaként szolgáló 1830-as felkelés idején csak kiosztottak néhány jóféle mordályt, aztán: rajta, Jacques, gyerünk, Francois!
Az irány azóta is a régi: arra, előre. Az, hogy ki vezeti a népet, az idők folyamán gyakran változott. Itt volt derék Otto von Bismarc, például. A régi porosz katonai szellem megtestesítője, aki egy meggyengült, tekintélyét veszett országból létre tudta hozni Európa egyik vezető hatalmát, melynek jelenléte, működése ma is meghatározó. Vagy a megfontolt Konrad Adenauer, mély katolicizmusával. Találunk egy különös fickót is a kontinens korábban meghatározó vezető politikusainak képcsarnokában. Ő maga is szeretett festeni. Kissé zajos jelenség, ám sok tekintetben megelőlegezi korunk haladó szellemét. Adolf Hitler rezsimje következetesen üldözte a katolikus egyházat, akadályozták a vallásoktatást. A lelkészek táborba küldésének emléke bizonyára kellemes borzongást szít napjaink Cohn-Benditjeiben. Kevéssé értelmezhető előkép lehet számukra Margaret Thatcher karakán konzervativizmusa. A dereguláció és az állami behemótok privatizálása olyan törekvések voltak, melyeket lehet vitatni, de megkerülni semmiképpen nem.
De mit kezdjen Európa egy Marx-szobrot avató, láthatóan zavartan viselkedő, egy régi baleset okán lehetetlen viselkedését e traumával magyarázgató madárijesztővel? Az őt ismerő politikusok, mint Jeroen Dijsselbloem holland politikus, az eurócsoport volt vezetője láncdohányosnak és iszákosnak írja le; újságírók számolgatják az állítólagos isiászproblémáit pezsgővel kezelő Juncker kiürített poharait. Mulatságos, a szovjet rezsimek korát idéző eredményre jut, aki beírja a mindenható gugli keresőjébe Juncker nevét és például azt a francia szót, hogy ivre, részeg. Találatok egész özöne ugrik elő, melyek mind-mind a Juncker n’était pas ivre, mondatot tartalmazzák, tehát hogy Juncker nem volt részeg, mármint a NATO-csúcson. Kizárólag ilyen újságcikkeket, sőt videókat dob ki a titokzatos algoritmus, közöttük összesen egyetlen olyan találattal, amely talán alátámasztaná, hogy az elvtárs mattrészeg volt. A kivétel, a breizh-info.com cikke, mely szerint Juncker „egy emberi roncs az EU élén”, sajnos nem érhető el. A nyugati zömmédia feltétlenül első találati helyre kerülő, irtózatos mennyiségű, csatakosra izzadt cáfolatözöne tán még abban is gyanút ébreszt, aki elhiszi, hogy egy baleset okozta koordinációs zavar, vagy valamiféle isiász, ami így megviseli e rokonszenves arcú úriembert.
Szabadság vezeti a népet. A nép megáll, hajlong, mert isiásza van. Mikor felegyenesedik, különös alakot fedez fel a fenséges arcú, francia zászlót a magasba emelő nő helyén. Az eltűnt főalakhoz képest kicsiny, kopott, bizonytalan tekintetű férfi éppen összeesik. Mivel annak a híve, hogy mindent szabad, határtalanul, ezért valóságos szabadesésben csuklik össze. Mert hogy szabad elesni. A nép odaugrik, megtámogatja. Szinte galléron ragadja a szabadesést. Így tántorognak tovább, egymásba fogózva. A háttérben néhány, eddig szerencsétlennek látszó, a nép sorai közé nemrég érkezett, érzékeny hátterű fickó valahonnan fegyvereket vesz elő. Katonailag jól képzettnek tűnnek. Fegyvereiket a tántorgó menetre fogják.
