A 25 és 45 év közötti korosztály tagjai ismerik és kedvelik a fenntartható megoldásokat: eközben nagyon nyitottak az innovációkra, az újdonságokra
– derül ki a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. reprezentatív generációs kutatásából. A sok esetben a gyermekeiről és szüleiről is gondoskodó, úgynevezett szendvicsgeneráció tagjai ezzel együtt rendkívül megosztottak és sokféleképpen látják a világot.
A kutatásból kiderül, hogy a 25-45 év közötti felnőtteknek fontos ugyan a környezettudatosság, de azért jól látszik az is, hogy a személyes érdekek több esetben felülírhatják ezt. A szelektív hulladékgyűjtés kimagasló a körükben (72 százalékuk ezt választja a vegyeset megjelölő 6 százalékhoz képest), a csomagolásmentes termékeket is többen (45 százalék) részesítik előnyben, mint a csomagoltakat (15 százalék), az üveget a műanyagnál (57, illetve 7 százalék), és a megújuló energiaforrásokat (60 százalék) a kimerülőknél (7 százalék). Éles döntési helyzetekben azonban fordul a kocka:
a saját autó például markáns előnyt élvez az autómegosztással szemben, hiszen előbbit a válaszadók 64 százaléka preferálja, míg utóbbit csupán a 11 százaléka.
A saját gépjármű és a tömegközlekedés összevetésénél hasonló a helyzet – itt 53 százalék áll szemben a 13-mal –, de a nem bio termékek fogyasztása is jóval jellemzőbb (68 százalék) a bio minősítésűekéhez képest (11 százalék).
Az élvezetekkel összefüggő attitűdökre is kiterjedő felmérés azt is megállapította, hogy a szendvicsgeneráción belül átalakulóban vannak az élvezeti cikkek fogyasztásának szokásai is, bár az ártalomcsökkentés és egészséges életmód felé történő elmozdulás erőteljesen megosztja még a korosztályt.
A megkérdezettek közül alig többen preferálják az alkoholmentes italokat az alkoholtartalmúakkal szemben,
szinte ugyanannyian választották az egészségesebb ételt az inkább finommal szemben és ez a feleződés tapasztalható a hagyományos és a kevésbé káros dohánytermékeket választóknál is.
“Jelentős változások zajlanak a dohányiparban, amelynek jövőjét az innováció határozza meg, ez a folyamat pedig nagyon egybecseng a generációkutatásból is jól látható fogyasztói szokások változásával. A technológia, a generációs változások és az egészségügyi tudatosság példa nélküli lehetőséget biztosítanak arra, hogy a nikotinfogyasztás kevésbé káros lehetőségeit tegyük elérhetővé a fogyasztóknak, ezért is lépett be a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. is új termékével a magyarországi hevítéses dohánytermékek piacára” – mondta Orosz Zoltán, a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. ügyvezető igazgatója.
(Borítókép: Getty Images)