Sok cég profitál az olimpiából

Hírek Figyelo.hu

Jelentősen, 3 milliárd dollárral megdobta az Olimpia megrendezési költségeit az, hogy nem az eredetileg tervezett időpontban tartják meg a játékokat. Az Equilor vezető elemzője, a VG-nek azt mondta, hogy idén, miután nincsenek nézők a helyszínen, még nagyobb figyelem összpontosul majd a televíziós közvetítésekre.

Ez persze nemcsak a nézettségi adatokon hagy nyomot, hanem a televíziós társaságok még az átlagosnál is nagyobb bevételre számíthatnak a sportközvetítések miatt. A szokásostól eltérően, a nagy szponzorok most nem tudnak jegyekkel kedveskedni partnereiknek, hanem gálaesteket, partikat szerveznek, ahol kivetítőkön lehet majd figyelemmel kísérni a viadalt – Török Lajos szerint ezáltal is megnő a közvetítések jelentősége.

Számtalan innovatív megoldás is debütál az olimpián a közvetítéseken, ugyanis a képernyőkön immár majd a sportolókra ható erőket is nyomon lehet követni,

illetve a mesterséges intelligencia segítségével igyekeznek még jobb élményt nyújtani a nézőknek. A Eurosport mellett a Discovery, és az NBC társaságok lehetnek a nagy nyertesek, utóbbi cég rekordévet, rekordnyereséget vár idénre.

Persze a befektetések sem maradtak el, 2032-ig a olimpiák közvetítési jogáért 7,75 milliárd dollárt fizetett az amerikai társaság.

Az Equilor szerint az Airbnb is profitálhat játékokból. Közleményükben megállapítják ugyanis, hogy kevés olyan turizmusban tevékenykedő vállalat van, mely képes volt az idei első negyedévben növelni a bevételét, de az egyik ilyen a fent nevezett társaság.

Ráadásul a cég kilátásai is jók: az Egyesült Államokban és számos európai országban enyhítették a szigorító intézkedéseket,

és a jegybanki, valamint állami pénzesőknek hála sokan tele pénztárcával várják, hogy ismét utazhassanak. Persze vannak kockázatok: rövidtávon a COVID, középtávon pedig az ingatlankiadási szabályok esetleges szigorítása vetheti vissza a társaság forgalmát.

A turisztikai cég mellett a Toyota is nagyot kaszálhat a Tokiói Olimpián. A játékok alatt fókuszba kerülhet a gyártó sokszínű elektromos meghajtású flottája. Az összehasonlítás kedvéért a Tesla tavaly félmillió autót adott el, ezzel szemben a Toyota az elmúlt évben összesen 7,6 milliót értékesített.

2020-ban a Toyota minden negyedik eladott autója már legalább részben elektromos hajtású volt. Az autóipar ugyan igen viharos évet tudhat maga mögött, azonban ahogy a gazdaságok újraindultak, hirtelen az autók iránt is megugrott a kereslet. Most a chiphiány ugyan lassítja a szállításokat, de közben az újautó árak is az egekbe szöktek. A megnövekedett árkörnyezetnek köszönhetően az utóbbi két negyedévben 10 százalék feletti marzzsal dolgozott a Toyota, mely az elmúlt 10 évet tekintve igen kimagasló.

A szponzorok közül bizonyára a Coca-Cola a legismertebb brand.

A hagyományos üdítőitalok mellett palackozott ásványvizet és kávét is tulajdonol, brandjeinek száma meghaladja a kétszázat. A vállalat ugyanis a koronavírus-járvány első évében is relatíve jól muzsikált,de az idei előrejelzések is csaknem 12 százalékos árbevétel-növekedésről szólnak. A Coca-Cola mindezek mellett már több évtizede töretlenül fizet osztalékot, az elmúlt öt év során az osztalékemelések éves átlaga 4,1 százalék volt, míg a jelenlegi árfolyamon 3 százalékos osztalékhozam mellett lehet vásárolni a cég papírjaiból.

Persze a sportszegyártók is komolyan profitálnak az olimpiából.

Török Lajos a lapnak azt mondta, az Adidas az ötkarikás játékok évében historikusan is felülteljesíti a DAX indexet, és a reklámokon túl a játékok segítségével az innovatív megoldásokra is fel tudja hívni a figyelmet, ami szintén hajtja az eladásokat, illetve a brand értékének is jót tesz.

(Borítókép: Márton Anna (b) és az üzbég Zajnab Gyajibekova asszója a nõi egyéni kardozók negyeddöntõjében a világméretû koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Makuhari Rendezvényközpontban 2021. július 26-án. Márton Anna 15-11-re nyert. (MTI/Illyés Tibor)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink