Orbán Viktor: A számok magukért beszélnek

Hírek Figyelo.hu

A számok magukért beszélnek, az elmúlt két hétben az oltópontokon egy millió oltást adtunk be. Ebből 800 ezer harmadik oltás volt, és 115 ezer első oltás

– mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország című műsorában. A kormányfő hozzátette, a lakosság 27 százaléka felvette már a harmadik oltást, míg az az Unióban ez az arány csak 10 százalék.

Jól állja a sarat a magyar egészségügy – fogalmazott a miniszterelnök. Azt tervezi a kormány, hogy akinek lejár a védettsége, azt értesíteni fogják erről. A tudomány mostani állása szerint a vakcinák hatásossága 6 hónap után csökken. Minden településen oltási akciónapokat szerveznek.

Azt vártjuk, hogy ettől a harmadik oltást felvevők száma rakéta sebességgel nő majd

– mondta a kormányfő.

Az egyik pedagógus szakszervezet kritikájára reagálva Orbán Viktor elmondta, hogy sokkal nagyobb baj a tanárhiányhoz képest, hogy a gyerekek ne betegedjenek meg, ezért a pedagógusoknak ezt meg kell érteniük. Azt szeretnénk, hogy akik foglalkoznak a gyerekekkel ezt értsék meg. A szülők felé is jogos elvárás, hogy mindent tegyenek meg a gyerekek egészsége érdekében – mondta a kormányfő.

Az omikron vírus kapcsán megjegyezte, hogy a tudományos közösségben nincs általánosan elfogadott álláspont. A miniszterelnök szerint első egy-két nap ijedtsége nagyobb volt az indokoltnál, bár hozzátette, jobb az óvatosság.

Zsarolnak bennünket, de ami jár az jár – reagált arra a kormányfő, hogy visszatart az unió forrásokat. Szerinte hosszabb távon ezt nem lehet fenntartani, addig is amíg nem érkeznek meg, a költségvetésnek kell finanszíroznia. Ki kell tartani – hangsúlyozta Orbán Viktor, hozzátéve, meg fogják védeni a magyar pozíciókat, a zsarolásnak nincsen alapja.

Az energiaszolgáltatóknak ki kell fizetniük a veszteséget

– utalt a kormányfő arra, hogy a kisvállalatokat is bevonták az egyetemes szolgáltatási körbe. Szerinte ennek többszörösét már megkeresték a multinacionális cégek. A kormány arról döntött a héten, hogy

33 ezer vállalkozás számára teszik lehetővé, hogy belépjenek ebbe a körbe, akik még nem kötöttek hosszú távú szerződést.

Feltéve, ha nem alkalmaznak több embernél 10-et és az árbevételük nem haladja meg a 4,5 milliárdot. Ők jelentkezhetnek egy kedvezőbb díjszabású rendszerbe. Elismerte, hogy az MVM-nek is kell majd veszteséget elkönyvelnie.

Megnézték a kormányülésen a nemzetközi árakat is. Gáz esetében Bécsben háromszor, Stockholmban 8-szor annyit kell fizetni, mint Budapesten. Azzal, hogy 4 80 forintban maximalizáltunk a benzin árát, ezzel az inflációt is fékezni tudjuk – jelezte a kormányfő.

Az önkormányzatok is be tudnak lépni egy kedvezőbb árfekvésű rendszerbe, örülünk, hogy segíthetünk – zárta az interjút a miniszterelnök.

(Borítókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink