Gondolatébresztőként hatott az Arjun Appadurai-val készített nagyinterjú. Az, hogy valaki nemcsak megállíthatatlannak, de kívánatosnak is nevezi a migrációt, szereti a multikulturalizmust, önmagában még nem olyan meglepő. Pláne, ha az illető indiai bevándorlóból lett amerikai állampolgár, tehát ő maga sok előnyét tapasztalta mindennek. Ugyanakkor különös, hogy egy felkészült tudós pont a jó és a rossz megkülönböztetésekor nem képes igazán érveket felsorakoztatni.
Azzal még meg tud birkózni az ember gyomra, ha valaki azt állítja, hogy a vándorlás mindig is létezett az emberiség története során. Ezt vitatni nem érdemes. A konfliktusok nem is erről szólnak manapság, se az EU-ban, se másutt. A vita lényege az, hogyan értékeljük ezt a jelenséget, miként gondolkodjunk róla. Ennek kapcsán akad némi problémám Appadurai kijelentésével, miszerint a multikulturális társadalom kívánatos. Ugyanis nem igazán ismertem meg az érveit. Egészen pontosan ennyit tudunk meg tőle az előnyökről, hogy “eltérő vélemények sokasága, különböző életutak, emlékek és életstílusok vesznek körül” – fejti ki röviden Appadurai. De ezek miért előnyök? Egy liberális álláspont szerint persze azok, mások szerint viszont ez néha éppúgy lehet hátrány, mint ahogy máskor előny. Ennél tehát némileg mélyebb indoklást is olvastam volna az elismert antropológustól. Ennek hiányában ezek az értékek – legyenek bármennyire elvontak – nem képezhetik vita tárgyát, ami bizony nagyon ismerős liberális érvelési módszer hazánkban is.
Pedig Appadurai megosztott kifejezetten lényeglátó észrevételeket is. Például amikor felhívja a figyelmet arra, hogy a jelenleg Európában zajló viták nem a menekültekről vagy a bevándorlásról szólnak igazán, hanem a nemzetek szuverenitásáról az Európai Unióban. Az én olvasatomban persze ezek a viták ugyanúgy szólnak menekültekről, bevándorlókról, mint a magyar vagy egy másik állam szuverenitásáról. Nem véletlen, hogy pont a bevándorlás kérdésén keresztül éleződtek ki a szuverenitásról alkotott ellentétes álláspontok is.
Azt viszont nehéz eldönteni, hogy a neves globalizáció-kutató álnaivitásból vezeti le a következő gondolatokat, vagy ez inkább annak a több évtizede uralkodó szűklátókörű gondolkodásmódnak tudható be, ami minden földi gyarlóságot a rasszizmushoz köt: “nem ellenzem, ha egy modern nemzetállam ellenőrzi a határait, hogy megakadályozza az illegális, vagy a nemkívánatos egyének bejutását. A kényes kérdés az, mi a nemkívánatosság meghatározása. A mérce nem lehet általános, faji jellegű. Az információk elemzésével, individuális alapon kell, hogy történjen a megméretés. Nyilvánvaló, hogy a muszlim világból érkező terroristák száma mindössze csepp a tengerben. Ezt mindenki tudja és mégis, a muszlimokat sokkal keményebben ellenőrzik. Ez is egy tény, és ez gond, mert igazságtalan a többséggel szemben”.
Azon kívül, hogy unalmas már a rasszizmus folytonos középpontba állítása, azt is mondjuk ki nyugodtan: ha egy állam kulturális jegyek alapján próbálja megválogatni kit szeretne beengedni és kit nem, annak semmi köze a rasszizmushoz. Képzeljük csak el, mi lett volna, ha Mária Terézia nem földműves svábokat telepít Magyarországra, hanem iparvidékeken élő szászokat? Ők vajon meg tudták volna művelni a török hódoltság miatt elnéptelenedett területek termőföldjeit? És vajon nem számít legitim szempontnak, hogy az uralkodó hozzá hű katolikus parasztokat telepített be? Miért ne engedhetné meg magának egy állam, hogy úgy intézze saját bevándorláspolitikáját, hogy az ne veszélyeztesse az államrendet? És ebben bizony fontos, hogy a jövevények mit gondolnak a világról, vagy, hogy mi a vallásuk. Én igenis elvárom a saját kormányomtól, hogy lássa, mi az a kritikus tömeg, ami már egy teljesen más civilizáció jövevényei esetében veszélyt jelentene a rendre.
Nem elsősorban a terrorizmusról van szó tehát, hanem arról, hogy a muszlim bevándorlókat rá kell venni, fogadják el az európai szekuláris állam rendjét, és az őshonos kultúrát. Nyugati példákból láthatjuk, hogy minél kevésbé egyértelmű, kié a többség, annál nehezebb ezt megtenni. Ki gondolta volna, hogy egyszer még Berlinben újra antiszemita tömegrendezvények lesznek, amelyen német állampolgárok izraeli zászlót égetnek. Ezek a német állampolgárok egytől egyig bevándorló hátterű személyek voltak.
Appadurai szerint a multikulturalizmus hátrányai “többnyire a félelem, szorongás, és a rasszizmus következményei”. De ez nyilvánvalóan nem lehet ennyire egyszerű, arról nem is beszélve, hogy nem tehetünk úgy mintha a félelem egy eleve irracionális érzelem lenne.
Egy kicsit ki kellene tehát mozdulnunk abból a megszokott és kényelmes 68-as paradigmából, amelyben minden és mindenki ennek a kulturális forradalomnak az eszméi alapján ítéltetik meg. Ennek a gondolatvilágnak az egyik legképmutatóbb terjesztőjéről, a hollywoodi filmiparról épp mostanság kezd lehullni a lepel. Annak se dőljünk be, hogy bármelyik nemzetközi jogvédő szervezet (pontosabban a politikát egyedi jogértelmezéssel befolyásolni kívánó szervezet) azért kapna támogatást Soros Györgytől, vagy bárki mástól, hogy szír menekülteket védjen meg a csúnya magyar igazságszolgáltatástól. Itt is van valami a lepel alatt. Pont az, amit Appadurai jól lát: vannak akik mást gondolnak a nemzeti szuverenitásról, mint a magyar kormány. Ne dőljünk be tehát automatikusan a Soros-szervezetek és a hollywoodi popkultúra kifacsart humanitárius érvelésének és bűntudatkeltésének!
Borítókép: Tüntetők palesztin zászlókkal a Donald Trump amerikai elnök elleni tiltakozáson a berlini Washintonplatzon 2017. december 12-én, hat nappal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök bejelentette: az Egyesült Államok Tel-Aviv helyett Jeruzsálemet tekinti Izrael fővárosának. (MTI/EPA/Hayoung Jeon)
