Strandbitorlók az Adrián

Hírek Hordósi Dániel
Horvátországban évek óta sok gondot okoznak az illegálisan partot foglalók. A legtöbben a saját ingatlanjuk határában lévő szakaszt sajátítják ki, de vannak olyanok is, akik önkényesen egész strandokat kezelnek magánterületként. Pedig a horvát törvények értelmében az ország teljes tengerparti sávja közterület, egyes szakaszok csak kivételes esetekben zárhatók le.

A szezon elején futótűzként járta be a horvát internetet a 24Sata napilap riporterének a videófelvétele, amelyen megörökítette, hogy egy privát strand „tulajdonosa” miként zavarja el őt a víz mellől. Az eset nagy port kavart, kormányzati szinten is foglalkoztak vele, hiszen a hatályos jogszabály kimondja, hogy a partnak a tenger dagályszintjéhez viszonyított hatméteres sávja az emberiség közös öröksége, és nem sajátítható ki. Ezalól csupán három kivétel van: ha a tenger közvetlen közelében műemlék jellegű építmény áll, ha a partvonal mellett közút húzódik, vagy ha az állam koncesszióba ad egy-egy szakaszt. Utóbbi kategóriába jellemzően csak a kikötők és a hajógyárak tartoznak, a strandok nem.

Nincs magánstrand!

Ennek ellenére sokan önkényesen kisajátítanak maguknak partrészeket. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy elkerítik vagy illegálisan beépítik a házuk előtti területet, vagy egyszerűen csak kihelyeznek egy „Magánstrand” feliratú táblát. Ezt sokáig senki sem ellenőrizte, a hatóságok a szállodások hasonló magatartása felett is szemet hunytak. Az Index.hr portál szerint a legnépszerűbb nemzetközi szállásfoglaló oldalon jelenleg 1575 olyan horvát szállásadó hirdet, aki azt állítja magáról, hogy privát strandja van. A hírek hallatán a tengerészeti, közlekedési és infrastrukturális tárca számonkérést ígért és szigorúbb ellenőrzésbe kezdett.

Nem kötelező a napozóágybérlés

A riporternő esete valóságos panaszlavinát indított el, újabb problémák bukkantak elő. Az egyik ilyen a nyugágyakkal és a napernyőkkel kapcsolatos.

Annak ellenére ugyanis, hogy a strandokat nem lehet kisajátítani, bevett szokás, hogy az önkormányzatok a hozzájuk tartozó plázsokon kiadják vállalkozóknak a strandszervizt, tőlük lehet napozóágyat és napernyőt bérelni. Ezzel általában nincs is semmi baj, amíg a partszakaszon üzletelő cég túlzásokba nem esik. Most több helyről érkeztek bejelentések, hogy az üzemeltetők elküldik azokat az embereket, akik nem igénylik a busás áron bérelhető kellékeket.

Strandfoglaló turisták

Természetesen ennek sincs jogalapja, ezért a minisztérium ellenőrei külön figyelmet fordítanak e gyakorlat felszámolására. Azt sem engedik meg, hogy partot dugig feltöltsék napágyakkal, ugyanis a törvény szigorúan előírja, hogy egy strand területének legfeljebb a 30 százalékát foglalhatják el a bérelhető alkalmatosságok.

A partszakaszokat bitorló apartman- és szállodatulajdonosok viselkedéséhez hasonlítható a turisták egy részének a magatartása.

Sok kellemetlenséget, viszályt szül, hogy egyesek éjszakára is kint hagyják a törülközőiket, nyugágyaikat, matracaikat, hogy másnap is az övék legyen a jó hely a plázson.

A jelenséget több önkormányzat is megelégelte, s a tettek mezejére lépett. Legutóbb a dél-dalmáciai Podgora vezetősége döntött úgy, hogy az egyértelmű tiltás ellenére is a parton hagyott holmit éjszaka összeszedi. A 2500 lelkes település strandján az akció első napjaiban esténként egy-egy kisteherautónyi kelléket szedtek össze a közmunkások. A polgármester asszony a médiában is hangoztatta: azzal, hogy valaki lefoglalja magának a partot, biztosan örömet szerez magának, és elégedetten, boldog emlékekkel tér haza, viszont más családok nyaralását megkeseríti. A strand mindenkié, a használati feltételek egyformák. Ennek megértését, ha kell, ilyen drasztikus fellépéssel lehet „elősegíteni” – közölte a településvezető. Hozzátette: azok, akik a saját cuccaikkal foglalnak el területet, semmivel sem különböznek azoktól, akik egész partszakaszokat sajátítanak ki.

A cikk a Figyelő hetilap legújabb számában került publikálásra.

(Borítókép: Getty Images)

További híreink