A jegybank a legutóbbi jelentésében azt jósolta, hogy az utolsó negyedévben már 3,9 százalék lehet a gazdasági növekedés üteme. Ezek szerint visszatértünk a növekedési pályára?
Óvatos lennék egy ilyen kijelentéssel, mivel a világ körülöttünk semmit nem változott. Ugyanúgy ott van kihívásként az orosz–ukrán háború, az izraeli konfliktus, a távol-keleti feszültségek, ahogy az Európai Unióban sem történt lényegi változás, így források tekintetében sem lehetünk túlzottan optimisták. De említhetem az energetikai és a zöldátállás mellett a mesterséges intelligenciát is. Ezek borzasztó nagy kihívást jelentenek a cégeknek, ezért szerintünk kell egy gazdaságerősítő vagy gazdaságvédelmi program, amelyre építhetnénk a növekedésünket
Több helyről hallani, hogy az iparban komoly gondok vannak, a megrendeléshiány miatt elbocsátásokról, gyárleállásokról is vannak beszámolók. Mennyire strukturális jellegű ez a probléma?
Szenvednek a piacaink, a magyar export 85 százaléka az Európai Unióba megy, döntő része Ausztriában, Szlovákiában és Olaszországban lévő beszállítói hálózaton keresztül jut el Németországba, ami aztán a német termékekkel kerül a világpiacra.
A világpiacon pedig a német gazdaság bajban van technológiai és versenyképességi értelemben is.
Ez a mi szempontunkból is problémát okoz, mert nem tudja felhúzni a beszállító országokat. Ezért rövid távon nem is látok nagy növekedési potenciált. Hiába biztatók a keleti szállításaink, ha a teljes exportunknak mindössze a 15 százalékát teszik ki az EU-n kívüli eladásaink.
Mindez egybeesik az autóipar teljes átalakulásával, éppen most jelentette be a Mercedes, hogy háromról két műszakra áll át az év második felében. Átmeneti évek elé nézünk?
Technológiai átalakulás zajlik az autóiparban, látszik, hogy a világban egyszerre több technológia van jelen. Az egyik a villamos energia, aminek a tárolása a probléma, a másik a hidrogén, annak pedig az előállítása a drága. De ahogy a villamos energia előállítása olcsóbbá válik, a hidrogén esetében is ezt fogjuk látni, például Japán ebben hisz, míg Kína és az Amerikai Egyesült Államok a villamos energiában. Nálunk még mindig a fosszilis meghajtású technológia van használatban, ehhez is van kiépítve a töltőhálózat. Egy olyan kontinensen, mint Európa, ahol nincs kiépítve a hálózat, nehéz eldönteni, hogy melyik technológiát válasszuk.
Ráadásul most bontakozik ki egy vámháború Európa és Kína között, ebből mennyire tudunk kimaradni?
Amennyire a nemzeti szuverenitásunk engedi. Mi azt is fogjuk tanácsolni a kormánynak, hogy ezt messzemenően tartsa szem előtt. Ugyanakkor ami az európai szabályozási környezetben van, azzal nagyon nem fogunk tudni mit kezdeni. Mindenesetre az jól látható, hogy hatalmas mennyiségű tőke érkezik Magyarországra, messze az EU átlaga fölött, de még ez sem tudta megmozdítani a magyar cégek beruházási kedvét, a belső fogyasztás még mindig nem nőtt olyan mértékben, hogy az beruházásokat igényeljen.
Ezért azt gondoljuk, hogy szükség lenne egy olyan kormányzati programra, amely nagyjából úgy nézne ki, hogy egy vállalkozás beletesz egy forintot a beruházásba, és a kormány mellé tesz egy forintot vissza nem térítendő támogatásként.
Ezzel a belföldi cégek hazai beruházásait is fel lehetne lendíteni, erősítve a beszállítóvá válást. Ne feledjük: az EU alapvetően tiltja a szubvenciót, Kína azonban kendőzetlenül alkalmazza.
Még tavasszal azt nyilatkozta nekünk, hogy szeretnének a kormánynál a Széchenyi-kártya programban 3–5 százalék közötti kamatokat kialkudni. Hogy állnak a tárgyalások?
