Az Igazságügyi Minisztérium szakmai irányítása alatt működő fogyasztóvédelmi hatóság rendkívüli témavizsgálatot rendelt el. Az országos akció célja, hogy ellenőrizzék, hogy a családok védelmében meghozott új inflációellenes intézkedést maradéktalanul alkalmazzák-e a kereskedők. Erről Kupecki Nóra alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár adott hírt Facebook oldalán közzétett bejegyzésben. A helyettes államtitkár szerint az ellenőrzések kiterjednek az árcsökkentés tényére és mértékére vonatkozó tájékoztatási, forgalmazási és árusítási kötelezettség megsértésnek vizsgálatára.
– A fogyasztóvédelmi hatóság a jogsértés megállapítása esetén az adott jogsértéshez igazodóan bírságot szab ki, amely akár több tíz millió forint is lehet – hívta fel a figyelmet. Megjegyezte azt is, amennyiben a jogsértés súlya indokolja, a bírság alkalmazása helyett, illetve mellett ideiglenesen megtilthatja a kereskedőnek a kereskedelmi tevékenység folytatását a jogsértéssel érintett üzletben, amelynek időtartama legalább egy nap és legfeljebb fél év lehet.
A helyettes államtitkár jelezte: nem éri meg áthágni a szabályokat és ezzel a szankciós infláció okozta nehéz helyzetben hátrányt okozni a magyar vásárlóknak. A fogyasztóvédelmi hatóságtól állandó jelenlétre számíthat minden kereskedő, ezért óva intünk mindenkit a jogsértésekről.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI)