Óriási bajban a butikosok

Hírek figyelo.hu
Van ugyan olyan bérbeadó, aki hajlandó tárgyalni a fizetési ütemezésről, de nem ez a jellemző – írja a Világgazdaság a csütörtöki számában. A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) azt szeretné elérni, hogy a kormány rendelkezzen a vásárlók által a veszélyhelyzetben nem látogatható kereskedelmi egységek bezárásáról. A plázákban és a bevásárlóközpontokban országszerte tízezres nagyságrendben üzemelnek olyan kereskedelmi egységek, amelyeket a bérleti szerződések értelmében még ma is nyitva kell tartani.

Ezeknek a kormányzati akciótervekben szereplő passzusok egyelőre nem nyújtanak segítséget

– nyilatkozta a lapnak Neubauer Katalin, a szervezet főtitkára. Példaként említette, hogy a Herbária, a Heavy Tools és a Budmil boltok már most nagyon nehéz helyzetben vannak, mivel a plázákban lévő „vevőmágnesek”, mint például a Zara, a H&M és a C&A, zárva tartanak. A bérleti díjak többsége ráadásul euróalapú, a forint árfolyamának romlása alapból 10 százalékos díjnövekedést okoz az üzleteknek.

A Világgazdaság megemlíti, hogy országosan 123 bevásárlóközpont működik Magyarországon, ezekből 38 Budapesten, 85 vidéken. Az ezekben lévő üzletek forgalma a koronavírus-járvány miatt nullára csökkent, viszont az üzletházak üzemeltetői a bérleti díjtól és az egyéb költségektől addig nem tekintenek el, amíg a kormány el nem rendeli a március 28-tól nem látogatható kereskedelmi egységek bezárását. Az MNKSZ főtitkára jelezte, hogy a bevásárlóközpontok tevékenységének felfüggesztését több európai országban már alkalmazzák. „A bérbeadók hozzáállása nem egységes. Vannak olyanok, akik hajlandók tárgyalni a bérlőikkel a bérleti díj és a közös költség fizetési ütemezéséről, de nem ez a jellemző.”

.

Borítókép: A Mango katalán ruhagyártó vállalat bejelentette, hogy a járvány miatt ideiglenesen csökkenti az alkalmazottai számát. (MTI/EPA/EFE/Alejandro Garcia)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink