Nyolc új helyszín a világörökségek listáján

Hírek
Vasárnap tette közzé krakkói ülése után az UNESCO, mely helyszínekkel bővül a megőrzésre méltó örökségek listája. Magyarország idén nem pályázott. 

 A listára került a németországi Sváb-Alb hegység hat barlangja, ahol az 1860-as években felfedezték a jégkori ember egyik legrégibb ismert kultúráját.
    A barlangokban talált művek – barlangi oroszlánokat, mamutokat, lovakat ábrázoló barlangrajzok, hangszerek és díszek -, melyek kora 43 ezer évestől 33 ezer évesig terjed, a világ legrégibb művészeti alkotásai közé tartoznak.
    16. és 17. században épült velencei erődvonal 15 épületét is megőrzésre érdemesnek tartják, a lengyelországi Tarnowskie Góry történelmi ezüst-, ólom- és cinkbányái és felszín alatti vizei miatt került a listára.
    Világörökség lett az iráni fennsíkon, Iszfahántól délkeletre fekvő Jazd település, amely "a sivatagi túléléshez szükséges, korlátozottan rendelkezésre álló javak felhasználásának élő tanúja".
    Jazd a zoroasztrizmus központja, mecsetei, minaretjei, hagyományos építési stílusa megmenekült a modernizációtól.
    A japán Kjúsú szigettől 60 kilométerre nyugatra emelkedő Okonosima szent szigete szintén világörökségi helyszín lett. A szinte érintetlenül fennmaradt régészeti ásatási helyen látható, hogy változtak a szigeten végzett rituálék a 4. és a 9. század között.
    A nyolc helyszín között szerepel a Francia Polinéziához tartozó Raiatea-szigeten fekvő Taputapuatea szentélye, Grönland Kujataa nevű területe, ahol az északi sarkvidéki földművelés első emlékei láthatók, valamint a Tatár Köztársaság Szvijazsszk szigetén álló katedrális.
    A bizottság döntött korábban arról, hogy a veszélyeztetett világörökségi helyszínek közé került Bécs belvárosa és az Izrael által megszállt Hebron óvárosa, a Nagy-korallzátony azonban nem.
    A július 12-ig tartó tanácskozáson hét természeti, 27 kulturális és egy vegyes helyszín nevezését vizsgálja meg a bizottság, emellett áttekinti a veszélyeztetett 55 világörökségi helyszín állapotát. Magyarország idén nem jelölt helyszínt a listára.

MTI

Ezek is érdekelhetnek

További híreink