A tanulmány nem csak azt írja le, hogy mennyivel nőtt azon muszlimok száma Svédországban, akik radikális nézeteket vallanak, de azt is feltárja, hogyan vettek részt az országban található mecsetek és a közösségi média az iszlamisták megtízszereződésében, majd terrorcselekményeket elkövető csoportok megalakulásában. Mindezt ismert muszlim szélsőségesek történetén keresztül mutatják be.
A szalafizmus az iszlám egy radikális változata, mely azt vallja, hogy vissza kell térni Mohamed próféta eredeti tanításaihoz. Az egyik ilyen iszlamista imám, akit bemutatnak Fuad Mohammed Qalaf, másik nevén Fouad Shangole, 1993-ban érkezett Svédországba. és Stockholm hírhedt külvárosában, Rinkebyben élt. Tizenkét évig dolgozott imámként az ottani mecsetben, miközben végig nyitott volt az iszlám extremista értelmezéseire, és szimpátiával viseltetett az al-Kaida irányában. 2004-ig maradt a mecsetnél, majd visszatért Szomáliába, hogy részt vegyen az al-Shaabab irányításában, amely egy az al-Kaidához köthető szélsőséges iszlamista felkelőcsoport.
A tanulmány egy másik rossz hírű környéket is megemlít. A legtöbben azok közül, akik 2013 és 2014 között a Közel-Keletre utaztak, hogy az Iszlám Államhoz, vagy más, al-Kaidához köthető csoportokhoz csatlakozzanak Szíriában és Irakban, Järvaból származtak.
Ismerték a tényeket, mégis az ágy alá söpörték a problémát
Ha jobban a dolgok mélyére nézünk, az iszlamista terrorizmus veszélyeinek felismerése Svédországban nem új keletű, csak sajnos nem jutott el sokakhoz. Már a 2010-ben, egy bagdadi származású fiatal férfi által elkövetett bombamerénylet után a belső terrorizmus elhárításáért felelős biztonsági szakszolgálat (Säkerhetspolisen, SÄPO) kiadott egy nyilatkozatot, amiben ismerteti a tényeket a svédekkel. E szerint az országban már évtizedek óta vannak olyan terrorista csoportok, amelyek Stockholmban jelöltek ki maguknak célpontokat. A Külügyi és Külgazdasági Intézet tanulmánya szerint a svéd társadalom ezt alig akarta elfogadni. Ezek után “nem is bontakozott ki komolyabb közvita az egyre nagyobb teret hódító és fiatalokat toborzó, szélsőséges iszlamista ideológiáról és az abból fakadó veszélyek elhárításáról” – áll a tanulmányban.
A dolgozat egy 2010-es SÄPO által jegyzet elemzést is megemlít, amelyben kerek perec leírják: “A csatlakozók túlnyomó része Svédországban született vagy ott nőtt fel. A korábban említett bagdadi származású öngyilkos merénylő tízéves korában érkezett Svédországba a családjával, és háromgyermekes családapa volt, amikor elkövette a merényletet”.
De a SÄPO a bevándorlás veszélyeire is felhívta a figyelmet, mivel tudomásukra jutott, hogy a Szíriában működő szélsőséges iszlamista mozgalmak arra bátorítják híveiket, hogy Svédországban folyamodjanak menekültstátuszért. Miért pont ott? Mert a skandináv ország 2013 óta minden szíriai menekültnek végleges letelepedési engedélyt adott.
Azóta Stockholm elszenvedett még egy terrortámadást, 2017-ben egy teherautó a tömegbe hajtott négy embert megölve és tizenötöt megsebesítve. Ki tudja, talán ha sikerül a közvéleményt és a politikusokat meggyőzni arról, hogy a svédeket komoly veszély fenyegeti, ez elkerülhető lett volna.
Továbbra is erős a tagadás a svéd társadalomban, de egyre inkább gyengül
Az elmúlt fél évben több videóinterjú is megjelent olyan svédországi magyarokkal, akik arról számoltak be, hogy az országban igenis nagy problémát jelent a bevándorlás, beszélni mégsem nagyon ajánlatos róla, mert az illetőt azon nyomban kirekesztik a társadalomból. Pedig nem csak a terrornak való állandó kitettség okoz gondot Svédországnak. A bűnözés létét még ennél is nehezebb letagadni. A liberális The New York Times-nak sem sikerült, ők maguk számoltak be arról a tényről, hogy a legutóbbi kutatások szerint az utcai bandák tagjai csak 24%-ban tartoznak etnikaliag is a svédek csoportjába, és mindössze 42%-uk született Svédországban. Nem véletlen, hogy a rendőrség vezetői a bandaháborúkat egyértelműen az integráció kudarcának tudják be.
A bevándorlókból álló bandák pedig nem csúzlival és vízipisztollyal harcolnak egymással. Tömegével áramlanak az országba a délszláv háborúból származó fegyverek, többek között gránátok is, amelyekből évente több tucatot hajigálnak egymásra a nyílt utcán.
Talán ezen látványos harcászati megmozdulásoknak is köszönhető, hogy egyre inkább csökken a valóságtagadás kultúrája. Ez a bevándorlásellenes Svéd Demokraták támogatottságában is megmutatkozik. A párt rekordmagasan, húsz százalék fölött van, ami nagy szónak számít a svéd sokpártrendszerben. Pláne úgy, hogy mindig is a náci bélyeggel próbálták meg ellehetetleníteni őket.
A Svéd Demokraták egyik tagja, Kent Ekeroth egyébként azzal vált híressé, hogy szenvedélyes beszédben állt ki Magyarország és Orbán Viktor politikája mellett, majd nem sokkal később azt is bejelentette, hogy itt kíván letelepedni.
Akár jól fog szerepelni svéd bevándorlásellenes párt a szeptemberi választásokon, akár nem, egy dolog továbbra is aggasztó kérdésként marad meg. Érthetetlen, miként történhetett meg az, hogy még egy súlyosan befogadás-fétises ország szolgálata is végig pontosan tisztában volt a migráció veszélyeivel, mégis három évbe telt, mire az unió csúcsvezetői megállapodtak a zárt táborok szükségességében.
