Salzgitter, Delmenhorst, Wilhelmshaven, Freiberg, Cottbus. Mi a közös e településekben (azon kívül, hogy németek)? Mindegyik a migránsok megállítása mellett döntött. Ez jellemzi most Németországot, az Európai Unió elsőszámú hatalmát. Az eluralkodó káoszban, a kormányválság közepette folyik az alulról szerveződés. Noha a német sajtócenzúra miatt nehéz tiszta képet kapni, minden napra jut valami a német polgárok elkeseredettségéből fakadó akcióból.
A nagykoalíciós tárgyalások morajában meghallotta a nép hangját az egymással kufárkodó politikai elit, és meghosszabbította az oltalmazottak családegyesítésének felfüggesztését július 31-ig. Úgy a huszonötödik óra táján. Mint amikor Linder Béla hadügyminiszter részegen elmondott beszédét követően, miszerint „Nem kell hadsereg többé! Soha többé katonát nem akarok látni!”, Stromfeld nem jelentéktelen erőfeszítésekkel tudta tartani a frontvonalat 1918 novemberében, a fegyverszünet megkötéséig. Úgy járt, akár a derék német választópolgárok, miután Merkel Mutti jól elárulta őket. A polgárok pedig megpróbálják tartani magukat.
Cottbusban tavaly hiába szólították fel távozásra menekült aput, hogy meneküljön tovább 15 éves fiacskájával, aki csoportos késes támadásban hercigeskedett. Naná, hogy minapjában már gázsprayt osztogattak bennszülött ifjak. És naná, hogy a Bürgermeister stop migránst hirdetett. Naná, hogy fiatal nők mozgalmat szerveztek az elhallgatott erőszakos cselekmények nyilvánosságra hozásáért. Nevük 120 decibel. Ilyen hangerővel sikolt fel baj esetén a retikülökben hordott táskarisztó. Naná, hogy elszakadt a cérna, amikor a cenzúra dacára kiderült, 2015 óta 33 millió euróba (forintban szorozva 300-zal) fájt a 14 ezer menekültjogi eljárás. A Bild am Sonntag azt is tudatta: egy lipcsei migránscsalád 7345 euró támogatást kap.
Mindezek a napokban jutottak át az elhallgattatás falán. Mi lehet valóban Németországban? Mi lesz Németországban? Dermesztő belegondolni.
