Miután a napidíjért beszerezhető kannabisz-árfolyamon számítva korrekt bérezéssel és politikailag még korrektebb jelszavakkal ellátott tüntetők ledöntötték és felgyújtották az Országház előtt álló, "politikailag a legkevésbé sem korrekt, kirekesztő jelképet", az úgynevezett karácsonyfát, az ülésteremben, ahol előzőleg megakadályozták, hogy az "uralkodó osztály kizsákmányolja és gúzsba kösse a népet", nem maradt más hátra, mint hogy bejelentsék a IV. Köztársaság megalakulását. A tömeg ezután elénekelte a Marseillaise-t.
Nyilván ez lett volna a politikailag korrekt (elő)karácsony, melyről leereszkedő vállveregetéssel vett volna tudomást a nemzetközi sajtó. Megírták volna, hogy a véget ért Orbán Viktor "illiberális, kirekesztő diktatúrája".
Persze mindezen, mint egy halom zöldségen, jóindulatúan mosolygunk. Hiszen mi történt tegnap? A balliberális erők, nélkülözve minden, törvényes választáson nyert felhatalmazást és bármiféle tömegtámogatást, hisztériás jelenetet rendezve valamiféle szánandó puccskísérletbe kezdtek a magyar törvényhozásban, miközben kínosan megszervezett rendbontó csoportok ámokfutást hajtottak végre Budapest utcáin. Megpróbálták felgyújtani az ország fáját és elénekelni a francia himnuszt. Egyik produkciójuk sem jött össze.
Akikről végig nem szólt a fáma, azok e Lenin-fiúk legádázabb, leggyűlöltebb ellenségei. A nép. A munkavállalók, akiknek a nevében felléptek ezek a léhűtők, akik soha nem dolgoztak életükben. Hol voltak bármely gyár, bármely üzem, bármely kis- vagy nagyvállalkozás alkalmazottai, hogy a Parlament előtt összegyűlve támogatásukról biztosítsák a bent, állítólag az ő érdekükben küzdő, sípoló, röpcédulázó képviselőket? A hatvan éve bolsevizált szakszervezetek vezetői mindeközben még mindig ott tartanak, hogy visszasírják, mint egyikük egy tegnapi rádiónyilatkozatban tette, a harminc évvel ezelőtti állapotokat. Akkor még kötelező volt a belépés a munkahelyi szakszervezetbe; a kis tagkönyvecskén pedig ott virított a Lenin-idézet, hogy a szakszervezetek a Párt meghosszabbított karjai.
A puccskísérlet kudarcba fúlt. A parlamenti tömegjelenet értelmetlenné vált, az ország fáját – s egyúttal nemzeti és keresztény identitását – sikeresen megvédte a rendőrség. Búcsúzóul a tömeg belesült a Marseillaise-be. Ez történt. De a jóindulatú mosoly mellett ne feledkezzünk meg az intő, vészes történelmi párhuzamról. Éppen száz esztendeje, 1918 decemberében már javában végbement az, amire ez az idióta kísérlet irányult. A csőcselék rosszindulatára, a széteső államigazgatásra és az összeomló birodalomra alapozva egy lecsúszott arisztokrata, Károlyi Mihály vezényletével a bolsevizált baloldal alakított kormányt. 1918. november 18-án kikiáltották a Magyar Népköztársaságot. A tömeg a Himnusz mellett ugyanott, az Országház előtt elénekelte a Marseillaise-t is. Akkor sikerült.
A csőcselék azonnal fosztogatni, dúlni kezdett országszerte. Alkoholisták, pszichopaták, bizonytalan egzisztenciák vettek át miniszteri tárcákat, főhatalmat. Vagy itt az orosz példa: 1917 őszének végén Szentpétervárott egy jelentéktelen, a baloldali ellenzéken belül is kisebbségben levő csoportocska hajtott végre kisebb puccsot. Az Ideiglenes Kormány helyett megalakították – az Ideiglenes Kormányt. A másnapi napilapok a tőzsdehírekkel és egy színésznő magánéletével foglalkoztak. Az oroszok nyugodtan hajtották álomra fejüket. Ez a csoport, Leninék elszigetelt, marxista bolhacirkusza, csúfos vereséget szenvedett a novemberi törvényhozói választásokon. Senki nem sejtette még, hogy milyen aljas terv végrehajtása: a hatalom tömeggyilkosságokkal kikényszerített megragadása vette kezdetét. Vigyázzunk hát az ilyen, politikailag korrekt puccskísérletekre. Egy centit se nekik sem a parlamentben, sem a Kossuth téren. Mert aztán nincs megállás.
