A pszichológus szerint voltak jobb időszakok az amúgy is alacsony színvonalú oktatásban, de az természetesen 2010 előtt volt, még a szocialisták kormányzása alatt. Nagyon rosszindulatú feltételezésre vall, hogy valakik, jelesül a jobboldali kormány tagjai, szándékosan tönkre akarják tenni az oktatást. Vekerdy úgy gondolja, hogy a kormány oktatási irányvonala nem más, mint az, hogy „ma nem kell a kiművelt emberfők sokasága, a hatalom szándékosan tönkreteszi az iskolát, lezülleszti az oktatást."A kormányzat azt akarja, hogy „Ne művelődj! Maradj hülye! Ne menj gimnáziumba, ne menj egyetemre!”- írja Vekerdy.
Ha komolyan vehető szakember lenne, aki valóban segíteni szeretne, akkor azt mondaná, hogy beszéljük meg, mi a jó a jövő generációnak, ahogy a szakértők teszik ezt már a 2000-es évek óta.
Miről is van szó? Nem olyan egyszerű, hogy itt egy gonosz kormány rosszat akar az embereknek, hanem ez egy komoly szakpolitikai kérdés, amiről lehet vitázni. Tímár János és Polónyi István 2001-ben jelentették meg a Tudásgyár vagy papírgyár című könyvüket, amiben már ekkor foglalkoztak a témával. Ők a felsőoktatás kiterjesztése ellen foglaltak állást, mert már abban az időben nagy volt a diplomás munkanélküliség Nyugaton. Ráadásul az oktatás expanziója, tömegessé válása minőségi romlást hozott magával. Ezzel akkoriban sok kutató is egyetértett. Aztán jött egy kormány 2010-ben, aki lépéseket tett a probléma megoldására. A téma azonban még nem kifutott, meg lehet vitatni, ám a támadó balos, negatív propaganda nem viszi előrébb az oktatás ügyét.
Így Vekerdy kiszólásai, szidalmai is csak rontanak a helyzeten.
Még egy 2005-ben megjelent kutatói vélekedés szerint az oktatás kiterjesztésével „csoportos mobilitásról, tömeges felemelkedésről beszélhetünk, amely egyúttal magában hordozza a színvonalcsökkenést".
A folyamat viszont láthatóan diplomás munkanélküliséghez vezethet, mint ahogyan a nyugati világban ez már évek óta tapasztalható. A másik tendencia az, hogy a magasabb képzettségűek valóban kiszorítják a képzetlenebbeket, és nem a végzettségüknek megfelelő szintű munkát végeznek a szakmájukból kiszorult diplomások. Közgazdaságtani szempontból valóban ellentmond minden logikának az a túlképzés, amelynek következtében a friss diplomások egy része csak kevésbé jövedelmező munkát képes találni. Ebből az aspektusból rendkívül logikátlan, pazarló magatartásról van szó, mert a képzésekbe fektetett pénz nem térül meg.
Azonban, ha más nézőpontokat is figyelembe veszünk, akkor bizonytalanabbá válik az oktatás expanziójának a megítélése. Ha a csoportos mobilitás oldaláról közelítünk, és észrevesszük, hogy sokak emelkednek korábbi társadalmi, kulturális szintjükhöz képest magasabbra, már módosul a kép, nemcsak humánus szempontból, hanem a társadalmi hasznosság aspektusából is. A műveltségi szint emelkedése, a munkához jutás reménye csökkenti a feszültségeket, s akár a bűnözés visszaeséséhez is vezethet, ami az oktatásba invesztált pénzek megtérülésének nem elhanyagolható formája. Ilyen értelemben a költséghatékonyság elve sem sérül, mert ami az egyik oldalon elveszni látszik, az megtérül a másikon. A bűnmegelőzésre, a bűnözés visszaszorítására fordított óriási összegek csökkenése kompenzálhatja az oktatási ráfordítások magas arányát. Hozzátehetjük, hogy vannak olyan társadalmi csoportok, akiknek a szakmunkásképzés mobilitást jelent, vannak, akiknek az érettségi, másoknak pedig az egyetem.
A kormány évek óta jól működteti a roma felzárkóztatási programokat, sőt a cigány tehetségkutatás is példás. Ebben a küldetésben az egyházak is segítenek, különösen a görögkatolikusok, akik Nyíregyházán és Debrecenben is sikerrel működtetnek ilyen képzéseket. A kormány három éves kortól kötelezővé tette az óvodáztatást a hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatása érdekében. Az ilyen közösségek gyermekei ingyenes tankönyveket kapnak, számukra élelmezést biztosít a kormány. Az első nyelvvizsga ingyenes mindenki számára, ami szintén nagy segítség. Ezek alapján kijelenthető: az oktatásra fordított összegek nem csökkennek, ahogy azt Vekerdy Tamás állítja.
