Sürgeti az oltakozást a szlovén kormány 

Hírek Tomka Tibor
Az elmúlt hetekben a koronavírus delta-variánsának terjedésével egyre rosszabbak a járványügyi mutatók Szlovéniában. Az állam mind erőteljesebb tempóban vezeti be a szigorító intézkedéseket, hogy a felnőtt népesség teljes átoltottsága minél hamarabb átlépje a 60 százalékos küszöböt. Ehhez a hét elején még hét százalékpont hiányzott. Az egy vakcinával ellátottak aránya 58 százalékra nőtt.

A kétmilliós lélekszámú délnyugati szomszédunkban a múlt héten naponta

mintegy 1200 fertőzöttet regisztráltak, 360-an kényszerültek kórházi kezelésre, közülük kilencvenen az intenzív osztályra.

A számok mindegyike növekvő trendet mutat – bár vasárnap volt egy kis visszaesés –, a szakemberek pedig nem győzik hangsúlyozni, hogy az egyedüli megoldás a súlyos fertőzés ellen a vakcináció.

A kormány nemrég elrendelte, hogy kizárólag védettségi igazolással – korábbi fertőzést vagy oltást igazoló okmánnyal –, illetve egy legfeljebb 48 órán belül elvégzett antigéngyorsteszt eredményével, vagy egy 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszt iratával lehet közösségi helyekre belépni. Enélkül csak sürgősségi betegellátás és gyógyszertári szolgáltatás vehető igénybe, illetve alapvető élelmiszert is lehet vásárolni, de nem az üzletközpontokban. Az igazolást a benzinkutak nagy részénél is megkövetelik. Másutt voltak kivételek, ám a szolgáltatók zöme nagyon komolyan veszi a szabályokat.

A teszttel sem lehet majd dolgozni

A kormánynak ezt a rendelkezését a múlt héten egy újabb és szigorúbb követte:

október végétől az államigazgatásban dolgozók esetén ugyanis a védettséget már teszttel se lehet igazolni. Érvényes ez a minisztériumok, a közigazgatás, a rendőrség és a hadsereg munkavállalói számára. A közszféra még védett többi része egyelőre haladékot kapott, hetente hivatalosan tesztelik magukat. Ez utóbbival azonban csak dolgozni lehet, de például plázába menni már nem.

A szigorító rendeleteknek volt is eredményük, hiszen a múlt héten csúcsot döntött a vakcinára jelentkezők száma, az oltóközpontok nyitva voltak a hétvégén is, és ez még sokáig így lesz.

A beoltatlanok pártján

A rendeletekkel persze nem feltétlenül ért egyet mindenki, az oltásellenes csoportokon kívül tiltakoznak a közszféra szakszervezetei is, sőt a Janša-kormány ellenzéke sem maradt tétlen. Az államigazgatási dolgozók érdekképviselete bejelentette, hogy az alkotmánybírósághoz fordul. Képviselőik szerint az alkalmazottak fele sem oltotta be magát, ezért aggódnak, hogy meg tudják-e tartani a munkahelyüket.

Az államigazgatási szakszervezettel tart a parlamenti ellenzék is.

Azt mondják, bármennyire is tagadja a hatalom, a rendeletek tulajdonképpen a kötelező oltás bevezetéséről szólnak. Amennyiben a kormány a fertőző betegségekről szóló törvényt nem módosítja úgy, hogy az a jelen helyzetre is érvényes legyen, a rendeletek alkotmányellenesek. Azt állítják, hogy a kabinet megsérti az emberi jogokat. Szerintük a kormánynak inkább a kampány kommunikációján kellene javítania, hogy az emberek jószántukból menjenek oltakozni.

A múlt hét végén, a szigorítások bejelentésekor Ljubljanában demonstrációkat tartottak. Az ellenzék az erőszakos cselekményektől elhatárolódott. A parlament több ablakát betörték a tüntetők, az incidensek során a körükből, valamint a rendvédelmi alakulatok tagjai közül is többen megsérültek.

A cikk a Figyelő hetilap szeptember 23-iki számában került publikálásra.

Tovább nőtt a természetes fogyás

(Borítókép: Rendőri figyelmeztetés a tavaszi korlátozások elleni kerékpáros-tüntetésen. A múlt hétvégén eldurvult a helyzet. (Luka Dakskobler, Getty Images)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink