Miközben szaporodik a nagy gasztronómiai értékű húsmarhák – köztük az aberdeen angusok – száma a Hortobágyon is, a hazai fogyasztó a kiskereskedelmi forgalomban gyakorlatilag nem tud ilyen állatból származó húst vásárolni. A magasabb árkategóriájú éttermekben többnyire van az étlapon minőségi húsmarhából készült fogás az étlapon, így joggal gondolhatnánk, hogy legalább a vendéglátásban megkóstolhatjuk a hazait.
A helyzet azonban nem így áll, a vendéglőkben a tányérunkra kerülő minőségi áru többnyire nem a honi legelőkön nevelt jószágokból származik.
A furcsa helyzet magyarázata a brit húsmarhafajták tartásával foglalkozó, s egy hasonló profilú tenyésztőegyesületet is vezető Mihalecz András szerint elsősorban a tartásból kikerülő selejttehenek húsának tömeges élelmiszerpiaci jelenléte. Számokban ez úgy néz ki, hogy míg a technológiai selejt marha kilóját nyereséggel lehet értékesíteni akár 300 forintért is, addig húsmarhánál a megtérülési pontot nem lehet 650 forint alá vinni. Tavaly az ellenértékek ettől messze elmaradtak, az átlagár 440 forint alatt volt. Ez év első negyedében történt ugyan jó irányú elmozdulás, a fiatal bikák felvásárlási ára a 800 forintot is megközelítette, a vágótehenekért viszont alig fizettek többet 530-nál.
A minőségi termékeket az étlapjukon tartó vendéglátóhelyek támasztotta kereslet persze adhatna némi lendületet a magyar húsmarhának. Étteremvezetők elmondása szerint azonban ez az irány egyelőre azért nem hoz áttörést, mert a magas hazai áfatartalom miatt olcsóbb nekik beszerezni a minőségi árut, például angus marhából származó húst Ausztriából, mint a hazai feldolgozótól.
Valószínűleg nem alaptalan tehát az a joggyakorlat, amely kifejezetten tiltja a technológiai selejt állatok tőkehúsként való értékesítését. Ez a szabályozás Magyarországon kívül az összes többi EU-s államban csakúgy hatályos, mint számos Európán kívüli területen, például Törökországban.
A tiltásnak egészségügyi, élelmiszer-biztonsági és gazdasági okai egyaránt vannak.
Ha a gazdasági aspektust vizsgáljuk – és lássuk be, a húsmarha-előállítók szempontjából ez az igazán komoly kérdés –, akkor azt látjuk, hogy a tejhasznú marhák esetében az elvárt haszon a támogatásoknak és az állatok tejtermelő képességének a maximális kiaknázásával már a vágóhídra történő értékesítés előtt realizálódik. Ez pedig azt jelenti, hogy az eladásukból befolyó összeg minden fillérje többlethaszonként jelentkezik. Ezzel szemben a húshasznú állat a hizlalás alatt természetesen nem termel semmiféle bevételt, vagyis eladáskor kell produkálnia a ráfordítások ellenértékét, illetve a profitot. „Mivel a húshasznú marhák tartói számára ez a helyzet olyan árversenyt jelentene, amelyben a minőség megőrzése mellett csak veszíthetnének, a belföldi piacon szinte alig vannak jelen. Ez nemcsak azért gond, mert többnyire lábon – vagyis élve, kamionokban – megy ki a jószág az országból, jelentős haszontól fosztva meg a nemzetgazdaságot, hanem azért is, mert ezáltal a hazai fogyasztó külföldi társaival szemben méltánytalanul hátrányba kerül.
Az itthon termelt minőségi produktum helyett ugyanis többnyire kénytelen beérni az antibiotikummal kezelt marhának a tejhasznosítás miatt eleve kevesebb ásványi anyagot, vitamint tartalmazó, szárazabb, tehát gasztronómiailag kevésbé értékes húsával, amely ráadásul valószínűleg stresszesen tartott és stresszesen levágott állatból származik. Ez pedig az ilyen esetben megugró adrenalintermelés okán akár egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Mindezek indokolnák, hogy a selejttehenek húsának tőkehúskénti megjelenését ugyanúgy jogszabály tiltsa itthon, mint számos más országban. Ez nem jelentené e húsok teljes kiszorulását az élemiszerpiacról, töltelékáruban – például parizerben, virsliben – ezután is felhasználhatók lennének” – fejtette ki meglehetősen karcos véleményét a tenyésztő, egyesületi vezető.
Kun Péter, a Hortobágy Angus Kft. egyik alapítója és ügyvezetője teljes mértékig egy véleményen van tenyésztéssel foglalkozó kaposvári kollégájával.
Olyannyira, hogy az angus marha tekintetében már hozzá is láttak egy védjegyrendszer kidolgozásának, amely lehetővé teszi, hogy a fajtán belül is lehessen őrködni az egyenletesen magas minőség felett. Úgy vélik, ehhez nagyon kemény mutatószámokat szükséges hozni: sok egyéb mellett elő kell írni, hogy az állatok vérvonala 75 százalékig tiszta legyen, teljes mértékig elutasítják a hormonkezelést, a hízóknak nem adnak erjesztett takarmányt, ezenkívül GMO-mentességet, stresszmentes tartást követelnek meg.
A teljes cikk a Figyelő legfrissebb számában olvasható.
(Borítókép: J. Andrew Patronik, PuzzlePix/Shutterstock)