„A kulturálatlan, hátrányos helyzetű csoportok felemelése az iskolázás által a tanulásnak tulajdonított »varázshatalom« ideáját tükrözi. Igaz, hogy önmagában a tudás nem jelent automatikusan morális minőségi javulást is, ezért tartjuk létkérdésnek a nevelés és az oktatás egyenlő szintre emelkedését. Ezt viszont semmiképpen nem szolgálják a személytelen intézménykomplexumok, a »tudásgyárak«. Csak a személyesség, az egyénre való odafigyelés, a sikerélményhez juttatás, a magasabb értékek iránti pozitív attitűd kialakítása emelheti az erkölcsi szintet. A teljesítményelv, az intellektus egyoldalú fejlesztése helyett a személyiség pozitív oldalainak, erősségeinek, rejtett képességeinek ápolása révén kerülhető el a fiatalkori agresszivitás és a bűnözési mutatók emelkedése. A költséghatékonyság, a teljesítményelv egyoldalú előtérbe helyezésének hibás útját jelzik a gyászlobogót kitűző iskolák, a tömeges iskolai gyilkosságok”- szólt egy 2005-ös vélemény. Ehhez hozzátehetjük, hogy a kormány nagyon is fontosnak tartja a nevelést, célzottan, gondosan válogatott tananyaggal. Ezt persze a baloldaliak ugyancsak támadják.
Időközben, míg a viták folytak, felütötte a fejét a szakmunkások hiánya hazánkban, s Nyugaton egyaránt. Szinte lehetetlen jó szakembereket találni, hiányzik az utánpótlás a különböző szakmákban, ezért egyre többet fizetünk a mesterembereknek, és egyre többet várunk rájuk. Ilyenek, mint a víz-gázszerelő, az asztalos és az esztergályos hiányszakmák lettek. Például, egy-egy villanyszerelő továbbképzésen szinte csak ötven év feletti szakmunkások jelennek meg, a fiatalok hiányoznak. Sok esetben mérnöknek tanulnak, de ezt a tudást a gyakorlati villanyszerelésben nem tudják hasznosítani. Kanadában pedig az építkezésekhez keresnek életre-halálra esztergályost, de csak elvétve találnak.
Vekerdy tolmácsolásában azonban a kevesebb egyetemi hallgató a „nemzet elleni merénylet”, „kezes rabszolga” nevelése, „akiken könnyű uralkodni”. A fenti kijelentés mögött lévő gondolat az, hogy itt diktatúra van, a minisztériumban pedig a „vezértől" félnek. Ez viszont csak balos propaganda megint, és nem viszi előrébb a probléma megoldását: kiművelt emberfők sokasága vagy szakmunkások képzése?
Böjte Csaba szerint a mai társadalom gőgös szívvel szofisztikált, használhatatlan ismeretekkel tömi a gyereket, mindenkit egyetemre hív, miközben elszakad a természettől, nem tanulja meg, hogyan tartsa fent magát, például egy gazdaságban.
Máshol azt írja Böjte: „Amelyik pedagógus azt állítja, hogy egy új világot tud teremteni, az hazudik gyermekének. Mert akárhogy megértem a gyermeket, de ha (…) kikerül három váltásban dolgozni egy kábelgyárba, vajon meg fogják őt érteni? Vagy teljesít, vagy kirúgják. Ilyen egyszerű a világ. És nekünk, pedagógusoknak erre a világra kellene felkészíteni a gyerekeket (…) És ekkor még csak az oktatás fontosságáról beszéltünk, és nem a nevelésről. Pedig éppen annyira fontos, hogy az irodalom és a történelem segítségével szép és erkölcsös dolgokra tanítsák a fiatalokat, valamint legyen fontos a hazaszeretetre nevelés is.
A kormány törekvése erre irányul, ami persze azt a jelzőt kapja a baloldali propaganda szócsövétől, Vekerdytől, hogy „a ma oktatott tananyag zöme hülyeség”. Idéz egy tanulmányt, miszerint a tananyag 9%-a marad meg, amit használni tudnak később a diákok a való életben.
Akkor most legyen klasszikus oktatás, vagy ne legyen? Előbb azt mondja, hogy elzárják a tudást a fiatalok elől, majd azt, hogy ez felesleges. Mindegy, csak ütni lehessen a kormányt. Értelmes beszéd kellene az oktatásról, a balos propaganda csak hátráltatóan hat.
Ha már oktatásról beszélünk, még egy fontos dolog! Böjte Csaba haragszik az egész oktatási rendszerre, szavai szerint azért, „mert nem tudtuk, nem tudjuk eléggé szépen, érthetően, világosan elmondani az embereknek az Isten által kőtáblára írt tízparancsolatot! Ha ezeket a parancsokat megtanítottuk volna, ha az emberek szívébe véstük volna Istenünk boldogságra vezető útmutatását, akkor hiszem, hogy ma nem börtönöket építenénk, hanem azokat múzeumokká alakíthatnánk át!”
Forrás:
Böjte Csaba, Magyar Kurír
Vargáné Pók Katalin: A csoportos mobilitás göröngyös útja, Új Pedagógiai Szemle, 2005.
Borítófotó: Vekerdy Tamás pszichológus (MTI Fotó: Balogh Zoltán)
