Bőven van még tér, hogy a hitelezés előre tudjon lépni Magyarországon – ezzel kezdte előadását Nyisztor Péter, az MBH Bank ügyvezető igazgatója a Figyelő és a Kisalföld által szervezett gazdaságfejlesztési konferencián Győrben, a megyei iparkamara székházában. Hozzátette, folyamatos növekedés tapasztalható a hitelállományban, ez a növekedési ütem azonban elképzelhetetlen lett volna a támogatott hitelek nélkül, ami azt eredményezte, hogy adott időszakban meghaladta a 60 százalékot is az arányuk a teljes tortán belül.
Rámutatott, olyan magasok voltak a piaci kamatok Magyarországon, amiket lehetetlen lett volna kitermelniük a cégeknek, ezért is voltak fontosak a támogatott hitelek.
Az ágazatokról elmondta, hogy az építőipar nagy veszteségeket szenvedett el tavaly, de kezd helyreállni, ami még mindig legfeljebb stagnálást jelent. Az új lakáspiac is komolyan visszaesett, több, mint 40 százalékkal csökkent a kiadott építési engedélyek száma előző időszakhoz képest. Ez a dinamika kezd megfordulni, pozitív vagyok ebben a tekintetben – mondta a lakáspiac tendenciáról. Ami a kereskedelmet illeti, úgy látja, ebben az ágazatban már látszik a növekedés. A járműiparral kapcsolatban a beruházások húzhatják a szektort, a mezőgazdaság tekintetében reméli, hogy 2024-ben a tendenciák pozitívan alakulnak.
A hitelezési fordulatra rátérve azt mondta, hogy 6-6,5 százalék közötti a kamatszint várakozás. Mivel a Bubor folyamatosan csökken, a saját forrású hitelek egyre inkább meg fognak jelenni, bár hozzátette, még nem tartunk ott.
A forgóeszköz hitel továbbra is sláger termék lesz – mondta Nyisztor Péter, a vállalatok hitelfelvételi hajlandóságáról. Az MBH Bankról elmondta, jelenleg minden ötödik hazai vállalatot a pénzintézet finanszírozza.
Arról is beszélt az ügyvezető igazgató, egyre fontosabb az ESG, tekintettel arra, hogy aki nem felel meg ezen kritériumoknak, az ki fog szorulni a nyugati piacokról. Ezért figyelmeztetett, hogy erre fel kell készülniük a cégeknek, a bank ehhez minden támogatást megad.
Borítóképen Nyisztor Péter. Fotó: Világgazdaság / Vémi Zoltán