– Milyen szereplésre számít a román olimpiai csapattól?
– Négy-hat érem összejöhet, arany leginkább az evezősök részéről várható.
– Akkor valószínűleg az utóbbiak versenyén bukkan fel a leggyakrabban…
– Sehol sem bukkanok fel, mivel csak augusztus 18-án utazom Tokióba, hogy részt vehessek a paralimpia augusztus 23-án tartandó megnyitóünnepségén. Versenyzőként. Megpróbálom ugyanis megvalósítani az álmomat, hogy még egyszer induljak a paralimpián. Még akkor is, ha minden korábbinál nehezebb dolgom van, hiszen a felkészülésem korántsem nevezhető ideálisnak. Az immár több mint féléves miniszteri tevékenységem legfeljebb a hétvégeken tette lehetővé az edzés-pihenés-edzés klasszikus menetrend betartását. A regeneráció és az építkezés érdekében versenyekre sem jártam. Ha az olimpiai küldöttséggel mennék el Japánba, esélyem sem lenne megfelelő erőállapotba kerülni, a szabadságom alatt viszont mindent beleadok az edzésmunkába. A kiutazás előtt a Székely Körversenyen vagy egy temesvári megmérettetésen azért kipróbálom magam, majd jöhet a paralimpia.
– Ígéretes gyorskorcsolyázó volt, amikor negyedszázaddal ezelőtt, 1996 januárjában egy autóbalesetben elveszítette az egyik lábfejét. Gondolt már arra, hogy sportminiszteri kinevezése a sors egyfajta válasza a „Miért épp velem történt meg?” típusú kérdésre?
– A válasz igazából már Londonban, a 2012-es paralimpián megérkezett: hogy olimpiai bajnok lehessek, hiszen amióta az eszemet tudom, az akartam lenni. A baleset után egy hónappal már azon gondolkodtam, mit tudnék sportolni a továbbiakban. Mert az fel sem merült, hogy abbahagyjam. Korcsolya, hoki mozgássérültek számára nem nagyon létezett, edző és saját tudás sem, valami mást kellett hát kitalálnom. Így jutottam el a kerékpározásig.
– Miként kezelik Bukarestben, hogy a sportminiszter nem Tokióban képviseli a romániai sport presztízsét, hanem otthon készül a paralimpián való részvételre?
– Egyelőre nem jelentkeztek „aggódók”, a sportban élők pedig pontosan tudják, milyen kihívást jelent egy olimpiai felkészülés. De már megtanultam kezelni a hasonló helyzeteket. A kezdetekkor is akadtak, akik „féltették” a sportélet jövőjét: egy aktív sportolónak számító miniszternek hogyan lesz ideje elvégezni a feladatát? Fél év elteltével viszont egyre többen elismerik, hogy a romániai sportéletben kezdenek polgárjogot nyerni korábban példa nélküli intézkedések. Leginkább annak elfogadtatása, hogy a tárca nem szorítkozik arra, hogy a költségvetési pénzek elosztóállomása legyen, hanem kiáll a sportolók érdekei mellett, irányt szab, segít és számon is kéri a feladatok teljesítését. E törekvés jegyében több, finanszírozási szabálytalanságok miatt zárolt bankszámlájú szakszövetség tevékenységét sikerült újraindítani. Igyekeztünk a segítségükre lenni minden olyan ügyben, amelyet a minisztérium hatáskörébe tartozónak ítéltünk. Eddig talán abban a tekintetben voltunk a legeredményesebbek, hogy a tárca végre felvállalja a romániai sport tényleges irányításának a szerepét, az elmúlt három évtized hanyatlása ugyanis épp a gazdátlanságra vezethető vissza.
– Az olimpiai év milyen különleges feladatok elé állította a minisztériumot?
– Az apróságokkal, a „tűzoltás” jellegűekkel kezdeném: elértük, hogy az ötkarikás játékokra készülő romániai sportolók bekerülhessenek a koronavírus elleni védőoltás kampányának a korai fázisaiba, illetve azt, hogy esetükben antigéntesztelést alkalmazzanak. A hazai rendezvényekre is sikerült kiterjesztenünk a labdarúgó-Európa-bajnokságon engedélyezett nézőszámarányt. Mondhatni szükséges apróságok voltak, amelyekért azonban meg kellett dolgozni. És nyilván igyekeztünk minél nagyobb részt vállalni az olimpiai felkészülés anyagi hátterének a biztosításában.
– Miközben ön a hivatali munkája mellett is készül a világversenyre, egész csapatra való román teniszező hölgy jelezte, hogy sérülés miatt visszalép az olimpiai indulástól. Hogyan vélekedik a történtekről?
– Teljesen elhibázottnak tartom ezt a mentalitást. A visszalépő játékosok – Simona Halep, Sorana Cîrstea, Irina Begu, Patricia Țig – közül ketten is indultak Wimbledonban, utána meg sérülésre hivatkozva lemondták az olimpiai részvételt. Aprópénzért sportoló versenyzők egész évben hajtanak, több edzőtáborban is részt vesznek annak érdekében, hogy szerepelhessenek az ötkarikás játékokon, míg a jól kereső, kvótát is szerzett teniszezők nem akarnak menni az olimpiára. Jó lenne ismerni az esetek valódi hátterét, és ennek érdekében meg is teszünk mindent. Annak függvényében a sportminisztérium megfontolhatja, hogy a jövőben milyen összeggel támogatja a teniszszövetséget.
