Megkockáztatom, az átlagosnál jobban ismerem Ausztriát: gazdasági újságíróként sokat publikáltam a Magyar Nemzetben, a Magyar Hírlapban és a Figyelőben az osztrák “csodáról”, keresztül-kasul bejártam az osztrák tartományokat, ha csak tehetem, sokat tartózkodom “sógoréknál”. Megkockáztatom azt is: nagyjából azért váltottunk rendszert 1990-ben, hogy egyszer úgy éljünk, mint a Lajtán túli szomszédok.
Ausztria abból a szempontból különleges hely, hogy kicsi országként hatalmas regionális eltérésekkel rendelkezik. Egy-egy térség – kis túlzással – szinte önálló állam.
Kérdezik is sokan tőlem, létezik-e olyan, mint “osztrák néplélek”? Hiszen a legnyugatibb tartomány, Vorarlberg Svájchoz húz, Bécs hagyományosan “vörös”, a soknemzetiségű Burgenland pedig Karintiából nézve maga a Kelet.
Ezzel együtt is: igen, létezik “osztrák néplélek”, amely – a fővárost ide számítva -, tradicionálisan jobboldali. Miközben a turisztikai jelleg miatt – más német ajkú országokhoz képest – Ausztria tényleg kedélyes hely (gemütlichkeit), az átlagos halandó nagyon is tiszteli a múltat, ami kifejeződik mindenben. A környezetben, az építészetben, a cukrászdákban, az öltözködésben, a sok-sok falusi-városi mulatságban.
Miközben nyersanyagban az osztrákok sem dúskálnak – ráadásul kétharmadát az Alpok borítja nyugati-szomszédunknak -, vagyis a “megművelésre” alkalmas területek száma minimális, az elmúlt pár évtized alatt olyan gazdasági fejlődést produkáltak, mint senki más Európában.
Tudom, unalmasak a statisztikák, de hát a kimutatások szerint az egy főre jutó fejlettségben toronymagasan vezetnek. Nem pusztán az EU-ban – itt a harmadikok (!) -, hanem globálisan is. Az átlagos osztrák halandó pontosan tudja, van mit féltenie: többi között azért szavazott bizalmat az új kormánynak, hogy az borítsa fel a korábbi nagypolitikai, tűrhetetlen viszonyokat, valamint állítsa meg a migránshullámot. Már ki is nyilvánították: a jövőben egyetlen migránst sem akarnak befogadni.
Bármilyen meglepő, ez a különcködés nem új. A 2000-es évek elején is bátran szembeszálltak a mainstream-politikával, mikor is a “nacionalizmus erősödése” miatt széleskörű volt a nemzetközi tiltakozás ellenük.
Olyannyira, hogy Ausztria elszigetelődött. Az volt az első ÖVP-FPÖ koalíció időszaka. Akkoriban Magyarország volt az első olyan külpolitikai partner, az élen Orbán Viktorral, amely nyíltan tárgyalt, egyeztetett az európai szankciókkal “megáldott” szomszédokkal.
Ausztria – finoman fogalmazva – “tett”, és úgy tűnik, most is “tesz” arra, hogy mit szól politikájához Nyugat-Európa.
Vagyis azon felvetésre, hogy Magyarország folytathat-e szuverén politikát, a válasz és a hasonlat meglehetősen egyértelmű.
Például Ausztria!
