„Mindeddig a bal- és a jobboldal, a PSE (Európai Szocialisták) és a PPE (Európa Néppárt) osztozott a hatalmon. Ez alkalommal Matteo Salvinivel és Orbán Viktorral egy új alternatíva jelent meg” – ezzel indokolta többek között Thierry Mariani, Nicolas Sarkozy korábbi közlekedési minisztere, hogy otthagyja a középjobbos LR (Les Republicains) pártot és csatlakozik a bevándorlásellenes jobboldali RN soraihoz (Rassemblement National, ez az egykori Front National). Nem egyedül „igazolt át”: az LR soraiból a tekintélyes közfunkciókat betöltő Jean-Paul Garraud is jelezte, hogy Marine le Pen pártját erősíti az európai választásokon.
Marianinak, úgy tűnik, szüksége lesz korábban űzött sportja, a kötöttfogású birkózás során megszerzett képességeinek használatára, persze a szó átvitt értelmében, hogy állva maradjon a zömmédia rá zúduló, nagy erejű lavinájában. A politikus döntését követően ugyanis teljes erővel pöfögött föl a Franciaországban is hatalmas túlsúllyal rendelkező balliberális sajtó, mely – jobb híján ugyanazokat a mechanikusan ismételgetett szófordulatokat szajkózva – nem képes feldolgozni, hogy immár egy volt miniszter is a baloldali retorikában mániákusan szélsőjobbosnak nevezett bevándorlásellenes jobboldali párthoz csatlakozik.
Miközben Mariani orra alá dörgölik, hogy néhány éve még kizártnak tartotta ezt a lépést, megfeledkeznek arról, hogy éppen ő volt az a politikus, aki őszinte megrendüléssel méltatta a 2013-ban öngyilkosságot elkövető Dominique Venner gondolkodó, újságíró és történész emlékét. A híres esszéista idős korára nem tudta feldolgozni az idegenek tömeges befogadását és a homoszexuális házasság elfogadását hazájában. Mariani legutóbbi nyilatkozataiban leszögezte, hogy Laurent Wauquiez pártelnök egyszerűen nem tud rendet teremteni az LR soraiban (a konzervatív politikust, akár hazafias, akár a globális elittel szembe forduló nyilatkozatai után rendszerint erőteljes támadás éri saját pártjának vezetésén belül – a szerk.), márpedig döntésében éppen az motiválta, hogy hatékony, cselekvőképes erők kötelekében, valós alternatívák között választva mérkőzhessen meg az európai választásokon. Ne feledjük: Mariani szűkebb pátriája és választókörzete, Vaucluse a radikális jobboldali beágyazottságú Provence-Alpes-Côte d'Azur régióban fekszik, ahol a korábbi FN mindig is meghatározó erőt képezett. Mariani nem tegnap jelentkezett be a politikai palettán konzervatív politikusként: 1976-ban Jacques Chirac embereként vált ismertté a gaulle-ista RPR soraiban.
A történelem ismétli önmagát: Mariani pártváltására hatással volt a szintén hasonló utat megjáró Jean-Paul Garraud döntése is. Garraud tekintélyes jogtudor, a Francois Mitterrand által létrehozott, s most Emmanuel Macron köztársasági elnök által korszerűtlennek bélyegzett és megszüntetni kívánt, csak részben bírákból álló különbíróság, a Cour de Justice de la République tagja. Amikor éppen nem politizált aktívan, így 2012-2019 között, magas szintű igazságügyi posztokat töltött be, ő volt az államügyészséget képviselő ügyész Poitiers fellebbviteli bíróságán. Garraud Gironde képviselője: a francia forradalomban a girondisták alkották a jakobinusokkal szemben álló mérsékelt köztársasági pártot.
Mindkét konzervatív politikus kifejezte, hogy nem pártcsaládjukkal „gyűlt meg a bajuk”, egyszerűen csak nem tudnak mit kezdeni azzal a jelenséggel, hogy a Néppárt európai ügyekben nem képes az Európai Szocialisták retorikájától, politikai állásfoglalásaitól eltérő alternatíva megfogalmazására és képviseletére.