– Milyen szakaszba érkezett a magyarországi gyakorlatra is alapozó országos sportstratégia kialakításának a folyamata? Januárban az év végére ígérték.
– Most azt mondom, hogy jövő márciusra véglegesítjük, amikorra remélhetőleg meglesz az új sporttörvény is. Ez év szeptem-berében a kormány elé terjesztjük az anyagot a költségvetési tervezettel együtt, és egyfajta sportolói életpályamodellt is felvázolunk, melynek révén igyekszünk perspektívát nyújtani az aktív pályafutást befejezőknek. Három nagy célunk van. Mindenekelőtt visszahoznánk Romániát a világ első 10-12 országa közé, visszaadnánk a hagyományos sikersportágak – torna, atlétika – rangját. A tömegsport tekintetében szeretnénk az aktív lakosság 30 százalékára emelni a rendszeresen mozgó emberek arányát; ez az érték ma nem haladja meg az öt százalékot. Ugyanakkor meg akarjuk teremteni annak a kereteit, hogy a heti két testnevelési óra mellett a gyerekek naponta sportolhassanak. Roppant összetett dologba vágtunk bele, rajtunk kívül érintett a tervezetben az oktatási, a munkaügyi és az egészségügyi tárca is. A szakemberek tekintetében szintén nagyon rosszul állunk, ezen a területen is halaszthatatlan reformok bevezetése. Az edzők felének az életkora meghaladja az ötven évet, többségük több mint húsz esztendeje végezte el az utolsó képzést. Az egészség- és az oktatásügyhöz hasonlóan szabályozni kellene az edzők besorolását, illetve azt, hogy milyen időközönként kell továbbképezniük magukat. Még így is legalább nyolc évet venne igénybe, hogy újra kompetens szakembergárda álljon a romániai sport rendelkezésére.
– Milyen forrásokkal számolnak a sportstratégiához társítandó finanszírozási terv összeállításánál? Leszámítva az országos költségvetést, amelyet az elmúlt évtizedben a parlament amúgy is legkorábban márciusban fogadott el.
– A büdzsé modellezéséhez nincs nagyon más kiindulási pontunk, mint az elmúlt évek adatai. A magyarországi és az ausztriai mintából kiindulva az ősztől tervezzük bevezetni a taorendszert is, ami reményeink szerint jelentősen bővíti a finanszírozási lehetőségeket. A kiemelt sportágak körét elsősorban a nagy nézettségű csapatsportágak alkotják majd, illetve a romániai sport hagyományosan sikeres ágazatai, mint a már említett torna vagy atlétika. A mérlegelésnél az elmúlt négy-öt olimpián elért eredményekből indulunk ki. A szaktárca évi 100 millió euró körüli, az országos költségvetésből származó összeg fölött rendelkezik, a sport finanszírozását azonban további források is kiegészítik. Így a sportiskolák működését az oktatási minisztérium biztosítja, a belügyi tárca 30 millió euró körüli összeggel járul hozzá a Dinamo klub működéséhez, a védelmi minisztérium hasonlóképpen a Steaua egyesület esetében. A százegy fős olimpiai csapatot 90 százalékban e két nagy bukaresti klub sportolói alkotják. Így kerek a finanszírozási képlet, mert ha csak azt nézzük, hogy a romániai GDP alig 0,6 százalékát fordítják sportra – amit az alkohol- és dohányforgalmazás utáni adók 0,5 százalékával lehet növelni –, valóban eléggé lehangoló a kép.
– Az olimpiai felkészülési év megnövekedett költségei okán az idén nem voltak kivételezett helyzetben?
– Olyannyira nem, hogy az év 2,5 százalékos büdzsécsökkentéssel indult. A tavalyi járványhelyzet miatt ugyanis sok felkészülési forrás bennragadt, ebből kiindulva pedig a pénzügyi automatizmusok ezt a csökkentést generálták. A helyzeten úgy igyekeztünk korrigálni, hogy az amúgy is meglehetősen kis hatékonyságú megyei sportigazgatóságok költségvetését átirányítottuk a sportszövetségekhez. Így aztán az olimpiára készülő sportolók felkészülésére jutott elegendő pénz, s összességében is mindenki nagyobb összegekből gazdálkodhatott, mint korábban bármikor.
– Milyen mértékben érintik a sportminisztériumi hatáskörbe tartozó klubokat az ön által szorgalmazott reformok? Azokra is vonatkoznak a decentralizációs törekvések, vagy csak a sportbázisokra, amelyeket az önkormányzatok többsége szívesen besorolna a vagyontárgyai közé?
– A tárcához tartozó 48 klubot nem akarjuk elengedni, elsősorban azért, mert fennáll a veszély, hogy az önkormányzatok csak a csapatsportokat támogatnák, az egyéniek meg közben elsorvadnának. A létesítmények esetében azonban igyekszünk felgyorsítani a decentralizációs folyamatot. Ezek a bázisok a helyi önkormányzatokhoz kerülnek, a megyei sportigazgatóságokat pedig a megyei önkormányzatok veszik át.
Az interjú a Figyelő július 22-iki számában került publikálásra.
(Borítókép: Scott Heavey, Getty Images)
