Rekordösszegű támogatásban részesül az agrárium

Hírek figyelo.hu/MTI

Rekordösszegű támogatásban részesül az agrárium, amellyel a magyar gazdatársadalom a következő évek nagy nyertesévé válhat

– mondta Nagy István agrárminiszter egy videóban, amely a kormány hivatalos Facebook-oldalán jelent meg péntek reggel.

Újraindítjuk a vidéket.

Posted by Magyarország Kormánya on Thursday, February 4, 2021

A miniszter kiemelte: a mögöttünk álló nehéz időszak világosan megmutatta, hogy az agrárium életbevágóan fontos szerepet játszik az ország ellátásában.

Éppen ezért – mint fogalmazott – igazi örömhír, hogy a magyar mezőgazdaság soha nem látott lehetőségek előtt áll. Az uniós közös agrárpolitika vidékfejlesztési pillérén keresztül ugyanis több mint 4 ezer milliárd forintot fordítanak a mezőgazdaság és az élelmiszeripar megújítására a következő hét évben.

Nemcsak az összeg történelmi, hanem az is, hogy a kormány az eddigi 17,5 százalék helyett 80 százalékos nemzeti társfinanszírozást biztosít az uniós vidékfejlesztési forrásokhoz.

Biri, 2021. január 27.
Levegõn szárított dohányleveleket szednek le a szárítópajta zsinórjáról egy dohánytermesztéssel foglalkozó család tagjai a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Biriben 2021. január 27-én.
MTI/Balázs Attila

Nagy István agrárminiszter beszédet mond a 2021. évi hungarikum pályázatról tartott sajtótájékoztatón az Agrárminisztériumban 2021. február 2-án. (MTI/Bruzák Noémi)

A tisztán uniós jövedelempótló támogatások felhasználásával pedig további csaknem 3300 milliárd forinthoz juthatnak még a termelők – ismertette Nagy István.

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz) elnöke a videóban rámutatott, hogy a magyar gazdák számára a nemzetközi, a hazai verseny hatalmas kihívásokat jelent.

Az uniós költségvetés időszaka megkezdődött – mondta a Magosz elnöke, aki szerint fontos az, hogy minden rendelkezésre álló forrást igénybe tudjanak venni.

Ahhoz, hogy hazai, uniós és nemzetközi szinten versenyképesek legyünk, versenybe tudjunk szállni, jelentős mértékben kell a gazdaságokat korszerűsíteni

– tette hozzá.

Fontosnak nevezte a birtokok rendbetételét, a legkorszerűbb tudás hasznosítását, valamint a korszerű technológiák és a precíziós gazdálkodás minden elemének használatát. Ehhez komoly beruházásokra, komoly fejlesztési összegekre van szükség – hangsúlyozta.

Jakab István is hangsúlyozta, hogy a magyar kormány az eddigi 17 százalékos nemzeti támogatás helyett az adható maximumot, 80 százalékot biztosít az uniós források mellé.

Ez azt jelenti, hogy

amennyiben képesek leszünk jó célokat meghatározni, korszerű, komoly tervek alapján a legkorszerűbb technológiát alkalmazni, és igénybe vesszük minden egyes uniós centet, akkor leszünk sikeresek

– emelte ki, hozzátéve, hogy ehhez valamennyi magyar gazda számára összefogásra van szükség a családon, a gazdaközösségen belül, továbbá nemzeti és Kárpát-medencei szinten is.

(Borítókép: Levegőn szárított dohányleveleket szednek le a szárítópajta zsinórjáról egy dohánytermesztéssel foglalkozó család tagjai a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Biriben 2021. január 27-én. (MTI/Balázs Attila)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink