Októberben sem szálltak le a hullámvasútról az albérletárak

Hírek

Továbbra is hullámzó teljesítmény jellemzi az albérletpiacot. Októberben az országos átlagos lakbérek 0,4 százalékkal haladták meg az egy hónappal ezelőtti értéket, éves szinten pedig 13 százalékkal kerülnek többe a kiadó lakások. A KSH-ingatlan.com legfrissebb lakbérindexét ismertető elemzésből az is kiderül, hogy november közepére hol, mennyiért lehet kiadó lakást bérelni.

Körültekintőbbek a bérlők

Az elmúlt hónapok adatai alapján elmondható, hogy ingadoznak a bérleti díjak. Nyár óta mérsékelt csökkenésre, stagnálásra és szerény emelkedésre egyaránt volt példa. A bérleti díjak hullámvasutazása részben azzal magyarázható, hogy a mostani árszinteken már nagyon megnézik a bérlők, melyik lakást veszik ki. Havi 10 ezer forintos különbség ugyanis éves szinten már 120 ezer forintos megtakarítást jelent

– mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

ingatlan.com

Hozzáfűzte: “A mindennapi kiadások éves növekedése miatt az albérletkeresők még körültekintőbben választják ki következő otthonukat, ezért már nem lehet bármilyen lakást bármilyen áron kiadni Budapesten és a nagyvárosokban. Erre utal az is, hogy a kiadó lakások kínálata folyamatosan növekszik, de a legjobb áron elérhető albérletek napok vagy órák alatt gazdára találnak.”

Fotó: Kallus György Világgazdaság

További híreink