Bár a költségvetési korlátokra is figyelemmel kell lenni, de nagyon közel vagyunk a megállapodáshoz. Szerintem ősszel, szeptembertől a Széchenyi-kártya programban elérhetők lesznek a 3,5 százalékos fix hitelkamatok.
Pontosan miről szólna ez a gazdaságerősítő program, amelyet említett?
Arra kell választ adnunk, amilyen problémákkal a magyar cégek szembesülnek. Azt látjuk, ha végez egy magyar szakmunkás Magyarországon, ahhoz, hogy el tudja indítani az életét, sokszor elmegy külföldre, mert ott jobban keres, vagy mert bizonyos értelemben kisebbek a költségei, hiszen a munkáltató számos költését, mint például szállás és lakhatás, jellemzően megtéríti. Ezek után ott szocializálódik, beilleszkedik, és a végén a szakembereink java részét el is veszítjük. Tehát mi képezzük ki, mi tesszük bele az energiát, és ő – mondjuk ki, teljesen érthetően – fogja magát és kimegy külföldre.
De mi lenne akkor, ha indítanánk egy olyan hitelprogramot, amelyben bizonyos életkor alatt a végzett szakmunkásoknak szabad felhasználású hitelt nyújtanánk, hogy meg tudják teremteni azt az életkörülményt, amire vágynak, és amivel itt tudják elindítani a vállalkozásukat, az életüket?
A turizmusban is kellene keresni olyan felületeket, amelyeket meg lehetne támogatni, illetve a digitalizációban is szükség lenne előrelépni a kkv-k esetében.
Jelezték a kormánynak, hogy milyen lépéseket tartanak indokoltnak?
Ezekről természetesen tárgyalunk, látok nyitottságot, tulajdonképpen mindenki meg akarja oldani ezeket a problémákat. Azt sem tartanám ördögtől valónak, ha a kormányban hivatalosan lenne egy, külön a kkv-k fejlesztéséért felelős államtitkár, aki képviselné azt az alapvető gazdaságstratégiai szempontot, hogy a magyar gazdaságpolitikában nemcsak a külföldi működő tőke és a nemzeti bajnokok felépítése fontos, hanem a kkv- és mikroszektor erősítése is.
Elégedett a mostani kamatszinttel? A 7 százalék körüli kamatszint elegendő volt arra, hogy a lakossági hitelezés beinduljon, de arra nem, hogy a vállalatoké is.
Nem szeretnék megsérteni senkit, de meg fogok. A jegybanknak sikerült elérnie azt, hogy a forint spekuláció tárgya lett, és ebből nagyon nehéz lesz kitörni. Látszik, hogy egy kamatdöntés során milyen külső piaci nyomások vannak a forint árfolyamára, egyszóval spekulálnak rá. De ez érthető is, mindenki, akinek van forrása, ezt a forrást gyorsan akarja bővíteni és azt gondolja, hogy egy kockázatosabb manőverbe is belefog, az a forintra fog spekulálni. Sokkal inkább, mint a zlotyra vagy a cseh koronára. Mindez persze be is határolja a jegybank mozgásterét.
Hogy a konkrét kérdésre válaszoljak:
Európában ez a kamatszint nagyon magas, ami a beruházásoknál is azonnal visszaköszön.
Ha van egy külföldi cég, amelynek euróban vannak a bevételei, és forintban a kiadásai, az tudja magát finanszírozni euróban, ennek köszönhetően közel feleakkora kamat mellett tud felvenni hitelt egy beruházáshoz. Ezzel szemben egy magyar cég, amelyiknek forintban van a bevétele, az forintban is tud csak hitelt felvenni, ami esetenként háromszor drágább, mint az euró, ebből pedig az következik a számára, hogy nem érdemes befektetnie. Ez pedig kinyitja az ollót a cégek között, miután azok a vállalatok, amelyek külföldi piacra termelnek, beruháznak, a hazaiak meg nem. Ráadásul az a magyar hozzáadott érték, amelynek során a magyar munkaerő végzi el a munkát, esetenként már sérül, amikor behozza a külföldi munkavállalót is az adott vállalat. Mindenki az érdekei mentén cselekszik, ezt nem lehet vitatni, de makrogazdaságilag nézve ez a folyamat egyáltalán nem egészséges.
A cikk itt olvasható.
Címlapfotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság
