Óriásit zakózott a hazai járműgyártás

Hírek vg.hu
Egyre biztosabb, hogy fokozatosan begyűrűzik a német recesszió hatása: decemberben magyar gazdaság gerincét adó járműgyártás majdnem tíz százalékkal esett vissza éves szinten. Ebből is látszik, nem volt jó éve tavaly az iparnak, amelynek kibocsátása 2023-ban 5,5 százalékkal mérséklődött.

Decemberben az ipari termelés volumene a nyers adatok szerint 13,7 százalékkal, mint a szezonális kiigazított adatok alapján 8,7 százalékkal mérséklődött – erősítette meg a Központi Statisztikai Hivatal kedd reggel második becslésében, amelynek adata nem változott az első becsléshez képest

Ahogy korábban írtunk róla, egyre több jel utal arra, hogy utolérte a magyar gazdaságot a német gazdaság gyengélkedése. Decemberben mind az ipar, mind a kivitel jelentős mínuszt produkált. Az év utolsó hónapjában az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 20 százalékkal mérséklődött.

A részletes adatok is alátámasztják ezt vélekedést: a legnagyobb súlyú, a feldolgozóipari termelés 26 százalékát képviselő járműgyártás decemberben 9,0 százalékkal visszaesett az előző év azonos hónapjához mérten.

De az összes többi ágazatban hasonló visszaesést látunk:

  • a 10 százalékos feldolgozóipari súlyú villamos berendezés gyártása 23 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A két legjelentősebb súlyú alágazat közül az akkumulátor, szárazelem gyártásának volumene 12,5, a villamos motor, áramfejlesztő, -elosztó, -szabályozó készüléké 41 százalékkal kisebb lett.
  • a feldolgozóipari termelés 9 százalékát adó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 17,0 százalékkal visszaesett az előző év azonos hónapjához képest. A két legnagyobb alágazat közül az elektronikai alkatrész, áramköri kártya gyártása 28 százalék csökkent, míg az elektronikus fogyasztási cikk gyártása 12,2 százalékkal nőtt.
  • A feldolgozóiparból 14 százalékkal részesülő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 10,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, mindkét értékesítési irányban visszaestek az eladások. Mindössze három alágazatban nőtt a kibocsátás, 4,6 és 17,6 százalék közötti mértékben. A legnagyobb (24 százalékos) képviselő húsfeldolgozás, -tartósítás, húskészítmény gyártása 9,7 százalékkal visszaesett az előző év azonos hónapjához képest. A többi hét alágazatban 4,9 és 27 százalék közötti mértékben csökkent a termelés, a legkevésbé az italgyártásában, a leginkább a gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósításban.

Pár ágazatban nőtt a termelés

Az előző hónaphoz hasonlóan a legerőteljesebben, 16,4 százalékkal a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás bővült, elsősorban belföldi értékesítése növekedésének köszönhetően, miközben exportja visszaesett. A vegyi anyag, termék gyártásában is folytatódott a növekedés, decemberben 3,9 százalékkal emelkedett a kibocsátás.

A két közepes súlyú alág közül a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása 21, a fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártása 10,9 százalékkal visszaesett az előző év azonos hónapjához viszonyítva. Az alágak közül a legnagyobb mértékben, 30 százalékkal a gép, gépi berendezés gyártása maradt el az egy évvel korábbitól, a csökkenésben a magas bázis is szerepet játszott.

Minden régióban visszaesett a termelés

A KSH szerint az ipari termelés minden régióban visszaesett az előző év azonos hónapjához képest, a legnagyobb mértékben, 19,1 százalékkal Dél-Alföldön, a többi régióban 0,6 és 17,4 százalék között. A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésének volumene 15,7 százalékkal kisebb volt a 2022. decemberinél. Az új belföldi rendelések 14,5, az új exportrendelések 15,8 százalékal csökkentek. Az összes rendelésállomány december végén 14,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Jelentősen csökkent az ipar kibocsátása 2023-ban

Az egész éves adatok alapján az ipari termelés 2023-ban 5,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi, 6,1 százalékos növekedést követően. Ezen belül a három nemzetgazdasági ág közül a feldolgozóipar kibocsátása 4,3, az energiaiparé 23, a csekély súlyú bányászaté 31 százalékkal visszaesett 2022-höz viszonyítva.

A feldolgozóiparban folyó áron mintegy 52 ezer milliárd forint termelési értéket állítottak elő 2023-ban.

A feldolgozóipar tizenhárom alága közül tízben csökkent a termelés, a legnagyobb mértékben, 18,5 százalékkal a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártásában. A többi háromban 6,4 és 9,3 százalék közötti mértékben nőtt a volumen, leginkább a villamos berendezés gyártásában, a legnagyobb alág, a járműgyártás kibocsátása pedig 8,4százalékkal bővült.

Az ipari export 3,2 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál (2022-ben 8,3 százalékos volumennövekedést mértek). A teljes ipari értékesítés 60, a feldolgozóipari értékesítés 73 százaléka származott külpiaci eladásokból. A feldolgozóipari export 0,6 százalékkal csökkent az előző évhez viszonyítva, ezen belül a 33 százalékos súlyt képviselő járműgyártásban emelkedett (8,9 százalékkal) a kivitel volumene, és a második legnagyobb, 15 százalékos részarányú villamos berendezés gyártásának kivitele nőtt a leginkább (15,3 százalékkal).

Az ipar belföldi értékesítése 14,8, ezen belül a feldolgozóiparé 8,1 százalékkal kisebb lett. A feldolgozóipar hazai értékesítésének legnagyobb részét, 26 százalékát adó élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásának belföldi eladásai 8,6 százalékkal elmaradtak előző év szintjétől. A második legnagyobb (14 százalékos) súlyú fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártásának belföldi eladásai 2023-ban 2,5 százalékkal csökkentek.

A cikk itt található.

Címlapfotó:: Mercedes CLA Shooting összeszerelése a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában 2015. március 25-én. A gyárban három éve kezdték meg a B-osztályú, 2013-ban a CLA, majd 2015-ben a CLA Shooting autók gyártását.
MTI Fotó: Ujvári Sándor

Ezek is érdekelhetnek

További híreink