Schiffer András ügyvéd, korábbi országgyűlési képviselő adott interjút a Mandinernek, melyben szó esett az uniós források visszatartásáról, az Európai Bizottság nyomásgyakorlásáról valamint a kormány lehetőségeiről.
Az uniós források folyósításával kapcsolatban elmondta, hogy
ha egy meghatározott határidőig nem jönnek meg a források, fel kellene függeszteni a befizetéseket.
Továbbá bátran, felzárkózó országként zárójelbe tehetnénk a tiltott állami támogatásokra vonatkozó uniós regulákat, illetve tessék államosítani a MÁV Cargót, s keresztfinanszírozni az egyébként düledező vasúttársaságot, illetve a helyi magyar vállalkozókat előnyben részesítő módon módosítani a közbeszerzési törvényt – hangsúlyozta.
Abban az esetben, ha nem kapnánk meg a nekünk járó forrásokat, úgy látja, hogy
hozzá kell nyúlnunk olyan fejlesztéspolitikai eszközökhöz, amiktől az uniós támogatások fejében idejekorán lemondtunk.
Borítókép: MCC